Hogyha a cél a megvilágosodás, akkor miért olyan korba születtünk, ami pont a másik irányba halad?

Semmi köze a megvilágosodásnak az internethez. :)

Most a legkönnyebb fejlődni a régebbi korszakokhoz képest, ki ne akarna idejönni e célból? Annyi változott, hogy az emberek most kevésbé vannak egymásra utalva, és jóval egósabb lett az összkép. Én azt veszem észre, téged frusztrál ez az internettel összekötött jelenség, de most is ugyanúgy otthon lehetsz ebben a világban, maximum nehezebben. Sokan alszanak még, na és? Örülj neki, hogy te kevésbé alszol hozzájuk képest.

Valójában nincs olyan hogy megvilágosodás, de erre csak a megvilágosodás pillanatában ébredünk rá, mert maga a megvilágosodás egy paradoxon. Mindvégig a testnek és az elmének hisszük magunkat, a test rengeteg ingernek van kitéve ebben az anyagi világban, minden mindennel kölcsönhatásban van, így bármit teszünk is itt, az ki fog váltani egy érzést belőlünk, majd ezeket az érzéseket véleményezzük, hogy ez számomra jó vagy rossz, de soha nem vizsgáljuk azt hogy ki az aki megítéli mindezt, azaz hogy ki vagyok én aki ezt szereti, és azt nem. Így amikor a lélek eljut arra szintre hogy ébredni kezd, akkor fel fognak jönni olyan kérdések benne, hogy mi az élet értelme, és amikor próbál utána járni, akkor különböző tanításokba botlik, itt talán elé kerül a meditáció vagy az önkutatás gyakorlata, tehát a személy spirituális lesz és különböző gyakorlatokat próbál ki, hogy választ kapjon a lelkét égető kérdésre, hogy mi ez az egész létezés, de a világ népességéből csak pár százalék az akikben megérett ez a gondolat és valóban időt szakít efféle gyakorlatokra, a többség még mindig az érzékeit próbálja kielégíteni a világi vágyaival. Míg a kevesek a külvilágról a figyelmüket befelé fordítva figyelnek, így idővel a tudatuk tágulni kezd, ha a tudatban van tér, akkor kívülről lehet rálátni a benne zajló folyamatokra, ami annyit jelent hogy nem vagyunk folyamatos azonosulásban az érzékszerveink által befogott ingerekkel, mint például ez számomra jó, az pedig nem jó, hanem egyszerűen felismerődnek hogy ezek csupán érzések, így amit megtudunk figyelni az nem lehetünk, így véget ér az azonosulás ezekkel az érzésekkel, és a figyelmünk nem bonyolódik bele, hanem tudatában marad mindennek ami felmerül benne, azaz nem mi leszünk például dühösek, hanem tudatában leszünk ahogy felmerül bennünk a düh érzése, és míg a dühös ember talán dühébe hülyeséget csinál, addig a tudatos ember elengedi az érzést, csak tudatában van, nem kerül vele azonosságba, és ez igaz minden érzésre, a félelemre ami blokkolja az életünket, vagy egy valami utáni vágyra és ha azt nem érem el akkor szenvedek miatta stb. Aztán idővel a tudat tere olyan tág lesz hogy meghaladja a test határait, és akkor a testet kívülről látva, megtörténik a "megvilágosodás", mert amit meg tudunk figyelni az nem lehetünk, így az örök figyelemre ébredünk, ami a test születésének is tanúja volt, majd a testtel azonosulva a testek kölcsönhatása által kiváltott gondolatokkal és érzésekkel volt azonosságban, tehát az ébredés az egy folyamatnak tekinthető, az első szakaszban a gondolatokból és érzésekből ébredünk, aztán a testből, de akkor nem marad semmi, csak a tiszta jelenlét, a figyelem jelenléte, mindvégig a tiszta jelenlét voltunk, de egy időre a testnek és az elmetartalomnak hittük magunkat. Tehát valójában mindvégig csak a figyelem jelenléte volt valós, ami tanúja volt a keletkező és elmúló létformának és képzeteinek, ezért paradoxon a megvilágosodás, mert nincs aki megvilágosodik, nem a személy vagyunk, hanem az örök időtlen jelenlét, amiben a test és a személy képzete létrejött időlegesen. Megvilágosodáskor a figyelem a tárgyról (testről) önmagára kerül és felismeri önmagát, ez a végső időtlen VAGYOK létállapot.