Jól gondolom, hogy a pszichológiai imaginációs-meditációs módszereknek van közük azokhoz a módszerekhez, amiket mágiának neveznek?
Csináltam ilyesmit pszichológusnál terápiában, és olyan ember vezetésével is, aki mágiának hívta. Lényegében még a képek is hasonlóak voltak, erdő, nyugodt hely, megtisztulás, a problémákra fókuszálás és azok feloldása (a pszichológusnál belső képekben, a mágusnál őáltala adott tisztító képekben).
A terapeuta magyarázata az volt, hogy azért működik a módszer, mert amit elképzelünk, azt az agyunk nem tudatos része úgy veszi, mintha valóságos lenne, így lehet hatni az emlékekre, a tudatalattira, a berögzült, káros mintákra. Ez hihető, logikus, tudományosan bizonyított.
DE.
Akkor hogyan lehetséges, hogy bizonyos mágiák hasonló elven működnek, és nem csak az egyénre hatnak? Gondolok itt a sokszor megkérdőjelezett "bevonzásra" (ami még akár magyarázható is azzal, hogy tudat alatt tenni kezdünk a bevonzás tárgyáért), bizonyos személyekkel való telepatikus kommunikációra meditációs állapotban, vagy akár a komolyabb dolgokra, pl egy szerelmi kötésre, vagy másoknak közvetlenül ártó dolgokra?
Bocsánat, ha nagy a kavar a fejemben, de nem tiszta nekem ez az egész. Nem vagyok sem hívő, sem szkeptikus, valamiféle "hiszem azt, amit átélek"-agnosztikus vagyok jelenleg, ez bármelyik irányba mozdulhat.
Ott van a kutya elesve, amit le is írtál: a "DE" előtti rész "tudományosan bizonyított", a "DE" utáni rész pedig egyáltalán nem az, csak sokan abban is kételkednek, hogy kételkednek benne... :D
Olyan, hogy bevonzás nem létezik. Olyan, hogy megérzés, optimizmus, pozitív érzelmek/gondolkodás igen. De az ezekből adódóan bekövetkező konkrét eseteket nem lehet akaratos bevonzásnak nevezni, mint ahogy írtad szerelmi kötés, vagy ártó dolog, stb. ilyenek tudományos szinten nem léteznek.
Létezik viszont olyan, hogy 'bevonzol' embereket, eseteket, de ha lenne rá jobb kifejezés, akkor azt használnám, mert ez így nem igaz. Ha pozitív vagy, pozitív a kisugárzásod, mosolygós, barátságos vagy, akkor sokkal könnyebb kapcsolatokat teremtened, sokkal szívesebben vesznek észre mások, és sokkal nyitottabb vagy a világra. A világ pedig úgy áll hozzád, ahogy te állsz hozzá. Az elv hasonló, mint ha elkezdesz nevetni, akkor egy idő után a környezeted is veled nevet akkor is, ha nincs min nevetni.
Ez most olyan, hogy a múltkor sétáltam az utcán, és adott helyzetben arra gondoltam, ha most találkoznék rokonommal, akkor az jó lenne, mert együtt elmehetnénk az oviba a gyerekéért, akit ritkán látok. Valljuk be, ez 1 a millióból gondolat, mert napi szinten gondolunk hasonlókra, hogy mi lenne jó, vagy mit szeretnénk, hogy megtörténjen.
Aztán sétáltam tovább, és hopp, jött velem szembe rokonom. Erre most valaki azt mondaná, hogy hát igen, bevonzottam, pedig semmi köze hozzá. Ő mindig ugyanazon az útvonalon közlekedik, én meg azelőtti napon döntöttem el, hogy arra fogok most menni egy olyan dolog miatt, ami hónapokkal ezelőtt történt. Vagyis ekkor eszemben se volt még, hogy én majd találkoznék vele.
A sors úgy alakítja az életet, hogy bizonyos dolgok megtörténjenek, vagy ne történjenek meg. Ha hónapokkal ezelőtt nem történik az a valami, ami miatt én ezen az útvonalon sétálok, akkor nem is találkoztam volna rokonommal. Ezeket meg lehet érezni, be lehet beszélni, hogy "bevonzás", de tudatosan alakítani nem lehet.
Szóval röviden, tömören: ilyen, hogy bevonzás csak a mesékben, (és az elvont, beléd magyarázós emberek fejében) létezik. Ha valaminek meg kell történni, az meg is fog történni.
A bevonzás elég béna példa is volt, mert igen, nagyjából így értettem azt is, amit zárójelben utánaírtam. Meg ugye a másik, hogy ha találkozol a rokonoddal, miután arra gondoltál, de jó lenne, akkor az megmarad emlékként, azt viszont elfelejted, hányszor szerettél volna találkozni valakivel, és hányszor nem találkoztatok. Ennyi erővel oda se kellett volna írnom, de már késő. :D
A többi, komolyabb dolog érdekesebb, de azt meg ugye könnyen el lehet intézni azzal, hogy hit kérdése, véletlen, stb, és amúgy sem bizonyítható, ahogy ezen az oldalon általában szokták.
De az ilyenekre gondolok pl, amikor már egyértelműen túlmész a saját hatáskörödön, és másokra vagy hatással, ez az én kérdésem volt, azért ezt hozom példának.
http://www.gyakorikerdesek.hu/ezoteria__magia-okkultizmus__6..
Attól függ hogyan definiálod a mágiát...
Szepes Mária valahogy úgy definiálta hogy minden mágia ami az anyagi világ akaratunk szerinti megváltoztatására irányul és ennek valamilyen formában energiát is adsz.
Amúgy a tiszta vakhit nélküli spiritualizmus tömény pszichológia csak túl mutat rajta.
remélem mindebből ki tudod következtetni a kérdésed válaszát.
"Nem vagyok sem hívő, sem szkeptikus, valamiféle "hiszem azt, amit átélek"-agnosztikus vagyok jelenleg, ez bármelyik irányba mozdulhat."
Ha adhatok egy jó tanácsot: ez ne mozduljon semerre. Egyik véglet felé (vakhit / zárt gondolkodás) nem érdemes elmozdulni, mert csak a gondolkodásod rugalmasságának ártasz vele, és így kevesebbet látsz a világból.
Javítás:
"Egyik véglet felé (vakhit / zárt gondolkodás) SEM érdemes elmozdulni"
És még annyit, hogy a pszichológia és az agykontroll igen közel áll egymáshoz, valószínűleg mindinkább közeledni fognak, amint a pszichológia képes/hajlandó lesz túllépni a materializmus gondolkodási keretein.
Bizonyos mágiák működése és a terapeuta által vezetett meditációk nagyon távol esnek egymástól.
A én ismereteim szerint a mágia elsajátítása igen kemény munkával s rengeteg gyakorlással kecsegtet némi reménnyel. Először is a saját elméden és testeden kell megtanulni úrrá lenni azaz abszolút önfegyelem. Ennek megvannak a technikái és erre épül az hogy esetleg a környezetedre is hatással lehetsz egyszer,talán. Ezt nem tisztem részletezni most,de az hogy ki mondja a meditáció szövegét az másodlagos,lényeg hogy felkészült legyen benne és a meditáló befogadó legyen. A "bevonzást" nyugodtan kérdőjelezd meg ezután is úgy mint a "szerelmi kötéseket" és egyéb jól eladható badarságokat. A mély tudatban való takarítást is csak akkor javaslom ha aki felkavarja az le is tudja zárni megnyugtatóan.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!