Spirituálisan mi értelme ennek az erős önmegtagadásnak? A manicheizmusban mi értelme az ilyen szigorú önmegtartóztatási szabályoknak?

#6.

A manicheusok pont, hogy hatalmas riválisai voltak a keresztényeknek, később pedig a muszlimoknak is. A középkorban is elég nagy követőtáborral rendelkeztek, ezért a terjedésüket csak úgy tudták megakadályozni, hogy eretnekségnek nyilvánították, majd az iszlám világban is üldözni kezdték, végül Kínában is eljött az üldöztetésük ideje, azonban annyira nem volt szigorú, így a mai napig fennmaradtak taoista, buddhista, esetleg keresztény irányzatként. Imáik, mantráik, szentirataik szövege amúgy is hasonlított a keresztény imákra, valamint buddhista mantrákra, így csak kicsit kellett "kipofozni", hogy pont úgy hangozzon mintha tényleg keresztény ima/buddhista mantra lett volna. A templomaik amúgy sem különböztek túlságosan a buddhista templomoktól, keresztény templomoktól, taoista szentélyektől, így nem is kellett nagyon átalakítani, csak a Mání szobrokra ráfogták, hogy valójában mást ábrázol. A szerzetesek, apácák, papok, papnők csuhájukat lecserélték. Ugyanakkor jellemző viselet maradt továbbra is, hogy a szerzetesek fejfedőt viseltek, hogy az egójukat, énjüket könnyebben el tudják engedni.

Egyébként a gyónás is manicheus eredetű szokás. A manicheusoknál volt szokás a heti bűnmegvallás, ennek a célja a maguk megaláztatása volt.

Amúgy az egész önmegtagadás, önmegtartóztatás, önsanyargatás gondolata Európában Püthagorasz követőire volt különösen jellemző, a zsidóknál az esszénusokra, Indiában szinte kéz a kézben járt a buddhista szerzetességgel és a hindu szerzetességgel, az iszlámban a dervisek jellemvonása, a kereszténységben pedig szintén a szerzeteseké. A manicheizmus is innen merített, csak náluk valamiért spirituális céllal erősen elő volt írva.