Előző életemben egy gonosz, szemétláda csajszi voltam? (lent)
Figyelt kérdés
Nem akarok bonyolítani 18/l vagyok és kezdem az elejéről. Azt hallottam hogy mi emberek már egy pillantásra meg tudjuk állapítani bizonyos személyeknél hogy vele mondjuk nem szeretnék összefutni v. épp jó barát stb. és hogy én vagyok most mint jelen beli lélek, a múltban ismertek bizonyos lelkek akik tudták rólam hogy gonosz vagyok, ezért lehet hogy az ő lelkük ebből adódóan mivel ők is reinkarnálódtak, megismerik a másik jelenbéli testemben a lelkemet felismerik és innen tudják h ő gonosz v ilyenek. Mert folyton álmodtam is hogy egy nagyon csini szép mellű tökéletes csajszi vagyok, dobom a pasikat mindnekit kihasználok gazdag vagyok és mindenkinek csak ártok és emellett ezt élvezem is... namost gondolom én hogy ez lehettem én az előző életemben, nem vagyok ma már ilyen megtanultam nagyon sok mindent a szeretetről,barátságról stb. de egyszerűen egyetlen egy jóbarátnőm van és akikkel eddig találkoztam mindd utáltak, megis mondták (hátan mögött) persze én viszahallottam hogy nem kedvelnek, ink. nm beszélnének velem, óvakodnak tőlem anélkül h bármi szót is váltottak volna velem. Szóval a múltbéli lelkül felismerte az én múltbéli lelkemet a jelenkori testemben... az álmok olyan élethűek voltak, tényleg én voltam éreztem és egy szemétláda csajszi voltam :S de ez hogy nagyon sokan utálnak most éshogy csak 1 bnőm van megváltoztatott mindent, nem lettem csúnya, persze a szépség nemis fontos, hanem az ami belül van. de gondoljátok hogy ez lehet az egésznek az oka? mert az álmok is okkal történtek meg. mindennek oka van... mit gondoltok?2010. aug. 19. 22:50
1/18 anonim válasza:
Lehet,hogy azért nem hasonlítok egyetlen állatra sem,mert előző életemben is ember voltam,csak épp hogy a mainak az ellentéte??
Amúgy szerintem lehet ilyen..de lehet,hogy most is ilyen vagy,csak nem veszed észre..bizonyíték,hogy csak 1 jó barátnőd van!!
2/18 A kérdező kommentje:
nem, dehogyis vagyok az :)
az egy legjobb barátnő mint olvashattad azért van mert a többiek márcsak úgy egérzik belőlem h gonosz voltam vagy vagyok, pedig nemis vagyok az :D nem veszem észre? :P az érdekes lenne :D
2010. aug. 19. 22:56
3/18 anonim válasza:
Velem is hasonlóképpen van. Amikor meglátnak először az emberek egy bizonyos közösségbem, egyből unszimpatikus vagyok nekik. Nem tudom, hogy miért. De amikor beszélgettem a barátnőimmel (haverokkal) régebben, szóba került, hogy kinek mi volt az első benyomása a másikról. És rólam mindenki azt mondta, hogy féltek tőlem, mert agresszívnak és gonosznak látszottam. Lehet, hogy ilyen az arcberendezésem, vagy nem is tudom, a viselkedésem (?). Lehet, hogy ez a reinkarnációs dolog van az ügy hátterében, nem tudom. De elég zavaróm hogy ilyen unszimpi vagyok mindenkinek.
4/18 anonim válasza:
nincs véletlenül tarajad?? vagy nem vagy plázabuxa? :/
5/18 A kérdező kommentje:
akkor lehet hogy te voltál a gonosz barátnőm anno :D de komolyan szerintem csak ez lehet :S elég ciki
2010. aug. 19. 23:13
7/18 A kérdező kommentje:
nincs és nem vagyok az :) laza csajszi vagyok, laza rucikban farmer bolero tornacipő ilyenek :) semmi kirivó a plázában megvagy már 1 éve nem voltam :)
2010. aug. 19. 23:14
8/18 kayl18 válasza:
te előző életedben egy gonosz, szemétláda csajszi voltál:D
de én már előző életemben sem hittem a lélekvándorlásban:D
9/18 anonim válasza:
Detto én is. Farmer, tornacipő. Lehet tényleg gonosz barátnőd voltam 'anno'. :D
10/18 A kérdező kommentje:
lehet látod xD itt az msn címem vegyél már fel :D enikonagy19@windowslive.com
2010. aug. 19. 23:21
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!