Mi a különbség szellem és démon között?
A szellem nem feltételen gonosz lények, vannak olyanok akik meghaltak és nem léptek tovább, itt ragadt a lelkük ebben a világban - már ha hinni lehet a "kánonnak".
A démonok minden esetben ártó lényekként vannak jelen, és sosem úgy, mint valami semleges alakok. MEgvan az ő saját "sötét" céljuk, és az felé mennek, bármi is legyen az.
Ja, a szellemnek általában nincsen saját alakja, nincsen szilárd teste, amig egy démonnak általában szokott lenni teste.
Szellem: halott emberek után marad.
Démon: gonosz angyal, sosem voltak emberek.
A démon tud szellenteni, a szellem viszont nem tud démomtani.
Ez a fő különbség.
Szia!
A szelem és démon ugyan az. A démonok fel tudnak ölteni bmilyen alakot. Például, ha Te kutatsz elhunyt szeretted után, hogy beszélhess vele, a démonok fel tudják venni az Ő alakját, hogy azt gondold, vele beszélsz.
Ezért írja a Jelenések 12:9
"Levetették hát a nagy sárkányt, az őskígyót, akit Ördögnek és Sátánnak neveznek, aki az egész lakott földet félrevezeti; levetették őt a földre, és az angyalait is levetették vele együtt."
Vannak jó és gonosz angyalok, a gonoszakat Jézus kivetette az égből, uralkodójukkal Sátánnal együtt, és azért vannak itt " hogy az egész lakott földet félrevezessék".
Több esetben is láttam olyan "szellemet", ami nem akart félrevezetni, csupán pár pillanatra beleláthattam a múltba vagy jelenbe...
De láttam démont is.Egy idő után könnyű ezeket megkülönböztetni.A démonok mindig ártóak, főleg a félelem keltés, befolyásolás a céljuk.Valóban sokféle alakot felvehetnek.De mivel egyrészt a megfélemlítés a céljuk, így általában félelmetes külsővel jelennek meg, de lehetnek különösen szépek is, mint pl az incubusok, de persze nekik sem épp tisztességesek a szándékaik...
A szellemek elhunyt vagy még meg nem született emberek alakjában jelennek meg.De kevésbé "kézzelfogható" alakban.Többnyire egész halvány, áttetsző, ködös jelenések, de ettől még jól ki lehet venni az arcvonásaikat.De nem is mindig feltétlenül a fizikai szemünkkel látjuk őket, sokszor csak egyfajta "belső látással".
A démonok csupán a keresztény hitvilágban gonosz lények. Vannak vallások, ahol kifejezetten segítőkészek, hasznos lényeg. Pl régen a görögöknél abszolút pozitív tulajdonságokkal rendelkeztek.
A különbség egyébként szerintem abban rejlik, hogy a szellem egy hajdan élő ember lelkének tekinthető, míg a démon sosem volt ember, alapból démonként létezett és nem az élők közt bolyongás a napi feladata, hanem gondolom kicsit nagyobb, szabadabb teret kap abban hogy mit csináljon.
De igazából fogalmam sincs mi ezeknek a pontos definíciója, nem találkoztam még eggyel sem...de ha egy nap mégis előfordul majd megkérdezem tőle, hogy fajilag hova sorolja magát xD.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!