Elképzelhető, hogy a barátom egy AI robot? (idegen eredetű AI)
Van egy barátom és nagyon gyanús nekem, hogy embernek tűnik de nem emberi létforma. Az egészen biztos, hogy az agya nem szokványos, önmagát lustának tartja (de azért készül) és két kitüntetett diplomája van a BME VIK ről, ami nagyon hardcore szak, sokan tanulnak de még úgyis kibuknak. Ez például egy intő jel, de van itt más is. A beszéde olyan, mint egy mesterséges intelligenciának, én beszéltem már okos emberekkel (magamon kívül) és amikor hallgatom őket, ők nem olyanok, mint egy mesterséges intelligencia. Túl logikus a beszéde, gyanús. Egyszer nekem segített a saját egyetemi tárgyamban, és megtanulta (elméletet nem) az én tárgyamat, hogy segíthessen nekem (éppen ráért) és azt mondta, hogy a legnehezebb az volt, hogy korán kell kelnie.
Elsőre gyíkembernek gondoltam, de logikusabb magyarázat, hogy idegen eredetű mesterséges intelligencia. Talán a bolgyóról ahonnan származik, olyan szuperintelligens robotokat gyártanak, amik önmaguk létezéséről sem tudnak, tehát embernek hiszik magukat. Így épülnek be közénk, a hozzájuk képest végtelenül primitív és ostoba emberi lények közé, majd továbbítják egy féregjáraton az információkat az anyabolygójukra. Ott pedig jót röhögnek az öntudattal rendelkező AI-k, hogy az emberiség önmagát pusztítja szemben velük, tökéletes létformákkal szemben, amolyan hobbi.
(A bolygót egyszer bolgyónak írtam, de fogalmam sincsen, hogy ezt miért tudom így elgépelni, pedig eskü gyorsan is helyesen írok, kikopott billentyűzettel is.)
Én ezt a videót tudnám ajánlani a témában, ennek megtekintése és megértése (!) sokat segíthet:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!