Kezdőoldal » Ezotéria » Parapszichológia » Mit tegyek? Kezdek nagyon...

Mit tegyek? Kezdek nagyon félni az álmaimtól! =/

Figyelt kérdés

Az egész körülbelül ott kezdődik, hogy elkezdtünk járni a jelenlegi Párommal, és családi képeket nézegettünk. Tudtam, hogy az édesanyja halott, ezért sok féltve őrzött képet nagy akaraterővel mutatott meg. A szekrény mögött egy papír zacskóban tartotta a képeket, de ilyen nagyon szép mintásban. Az én anyukám az ő anyukájáról nagyon sokat mesélt, mivel a Páromat nem mertem nyaggatni vele, mert tudtam hogy mély seb számára. Aztán önszántából elkezdett róla beszélni. Nekem az édesanyjáról halvány képeim vannak, körülbelül öt éves voltam, mikor meghalt, de ismertem.

Mivel mostanában sokat gondoltam rá, meg olyan jó lenne tényleg megismerni, elkezdtem róla álmodni.

Az első álmomban a barátom autózás közben mutatott rá, hogy ő az édesanyja, de valahova siettünk, és egy síró nőt láttam(teljesen úgy nézett ki mint az anyukája képeken, meg ahogy ők elmondták) majd leesett a polcomról egy könyv.

Következő éjjel azt álmodtam, hogy náluk ebéd vagy vacsora volt, apukáját testvéreit már ismertem, csak az édesanyját nem. Bemutatott neki, ment a sztorizgatás, és álmomban az édesanyja sírni kezdett, majd ott vihar lett, és a valóságban pedig a szobámban becsapódott az ajtó, arra riadtam fel. Pedig semmi ablak nem volt nyitva, hogy huzat legyen.

Harmadik éjjel(most éjszaka) pedig azt álmodtam, hogy az anyukája nagyon beteg, kórházban van, de hazajöhet kicsit, mi pedig siettetjük az esküvőt, hogy minél hamarabb legyen, és még ő is ott lehessen, meg bejelentettük, hogy babát várok, aztán ugye hoztuk haza, hazaúton az anyukája sírni kezdett, vihar lett, majd meghalt, és akkor pedig a szobámban hatalmas egyszárnyas 120/150es ablak van, bukóra volt nyitva, és becsapódott. Pedig most se volt huzat, meg redőny is le volt húzva.

Már nem merek ledőlni pihenni se, mert ha elalszok, vele álmodok :S

Mit tegyek, vagy ennek mi jelentése van, hogy visszatérően vele álmodok?

Szeretnék ennek véget vetni,mert nagyon rosszul alszok már.

Előre is köszönöm!


2011. aug. 9. 13:39
 1/9 anonim válasza:
100%

Ha nem a természetfelettit vesszük figyelembe, akkor azért álmodsz állandóan róla, mert állandóan rá gondolsz, ezen töröd a fejed.

A tudomány szerint az agyad álmodban dolgozza fel a nap közben történteket. Hol így, hol úgy.

Én a helyedben már úgy aludnék, hogy az összes nyílászárót bezárom. :)

2011. aug. 9. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:

Becsukdosnék én, ha nem lenne olyan meleg, hogy meglehet főni a szobámban. Minden törékenyet kivittem, remélem nem lesz gond.

Amúgy napközben szinte soha nem gondolok rá, ez a durva.

2011. aug. 9. 13:56
 3/9 KMartin4 ***** válasza:
100%

Szerintem azért álmodsz folyton róla, mert ez tudat alatt zavar téged. Mármint az, hogy nem tudsz róla sokat, és meg akarod ismerni.

De mivel nem sokat tudsz róla, ezért folyton azt álmodod róla, amire tudat alatt emlékszel. A sírás talán azért lehet, mert volt valami olyan "friss" élményed, ahol sírt.


Vagy pedig téged érint rosszul, hogy nem ismerted...

