Ez lenne a harmadik szem?
Az állítólagos 3. szemünk ugye a két szem között, kicsit fentebb helyezkedik el (meg ugye bent). Én ezen a helyen "bizsergést" érzek, ha odanyúlok, vagy akár csak oda közelítek az ujjammal vagy akármivel. Még akkor is, ha a szemeim (mármint a 2 normális szemem) csukva vannak. Azért írtam idézőjelbe a bizsergést, mert igazából nem tudnám leírni ezt az érzést, mintha nem csak azon a részen érezném fizikailag, hanem magát a tárgyat ami közelít a homlokom felé. Egyik éjjel nem volt áram, kerestem a papucsom, leguggoltam érte és akkor éreztem ezt a "bizsergést", de nagyobb kiterjedésben, a homlokom nagyobb felületén, elém nyúltam és kiderült, hogy a szék támlája volt ott pár centire. Igazából arra gondolok, hogy ez a "képesség" egy régi beidegződés lehet: 8 éves koromban dobtak felém egy bumerángot, én csak álltam, néztem ahogy repül felém, majd pont a homlokomtól pár centire kanyarodott vissza (még szerencse, hogy nem frizbi volt :)). Lehet, hogy emiatt "akadt be" valami ideg és automatán jelez az agynak, mikor közel van valami?
Tudom, hogy nagyon idiótán hangzik, de hátha mások is vannak így, csak komoly válaszokat légyszi...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Fingom sincs mit beszél az első,de most m1....
Am nem csak neked van ez hanem mindenkinek!És nem, nem a bumeráng miatt volt.
Velem is van és az összes többi embernél is,de nem tudom mi miatt van.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
basszus!:Dakkor ne kerülgesd,ha nem mond ezt!XD
Mert most ez a babos izét, nagyon túl magyaráztad:D
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!