Ha elég szerencsétlen vagyok ebben az életben, sok minden nem sikerült eddig, az azt jelenti sokszor vissza kell még ide majd születnem?
"Akik jól boldogulnak ügyesek azok megszabadulnak innen" Nem. Ez ált. azt jeleni, h felélik a jó karmájukat. nem kell túlértékelni.
A világi sikernek és sikertelenségnek semmi köze nincs ahhoz, ki jön ide vissza, ki nem. A megvilágosodásnak igen. A megvilágosodás felé vezető utak mindenki számára elérhetőek. De csak azok jutnak el a célba, akik el is indulnak vlamelyik úton.
Remélem nem haragszol, ha ezt a pszichológia útján közelíteném meg:
vagyis csúnya vagy, buta, tehetségtelen és szerencsétlen?
Nem gondolnám, hogy ezeket a szavakat annyira magadénak érzed. Én azt gondolnám, hogy amiatt, mert nem tartod magadat szépen, sem okosnak, nincs önbizalmad, olyan dolgokat vonzol be, ami által tehetségtelennek, és kevésbé szerencsésnek érzed magadat.
Nagyon sok emberrel találkoztam már, akik ugyanezt állították magukról, és valamiért célul tűzték ki, hogy engem is meggyőzzenek arról, hogy ők ilyen szerencsétlennek látják magukat, pedig ez nem így volt.
Mindenkinek megvan a maga szerencséje, már csak az, hogy megszületett. Innentől minden az emberen múlik. Ha úgy érzed, hogy nem sodor az élet, csak vergődsz, akkor gondolkodj el azon, mit tudnál máshogy csinálni, vagy mit tehetnél, hogy jobb legyen, hogy jobban érezd magad, hogy elhidd, hogy ezek nem valós dolgok, amiket állítasz magadról, mert egyedül tőled függ, minek gondolod magad.
Visszatérve a te vonaladra: nem gondolnám, hogy ennek köze van az újászületéshez. Elméletileg, ha már nincs karmád, akkor nem születsz újra, de amíg hordozol magaddal valamit, és vannak beteljesítetlen vágyaid, addig folyamatos lesz a reinkarnáció, mert mindig az leszel, amivé lenni akarsz jelen életedben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!