Milyen erzes a halál szerintetek? Ti hogy kepzelitek el? Olyan, mintha aludnank?

Én 6 öreg kutyámat temettem el életem során és sajnos az anyósomék kutyáját is nekem kellett az utolsó útjára kísérnem. A 6-ból egy ment el természetes halállal. Kipukkant a lépdaganata és mire az állatkórházba értünk vele, elvérzett. A többieket elaltattam. Az első altatás borzalmas volt, valójában az állatorvos nem igazi altatást végzett, hanem légzésbénítót adott be a kutyának, aki ép tudattal, sírva és rettegve fulladt meg a karomban. Olyan sokkot kaptam ezután, hogy megfogadtam, hogy köszönöm szépen, soha többé nem kérek altatást. Ennek ellenére még 5-ször altattam. Az elsőt se akartam altatni, de amikor már a saját hányadékából se tudta felemelni a fejét, arra gondoltam, mi van, ha akkor hány, amikor nem vagyok itthon és addig a hányásban fekszik, amíg haza nem érek este vagy belefullad a saját hányásában? A fájdalmait se nagyon tudtam már csillapítani és emellé még ez a gondolat, hogy belefullad a saját hányásába...Ezért hívtam ki az állatorvost, aki lelégzésbénítózta.:( A következő altatás az anyósomék kutyája volt, nagy fájdalmai voltak, de azt enyhítették az állatkórházban, viszont szétestek a vörösvértestjei, folyamatos oxigénhiányos volt a kutya, haza se hozhattam, azt mondták, bármikor megfulladhat. Én nagyon nem akartam altatást, de végül beláttam, hogy ebben az esetben a kutya azért fog megfulladni, mert nem altatom el és bíztam benne, hogy most tényleg másként fog zajlani az altatás, tudtam már, hogy azt a régi szert betiltották már és egy normális állatorvos 20 évvel ezelőtt is 2 injekcióval altatott. Így is lett, észrevétlenül ment el anyósomék kutyájából az élet a 2. injekció után és bízom benne, hogy nem szenvedett közben. Elmagyarázták, hogy az első injekció a műtétekhez használatos, ami fájdalmat csillapít és mély álomba helyezi a kutyát, a második pedig kikapcsolja az agyat és ezért állnak le az életfunkciók. Hát én aztán tudtam, mekkora különbség, hogy az agy azért kapcsol ki, mert leálltak az életfunkciók, pl. a légzés vagy az életfunkciók azért szűnnek meg, mert kikapcsolt az agy. Másik kutyusom 15 éves korában egyik napról a másikra lebénult. Nagyon sokat küzdöttem érte, megműttettem, 2 CT-t csináltattam, egy időre jobban lett, tudott újra járni is, de a fájdalmai visszatértek és a szteroid csak egyre nagyobb adagokban hatott. A végén már kb. négyszeres adagban adtam neki és úgy is pokoli fájdalmai voltak, akkor már kb. 5 hónapja szteroidon élt és amikor rájöttem, hogy már semmi se csillapítja a fájdalmát, akkor tudtam őt elengedni. Előbb kellett volna, de hullámzó volt, voltak jobb napjai, emiatt nehezen hoztam meg a döntést. De amikor leültem mellé a szivacsra és ettől felsikoltott, akkor elaltattam. Ő is szépen halt meg az injekciótól, de reggelre rengeteg vér folyt ki az orrán. Attól tartottam, az injekció okozta a vérzést, de inkább az lehetett, hogy a szteroidtól gyomorvérzése volt és ez folyt ki a gyomrából. Azért gondolom, mert nem minden altatás után volt vérzés. A másik kutyusom csontsoványra fogyott, nem találták az okát, közben olyan szenilis lett, hogy ha nem tettem az ételt a szájába, azt is elfelejtette, hogy éhes, egyszerűen meg kellett etetnem, különben nem evett volna. Nem voltak nagy fájdalmai, de a végére csont és bőr lett. Aztán egy nap elaludt a tűző napon, mire megtaláltam, borzalmas állapotban volt. Akkor még észhez tért, evett is, ivott is, jobban lett, mégis 2 nap múlva feladta. Többé nem nyitotta ki a száját, nem tudtam megetetni, szorosan összezárta a fogsorát. Egy ideig próbáltam a rések közt megitatni, etetni, de rájöttem, hogy ez nem tisztességes. Szerettem volna, ha magától megy el, de nem mertem kivárni, mi lesz a vége annak, ha többé nem jut a szervezetébe folyadék. Arra gondoltam, valószínű besűrűsödik a vére, oxigénhiányos lesz, előfordulhat embólia, trombózisok. Inkább elaltattam. Ő is szépen ment el az injekciótól. Egy másik kutyámon hirtelen jött ki egy agresszív limfóma, nem volt sok előjele, még csak le se volt fogyva. Összeesett és arra gondoltam, hogy valami időskori agyi vérellátási zavar lehet, de volt ilyen már másik kutyámmal és ezek nagyon ijesztőek, de pár nap alatt kijöhet belőle az állat, ahogy többször is történt. De a vizsgálat limfómát mutatott és altatást javasoltak. Nem bírtam felfogni. Azt gondoltam, mi van, ha mégis valami múló agyi zavar és a limfóma csak melléklelet és még nem kéne altatni? A kutya sírt, amikor mentem a kórházba, de amikor meglátott, megnyugodott. Kérdeztem, kapott-e valami ópiátot, mert attól szoktak sírni és nagyon rossz állapotban tudnak tőle jutni, főleg az idős kutyák. Azt mondták, hogy nem, de valahogy nem hittem el és hazavittem a kutyát, hogy az éjszaka megfigyeljem. Kértem a páromat, nézze meg a zárójelentést, mik azok a gyógyszerek, amiket kapott, mert zavartnak láttam a kutyát, de azt mondta a párom, ezek nem ópiátok. A kutya végigsírta az éjszakát, ami lehetett volna az ópiáttól is, és az is erre utalt, hogy szédült, felemelkedett és végigvágódott a padlón. Borzalmas volt az az éjszaka, ha tudtam volna keríteni állatorvost, azonnal elaltattam volna, de nem sikerült, így reggelig várnom kellett és akkor visszavittük altatásra. Utána nézegettem a zárójelentést és rájöttem, hogy dehogynem, az egyik szer kifejezetten ópiát volt és igenis, attól sírhatott és szédülhetett a kutya és tűnhetett sokkal rosszabb állapotúnak, mint amit a betegsége indokolt. De akkor már késő volt.:(

