Kezdőoldal » Ezotéria » Parapszichológia » Ez lenne a harmadik szem?

Ez lenne a harmadik szem?

Figyelt kérdés

Az állítólagos 3. szemünk ugye a két szem között, kicsit fentebb helyezkedik el (meg ugye bent). Én ezen a helyen "bizsergést" érzek, ha odanyúlok, vagy akár csak oda közelítek az ujjammal vagy akármivel. Még akkor is, ha a szemeim (mármint a 2 normális szemem) csukva vannak. Azért írtam idézőjelbe a bizsergést, mert igazából nem tudnám leírni ezt az érzést, mintha nem csak azon a részen érezném fizikailag, hanem magát a tárgyat ami közelít a homlokom felé. Egyik éjjel nem volt áram, kerestem a papucsom, leguggoltam érte és akkor éreztem ezt a "bizsergést", de nagyobb kiterjedésben, a homlokom nagyobb felületén, elém nyúltam és kiderült, hogy a szék támlája volt ott pár centire. Igazából arra gondolok, hogy ez a "képesség" egy régi beidegződés lehet: 8 éves koromban dobtak felém egy bumerángot, én csak álltam, néztem ahogy repül felém, majd pont a homlokomtól pár centire kanyarodott vissza (még szerencse, hogy nem frizbi volt :)). Lehet, hogy emiatt "akadt be" valami ideg és automatán jelez az agynak, mikor közel van valami?

Tudom, hogy nagyon idiótán hangzik, de hátha mások is vannak így, csak komoly válaszokat légyszi...


2010. okt. 8. 15:45
1 2 3
 21/26 anonim ***** válasza:

Amúgy nem tudom, honnan jött a 3. szem kifejezés, a hatodik érzék szerintem jobb kifejezés rá.

5 érzék ugye egyértelmű, fizikai szintű érzékelések, "kézzel foghatók", biológiailag magyarázhatók.

A 6. ez, ami nem a fizikai szintű, inkább elméleti érzékelés, ide tartozik a megérzés, az álmok, a dejavu, azok a bizonyos "véletlenek", amik szerintem nem véletlenek.

2010. okt. 8. 22:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/26 anonim ***** válasza:

ha tudsz angolul itt egy link a harmadik szemről:

[link] :)

2010. okt. 8. 23:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/26 anonim ***** válasza:

Latom kaptal sok jo infot!

Tehat a hatodik erzekrol van szo, es erezheted ezt a bizsergest is, ez termeszetes.


Aztan fejleszteni is tudod ezt az erzeket meditacioval pl., de ez mar csak rajtad mulik, hogy elsz-e ennek a lehetosegevel.

2010. okt. 9. 08:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/26 tucski ***** válasza:
nem olvastam végig...de nekem is ugyanolyan :D ha pl egy kést viszek oda akkor bizsereg...nem tulajdonítok neki különösebben semmilyen képességet :D
2010. okt. 24. 17:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/26 anonim válasza:
Márpedig fizikailag is ottvan, úgyhívják tobozmirígy !
2011. febr. 24. 01:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/26 anonim ***** válasza:
A toboz mirigy(corpus pineale)NEM a frontális lebenyben helyezkedik el.
2011. okt. 8. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!