Mit csinálnátok, ha kiderülne, hogy a világegyetemet nem a tudományos törvények irányítják hanem a beléjük vetett hit?
Kedves Fórumozók!
Engedjétek el egy kicsit a fantáziátokat és vessetek egy pillant a "józan eszetek", és figyeljetek, mert szép esti mesét fogok mondani: Mi van akkor ha igaz a WoD mage the ascension szerepjáték metafizkája amely a következő:
A hit+akarat:= mágia
Vannak alvók:= Ti, akik nem értik mi is a "mágia"
És vannak mage-ek (mágusok):= olyanok akik felébredtek és tudják, mi az, hogy mágia. Ők valójába akaratmesterek. Lehetnek fizikusok, hermeteikusok, papok, boszorkányok, asztrológus stb.
Van a világegyetem és van amelyeket igazából nem a fizika, kémia törvényei irányítanak, hanem az alvóknak a hite és a beléjük vetett akarata.
Na már most egy adott törvényben minél többen hisznek annál erősebb lesz.
pl.
i.,Egykoron amikor az alvók azt hitték, hogy az anyagi világ tűz, föld, víz, levegő elemekből épül fel addig valóban ezekből az elemekből épült fel.
ii., A falon nem azért nem tudsz átsétálni, mert azt hiszed, hogy az atomjaid ütköznek a fal atomjaival, ha felébrednél és elég erős lenne az akaratod simán áttudnál rajta sétálni. Persze kapnál paradoxont, amit mindjárt kifejtek micsoda...
Tételezzük fel, hogy egykoron az ősidőkben mágusok különböző rendekbe tömörülve próbálták a saját varázslás parkitáikat (hívjuk őket paradigmáknak) ilyen volt és a hozzátartozó metafizikát.
Nézzünk erről is példákat.
i., A világ a négy őselemből épül (metafizika) fel és a megfelelő kövekkel szavakkal (paradigma) elő hívhatóak nyersen ezek az elemek
(varázslás) mondjuk a levegő elemből a villám, borostyán kővel és sumér nyelven kimondva a villám szót.
ii.,A villámokat Zeusz hajigálja le az égből, ha erősen imádkozol hozzá és megkéred rá akkor villámot dob le a célpontra
Na már most a metafizkák és a paradigmák ütközhetnek egymással két mage hite által. (Lásd a fenti példát)
És rájöttek a mágusok, hogy az alvók minél inkább hisznek a saját paradigmájukban, metafizikájukban annál erősebb lesz a mágiájuk. A fenti példával élve ha többen hisznek a borostyán köves négy őselemes dologban akkor az erősebb villám lesz mint a Zeuszos villám.
Tehát ha többen hisznek a borostyán köves dologban és valaki még is
a Zeuszos módon használja a villámot abban az eseteben sokkal nehezebb és gyengében fog létrejönni a villám. Valamint az illetőnek a paradoxonnal is kell számolnia, mivel olyat tesz amely az alvók szerint lehetetlen. A paradoxon lehet akár az, hogy a villám őt találja el vagy megbetegszik stb. Nem mindig történik ilyen de elképzelhető.
Így indult el a rendek között a háború a halandók hitért.
Volt a középkorban egy szervezet hívjuk őket az Értelem Szövetségének, akinek az a gondolata támadt, hogy jobb, ha megvédik az embereket ettől az egésztől és tervezzenek egy olyan világot ami sokkal biztonságosabb: nem rabolják el a démonok a lelküket, a pogány istenek ha nem tetszett az állat áldozat nem jönnek át az Asztrálsíkról, hogy bosszút áljanak a papon és hívein stb.
Úgy döntöttek tehát, hogy felvilágosodás címszó alatt szépen gondosan kiirtanak minden fajta mágiát amely csak az övék maradjunk meg a metafizikájával együtt. Az alvók pedig ne tudjanak róla, hogy egyáltalán valaha is létezett mágia. Az Értelem Szövetségének a mágiája a következőkből állt metafizika: racionalitás, értelem, logika, materializmus stb.
paradigma: technológiai eszközök, matematika, fizika-egyenletek
Ebben az alvók elkezdtek hinni amitől a többi mágia vészesen meggyengült. Valamint az értelem szövetsége szépen elkezdte legyilkolni a többi mágust a színfalak mögött, hogy egy racionális világot hozzon létre.
Megindult a tudományos fejlődés! Csak szépen fokozatosan adták ki az eszközeiket az alvóknak, nehogy paradoxon legyen belőle. Bár elő fordult így is nem egyszer gondoljunk csak bizonyos korai színes tv-re amelyek felrobbantattak, vagy a sikertelen Apolló rakéta fellövésére...
Szóval egy idő után az Értelem szövetsége, ezek mellet szépen meghamisította a történelmet azonban a saját csapdájukba esett...
Elfelejtették magukról, hogy valaha az elődeik mágusok voltak és ők is azt hiszik, hogy nem létezik mágia csak veszélyes, irracionális elemek a társadalomban amiket el kell pusztítani (alvó ezoterikusok, igazi mage-ek, hobbi horszkópkészítők, mélyen vallásos emberek, őszinte áltudósok stb.)
Ettől a pontól kezdve hívjuk őket Technokrata Uniónak.
És elkövettek még egy hibát!
Sok ember kiábrándult a világból, cinikus és szkeptikussá vált szinte minden irány (nagyrészt a monoton munkája és életvitel miatt) Ezért már a tudomány sem érdekli a nagy részüket annyira amennyire kéne. Remek példa erre a bárány klónozás. A paradoxon és a hitetlenség miatt hamarabb elpusztultak. Nem képes a tudomány túllépni a saját korlátain és nem tud a világűrbe száguldozni idegen civilizációkkal felvenni a kapcsolatott egyrészt a szkeptikusok miatt másrészt, pont az előzőleg megalakozott statikus monoton szabályok miatt (speciális relativitás elmélet)
A mage a színfalak mögött kénytelenek voltak összefogni egymással és valami módot találni legyőzésükre, de nagy hátrányban vannak a paradoxon miatt. Ha alvó előtt csinálnak egy Vulgáris hatást például tűzlabdát hajítanak az ellenségre az végzetes hatású lehet számukra a paradoxon miatt.
Ha olyat ami belefér az alvók szerint (hívjuk őket: egybeeső varázslatnak) az sem túl könnyű manapság. Remek példa erre az ha az akaratukkal egy villanyoszlopról a vezetéket "felmelegítik" és az elszakadva pont rá esik a technokratára.
stb.
Vélemény?
(Ne feledjétek, mielőtt lehülyéztek, hogy ez csak egy játék! De nem lehet kizárni, hogy igaz legyen... Ez a legszebb benne :D)
http://www.youtube.com/watch?v=tH2_b3M137w
"Mit csinálnátok, ha kiderülne"
Ugyanazt, amit most, hiszen, mindenki csak a saját világát látja, ami igen relatív, hiszen ugyanazokat a dolgokat is máshogy értékeljük, érezzük.
AZ is lehet, hogy kérdésed sem valós, csak én látom, és én hiszem azt, hogy mások is :)
Nme tudom normálisan megfogalmazni :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!