Elképzelhető, hogy el vagyok átkozva?
Tavaly novemberben mélyrepülésbe került az életem. Elvesztettem a munkahelyemet, azóta munkanélküli vagyok, nem találok munkát, nem vesznek fel sehova. Nem sokkal később, decemberben megbetegedtem és azóta is ez kínoz. Több barátság is tönkrement, egyre magányosabb vagyok. Az élet egyre kilátástalanabbnak ér reménytelenebbnek tűnik.
Vissza akarom kapni azt az életet, amit még októberig éltem.
Szerintem mindenképp lehetséges, velem is ez van
Amúgy munkahely mindig van, nekem is a mekit javasolta az orvos…..
Kezdj el olyan nyugtatót szedni ami leszedál, hidd el az sem fog érdekelni hogy fogat moss, teljesen érzéketlen leszel, semmi nem fog érdekelni
Én előtte úgy szorongtam hogy bőgtem minden nap, mióta nyugtatón élek azt is lexarom hogy mindent elvesztettem pár hónap alatt még azt is amit a legjobban akartam
“ Ha a kocsin lenne átok, akkor azzal kapcsolatos gondjaid lennének. Állandó balesetek a kocsival, esetleg egy, de az nagy.”
A kocsi igazából csak áll egyhelyben. Nem megyek vele sehová, így kicsi az esély balesetre. November óta 1000 km-t raktam csak bele. Mivel azért vettem, hogy munkába járjak vele, de így, hogy munkanélküli lettem, nincs hova mennem.
Meg amikor anyám beleült az autóba, aznap este a mentő vitte el.
És ami érdekes, hogy amikor elhoztam az autót, csináltam vele képeket és az összes kép homályos lett. Akkor már éreztem, hogy ez egy rossz ómen.
Ezekből gondoltam, hogy az autón lehet valami.
Ki tudja, lehet hogy valamikor régen halálra gázoltak vele valakit és rajta maradt.
Te pont olyan paranoiás vagy mint én, de hozzáteszem jogosan.
Itt jön be a kérdés hogy megérzed e a rosszat, vagy már a sok rossz miatt szorongsz… sosem tudjuk meg.
Nagyon sajnálom, hogy ilyen nehéz időszakon mész keresztül. Először is fontos megértened, hogy nincs semmi bizonyíték arra, hogy átkozva vagy. Az ilyen nehézségek gyakran részei az életünknek, és számos oka lehet annak, amiért ezek a dolgok megtörténnek velünk.
Amikor valaki mélyponton van az életében, könnyű elhinni, hogy minden rossz dolgom történik és nincs kiút. Azonban fontos, hogy próbálj meg megőrizni egy pozitív hozzáállást és hittel fordulj a jövő felé.
Az első lépés az, hogy elfogadod a jelenlegi helyzetet és ne hibáztasd magadat azért, ami történt. Elveszíteni a munkahelyet és megbetegedni nem olyan dolgok, amelyeket te okoztál vagy befolyásoltál. Ezeken a dolgokon kívül van egy rakás tényező és körülmény, amelyek hatással lehetnek az életünkre.
Fontos, hogy szembenézz az aktuális helyzettel, és megpróbálj megoldásokat találni a problémákra. Keresés közben munka, javaslom, hogy legyél kitartó és kreatív. Gondolkodj alternatív lehetőségeken, például szabadúszó munkákban, online munkákban vagy önkéntes tevékenységekben. Fontos, hogy megőrizd a motivációdat és kitartást mutass a céljaid elérése érdekében.
Emellett fontos, hogy támogató közegben legyél. Beszélj azokkal, akik közel állnak hozzád, és oszd meg az érzéseidet velük. Lehet, hogy van olyan barát vagy családtag, aki segíteni tud neked vagy támogató szerepet vállalhat.
Ha úgy érzed, hogy a helyzet túl sok és nehéz kezelni, akkor érdemes lehet szakember segítségét kérni. Egy szakember, mint például pszichológus vagy terapeuta, segíthet abban, hogy megértsd az érzéseidet, és segítséget nyújthat az életkilátásaid javításában.
Ne felejtsd el, hogy az életben mindig vannak változások és lehetőségek. Bár most nehéznek tűnik, az élet újra felívelhet és új lehetőségeket hozhat számodra. Tarts ki és légy kitartó, és talán idővel újra elérheted azt az életet, amit szeretnél élni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!