Halott állatok szelleme visszatérhet a gazdájukhoz?
Még az sem bizonyított hogy az embernek van "szelleme", tehát beszélhetünk-e az állatok szelleméről?
.
Az emberi agy képes felidézni hangokat, illatokat/szagokat, azok jelenléte nélkül!
köszönöm a válaszokat! :)
valószínű tényleg csak beképzeltem
Én álmodni szoktam a halott állataimmal.
az első cicám 7 éves korában eltűnt és nem jött többé vissza. Aztán egy napon megjelent álmomban és valahogy tudtam hogy meghalt. Később lett másik cicám, aki betegséget kapott és meghalt. Sajnos sokáig szenvedett. Az utolsó napjaiban gyakran hallottam az első cicám hangját. A beteg cica is hallotta, odanézett, próbált felállni. Álmodtam is párszor az első cicával, ahogy egyszer csak hazajön, aztán a beteg cicám elmegy vele. Komolyan olyan volt, mintha a halott macska hívta volna a beteget. A cica akkor halt meg, amikor én már visszaköltöztem a kollégiumba és mivel vizsgaidőszak volt, anyukám nem mondta meg, nehogy ez annyira letörjön, hogy ne tudja k a tanulásra figyelni. De én tudtam hogy meghalt mert álmodtam vele. Álmomban eljött hozzám elköszönni, aznap, amikor meghalt. Halála előtti este hihetetlen módon felkelt (már járni sem tudott) és engem keresett. Aztán elment meghalni.
Azóta is, ha valami rossz történt velem, előtte mindig álmodtam a halott macskáimmal és a hangjukat hallottam a szobában. A kollégium 2. emeletén lakom, a környék betondzsungel, nincsenek állatok. Ezen kívül felismerem a saját macskáim hangját, mint ahogy a saját tesónk vagy gyerekünk hangját is felismerjük akkor is, ha évek óta nem hallottuk. Amikor ilyen történik, mindig figyelni kezdek: tudom, hogy valami rossz készül és igyekszem elkerülni.
Alapvetően nem vagyok sem vallásos, sem szellemekben hívő ember, de ezek a dolgok elgondolkodtattak. Azt tudományosan elfogadom, hogy az agyam, a tudatalattim sokszor hamarabb észleli a közeledő veszélyt, mint ahogy a tudatom és álmomban a saját agyam próbál figyelmeztetni. Valamilyen okból ezt a halott állataim képének felhasználásával teszi. De nem tudom elfelejteni azt, amikor a beteg macskával ültem és hallottam az évek óta halott macska hangját, amit nyilvánvalóan a cicám is hallott. Talán nem is akarom tudni, mi az igazság.
Történnek velem is ilyen esetek...
Én a barátnőm hangját hallom mindig amikor nincs is a közelbe! <3
(ő ÉL)
Igen, a Sims-ben.
Nekem meghalt a halacskám és éjszakánként glugyog a szelleme :(
Szeretnék hinni benne, hogy az állatok lelke is tovább él. És mivel ezt akarom hinni, ezért érzem, tudom, hogy a két kutyusom is figyel engem és vigyáz rám fentről. Az egyik válaszolóhoz hasonlóan velem is úgy van, ha nehezebb időszakban vagyok, akkor álmaimban ,,meglátogatnak", visszatérnek hozzám. Az egyik már több, mint 10 éve ment el (akkor 10 éves voltam), a másik alig 3 éve, mikor érettségiztem, sajnos nem tudtam el se búcsúzni tőle, olyan hirtelen történt (baleset).
Velem megesett néhány nagyon megható, szomorú, de egyben szép eset velük kapcsolatban... Aki az ilyesmiben nem hisz, az ezt most nevetségesnek fogja találni, vagy engem elmebetegnek...
Mikor a 2. kutyám meghalt, már túl voltam az írásbeliken, de még előttem álltak a szóbelik, és nagyon izgultam, mert emelteztem.
Azt álmodtam, hogy kint állok a kertünkbe,és ideges vagyok, és a kutyusom ott állt, és valahogy közli velem ( egyszerűen megértettem, amit velem akar közölni), hogy minden rendben lesz, higgyem el, legalább neki, minden jóra fordul majd, ő nem ment messzire, csak olyan, mintha átment volna egy másik szobába, nyugodjak meg...
A másikkal is gyakran álmodok 10 év óta is, hogy beszélek hozzá, kint járkál a kertben stb.
Mindig akkor álmodok róluk érdekes módon, mikor nehézségeim vannak.
Amikor vizsgaidőszakom volt tavaly, akkor is, álmomban kinéztem az ablakon, és láttam az egyiket, hogy áll a kapu előtt, és engem néz, én meg valahogy, mintha az teljesen természetes lenne, hogy ott van, megszólítom a nevén..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!