Egy másik kutyusom rákos volt, de amíg nem voltak nagy fájdalmai, nem altattam el. Nagyon lefogyott, ő majdnem 19 évig élt, és amikor már annyira sovány volt, lebénult, mert már nem volt elég izomtömege. Ő akkor adta fel, többé nem volt hajlandó enni, elkezdett sírni egy este és akkor reggel elaltattam. Vele elkéstem.:( Bár az a sírás se tudom biztosan, hogy a fájdalomtól volt, vagy az ópiáttól, amit este adtam neki. Mindegy, ő már nem akart élni, nem is evett, neki itt volt az ideje. Az utolsó altatással nem vártam ilyen sokáig. Az az első borzalmas légzésbénítás miatt szerintem én minden alkalommal túl későn altattam, mert mindig abban bíztam, hogy talán most nem nekem kell meghozni ezt a döntést, talán van szép halál is. De egyik se volt szép. Borzalmas volt mindegyik. Nem bírtam kivárni a végét egyszer se. Az utolsó alkalommal már nagyon sok küzdelmen túl voltunk. Meggyógyult a kutyám a hólyagrákból, de a mellkasában is votl valami, ami nem okozott neki sokáig tüneteket, de azzal nem tudtak mit kezdeni. Fájdalmai a hólyagrák eltávolítása után megszűntek, még 2 remek éve volt. De aztán hirtelen fogyni kezdett. Aztán egy nap nem akart enni. És másnap se. Nagyon aluszékonnyá vált. Az állatkórházban azt mondták, a daganat a tüdejében átterjedt a másik oldalra és már nagyon kicsi a légzőfelület. Azt mondták, most még el van a kutya, de a vége nagyon csúnya lesz. Egyébként előző este megálmodtam, láttam egy tárgyat, ami a vízbe esett, kirántottam és fura légzőmozdulatokat tett. Másnap jöttem rá, hogy a kutya oldala jelent meg álmomban, ahogy szokatlan nagy horpadásokkal veszi a levegőt. Láttam, hogy nagyon jár az oldala be- és kilégzéskor, csak nem akart nálam ez tudatosulni. Álmomban mégis előjött. Aztán másnap este az állatkórházban ki is mondták, hogy a kutyám fullad. Nem voltak fájdalmai, de nem volt jól. Nem akartam megvárni, hogy úgy sírjon, mint a másik két kutyám, mire ki tudtam mondani, hogy vége. Amíg eszegetett, azt tiszteletben tartottam. De aztán 1-2 nap múlva összezárta a fogsorát és se enni, se inni nem volt hajlandó többet. Akkor tudtam, hogy itt az idő. Azt hiszem, ő az egyetlen, akit időben engedtem el és akinél nem vártam meg a legnagyobb szenvedést. Szépen ment el ő is.

