Megváltoztatható a sorsunk?
11-e okfejtése alapjában jó. De szélesítsük kicsit. Tegyük fel, hogy a Honoluluban nyaraló Kovács úr egyik este egy sörrel többet iszik, így aztán másnap 10 perccel később kel. Mivel később kelt, később indul el a templomokat fényképezni. Mivel később indult el, merőben más emberekkel találkozik, mintha időben indult volna. Többek között meglát egy gyönyörű nőt is. Elhatározza, hogy lefényképezi. Amíg próbálja a legjobb szögből becserkészni, a lába lecsúszik a lépcsőn, és kificamodik a bokája. Fel kell adnia a nyaralást, hazautazni és fekvőgipszben tölteni a következő heteket. Mivel fekvőgipsz van a lábán, az anyukáját kéri meg, hogy vásároljon be neki. Kovács néni figyelmetlenül lép le a járdáról, a közeledő taxi csikorogva fékez. Az ijesztő hangra felkapod a fejedet, és a fagylalt az ingedre borul, csúnya foltot okozva, ezért nem jutsz el a randira. Ennek következtében 8 évvel később valaki más lesz a férjed.
Végeredményben elmondhatjuk, hogy egy honolului nő miatt megváltozott a sorsod.
Igen, ilyen értelemben pontatlanul fogalmaztam, amikor írtam, hogy csak mi alakítjuk a sorsunkat.
Magától értetődő, hogy történhetnek kiszámíthatatlan események is.
Csak engem engem ebben a szekcióban az irritál, amikor buta emberek misztikus / ezotérikus fantazmagóriákat vetítenek bele a fizikai világban is létező random jelenségekbe.
Hogy egy példát mondjak, két bolygó összeütközik véletlenül, mert bocsi, így jött ki a lépés.
És akkor mi van?
Mi magunk is az élettelen fizikából eredünk, azt képezzük le.
Egyik bogarat véletlenül eltapossák, a másik embert véletlenül meggyilkolják, egy életnek vége.
Szomorú, de bárki járhat így, ez sajnos csak matematika, fizika.
Nem ezotérika!
És hiába törlitek az írásaim, aljasság ugyan, hiszen nekem sincs kevesebb jogosultságom a véleményemhez, mint a pszichiátriai eseteknek.
Ugyanakkor a "munkám" veszed semmibe, mert amikor én megírok egy hozzászólást, azt nem azért írom, hogy te hatalmi pozícióból eltakarítsad!
Emberek fórumozgatnak, megírják a véleményüket.
Létezik a Netikett, olyan is van, hogy valamit amit törölni kell.
De nem úgy kell törölni, hogy te normális hozzászólásokat törölsz, mások igazságérzetét megsérted.
Ennek megfelelően megismétlem: senkinek a szar kis lelke nem olyan fontos a világegyetemnek, hogy annak reinkarnálódni kellene.
Minden született új testhez, rovarhoz, bogárhoz generálódik egy új lélek (szoftver, csak kicsit fejlettebb a számítógépnél).
Nincs semmi szükség levitézlett, hulladék lelkekre, hiszen miért is lenne?
Az evolúció a folyamatos megújulásra, régiek kimúlására, újabb és újabb verziókra épül.
Nem hulladék lelkekre!
Hiába törlöd a szavaim, egyszer neked is ez lesz a véged.
Törlődni fogsz.
Nem. Itt lakik az utcában 1 meleg fickó aki az anyjával lakik
akiről tudják hogy szegény azt lenézik mindketten buddhistának
vallják magukat ,és elvégezték a sznob magasiskolát is.
A vallás elrontja az embereket. Munkahelyen egy kollégám telefonált
extázisban volt , hogy jön a láma csöpel. Na és mi van akkor ?
Ez magyarország kit érdekel ez az elvont hülyeség? A KÉPMUTATÓ munkatárs
meg avval dicsekszik ,,férfi létére ,hogy 18 éves fiúkkal van szexuális
kapcsolata. Ilyenkor mi van???
Ja még annyit a fentebb említett meleg illető az 50. életévét
tapossa. Minek van ez a földön?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!