2011. aug. 9. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 KMartin4 ***** válasza:
100%

Ezotéria terén (mivel történnek más dolgok is körülötted):


nekem vannak elméleteim szellemek, netán lelkek létezésére.

mielőtt belevágnék az egészbe, elmondok egy ilyen elméletet.


olvastam itt a gyakorikérdések.hu-n, hogy egy szellem fokozatosan megjelent, ám eközben a környezetében minden rázkódni kezdett.

× egy ilyen szellem magas energiaszinttel rendelkezik (elektromágneses energia)

× az energiaszintje miatt láthatatlan, ám amikor látható lesz, akkor az energiája "elenyészik", azaz átadja a környezetének.

× A környezet a magas energiaszint miatt felgyorsul (ez okozza a rezgést)


az elmélet ennyi volt... most jön a válaszom



szerintem a párod anyjának a szelleme kapcsolatba akar veled lépni.

Viszont neki túl magas az energiaszintje, ahhoz, hogy te ezt érzékelni tudd.


meg kell szabadulnia egy kis energiától, hogy érzékelhesd. az agy elektromágneses impulzusok segítségével gondolkozik, ezért neked is energiát ad át, ugyanakkor a környezetének is átadja az energiája többi részét, ez okozza a szelet.


--¤ megj. ¤--

az álmot befolyásolja az is, hogy mi történik épp körülötted, saját élményem, hogy valami megcsípte a lábamat, és az álmom pont ugyanakkor megváltozott, belerúgtam valamibe, és ott fájt.


ami furcsa, az az, hogy már az érzés előtt ehhez igazodott az álmom!

--¤ megj. vége ¤--


nos a levegő felgyorsul és szél lesz, te erre felébredsz, de ekkor az elektromágneses energiát elnyeled, mert a fény is elektromágneses energia.


ilyenkor abbamarad a szél, mert a szellem viszont nem akarja, hogy valami bajod essen a magas energiaszinttől, ezért nem ad át több energiát, és eltűnik az érzékelhetőség igen szűk (kb. 500 - 700 nanométer közötti) zónájából.


(a látható fény hullámhossza öt- és hétszáz nanométer között mozog)



ui.: bocs, hogy így untattalak :D

2011. aug. 9. 16:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:

Én nem szeretem a tudomány pártját fogni, és ez Ezotériából nézve: HIHETETLENÜL ÉRDEKES! Én így nézve azt mondanám: Azáltal, hogy láttad, és hallottál róla, felvehetted a kapcsolatot a szellemével és így próbál neked üzenni!


Amúgy meg, ne szóljatok le, hogy ilyen választ adtam én jobban szeretek mindent az izgalmasabb oldalról nézni!

2011. aug. 9. 16:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:

Nagyon köszönöm a válaszokat!

Párom szerint nem vagyok normális, hiszen 8éve hogy meghalt.

Bár ő nem hisz ezekben, csak annyira, hogy képes egy képhez beszélni, amin az anyukája van. Elég kellemetlen volt, mikor rányitottam.

2011. aug. 9. 16:20
 7/9 A kérdező kommentje:
Egy kérdés. Hisztek az ingázásban? Szerintetek érdemes lenne megidézni a szellemet, és kapcsolatba lépni vele ilyen formában?
2011. aug. 12. 17:54
 8/9 anonim válasza:
sztem azér folyton ilyeneket álmodsz, mert nagyon ismerni akarod a párod anyukáját. talán ha többet tudnál róla, elmúlnának a rosszálmok
2011. aug. 13. 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim válasza:
Nem jó bolygatni a holtakat! Az ilyen tudományosfantasztikus, "ezoterikus" dolgokat szerintem hagyhatod. Ezek az álmok a tieid, te neked kell őket megértened. Továbbá ha nagyon nyomasztanak, érdemes lenne egy kicsit kimozdulnod, új élményekkel feltöltődnöd, olvasnod (tartalmasabb regényeket, elbeszéléseket) /ezek azért is fontosak, mert így hozzájuthatsz olyan mondanivalókhoz amelyek segítenek tanulni az álmaidból/ mert sok energiádat felemészti ha belezuhansz egy ilyen hangulatba.
2011. szept. 3. 10:44
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!