De igazából mindegyik kutyámnál azt szerettem volna, hogy maguktól menjenek el. Természetesen szép halállal, álmukban, csak ne nekem kelljen kimondani! A légzésbénításnál és anyósomék kutyájánál azzal az érzéssel nagyon sokáig küzdöttem, hogy gyilkosnak éreztem magam az altatás után. Később helyre tudtam ezt rakni magamban.

De ha lett volna szép haldoklás, én biztos megvárom a természetes végét. Meg is filozofáltam magamnak, hogy a meghaláshoz is meg kell érni és tisztelni kell az állat akaratát. Mert ha még eszik, azt jelenti, élni akar. De ez se vált be minden esetben, mert a lebénult kutyám, aki szteroidokon élt, az utolsó pillanatig evett, amikor pedig már semmi nem csillapította a pokoli fájdalmait. Mind közül neki voltak a legnagyobb fájdalmai, de még bőven evett, amikor már nem bírtam nézni a csillapíthatatlan fájdalmát. Ezzel szemben két másik kutyámnak nem voltak ekkora fájdalmai, mégis eldöntötték, hogy nem esznek többet.

Lehet, hogy a meghalás pillanatában felszabadul valami fájdalomcsillapító anyag a szervezetben, de sajnos az nagyon az utolsó utáni pillanat. Azt el tudom képzelni, hogy autóbaleset során pl. akkora fájdalom és behatás éri az áldozatot, hogy nem sokat érez az egészből. Bár ez is ki tudja? Talán van az a fájdalom, ami szerintem már felfoghatatlan. Azt én is tudom, volt olyan haláleset a családban, ami olyan szinten sokkolt, hogy nem éreztem semmit. Ez nagyon sokáig tartott nálam. Egyfajta leszedált állapotba kerültem, amiben nem voltak többé érzések. Se öröm, se bánat. Sírni 3 évig nem tudtam utána semmin. De örömöt se igazán éreztem. Biztosan van ilyen fizikailag is. De az is tény, hogy mindez nem a meghalás, hanem a hozzá vezető út. Maga a meghalás, ezek után, elképzelhetőnek tartom, hogy kifejezetten megkönnyebbülés. Amúgy meg olyan lehet, mint amikor az ember fejéből kifut a vér mondjuk egy vérvétel után, ami biztosan ismerős annak, aki ájulós. Hát az elég rossz érzés. Olyankor szerintem oxigénhiány lép fel és szerintem a halál során is ez van, mivel az életfunkciók károsodnak, leáll a légzés, a keringés, jön az oxigénhiány és ha mindez ép tudat mellett történik, hát az elég ramaty érzés. De nem tarthat sokáig és utána megkönnyebbülés jön, aztán pedig a semmi. Hogy a lélek, ha van, merre jár utána, arra pedig választ adnak a vallások, a kereszténység és az ezotéria. Vannak közös pontok és vannak persze eltérő felfogások.