Természettudományos vizsgálati módszerrel igazolható vagy cáfólható Isten és Sátán létezése?
"Ez tévedés ! Sok tudós hívő. Pl pár éve az év tudósának választott személy egy pap volt."
Imádom ezt a cáfolatot.
1, az Amerikai Tudományos Akadémia 93%-a ateista 7% vallásos. Ennyit erről. És valahogy, ha igazi szaktekintélyekről beszélünk, sosem említenek meg hívőket.
2, mégha van elhanyagolható számú hívő is: azok nem imával, azaz nem hittel, hanem tudományos módszerekkel dolgoznak, hanem tudással. Ezzel bizonyítják, hogy a tudomány az, aminek van értéke, nem a téveszmék.
"Ez sem igaz, inkább fordítva."
? Ez a nem igaz. Például: a szűznemzés alapból hamás, hát még miután kiderült, hogy félrefordítás volt. Erre mit tesz az egyház? a 19. sz. közepén az egyik legfontosabb hittétellé teszi. A Bibliát a tudomány már szétcincálta, alig van "történelminek" nevezhető esemény, amire azt mondja, hogy LEHET, hogy valami hasonló történt. Igazi tudományos cikkeket tessék olvasni, ne a vallásosok által eltörzított cikkeket.
"Az I.Q nem jelent feltétlen értelmes embert és a tudásról sem mond semmit. Vízvezetékszerelő is van ekkora IQ-val, ráadásúl az IQ a személyiség csak egy szelete, ott van az EQ és más egyéb fokmérő.
Nekem is csaknem 160 pont az I.Q-m ennek ellenére, most kell rácsodálkoznom fizikusként a spiritualitás magaslataira."
Ahha, persze. Itt mindenkinek 160-as az IQ-ja, de azért nem számít az semmit :D
"Testkilépés és asztrálutazni is képes"
Hogyne. Mióta van a Lipótban wifi?
"Isten létezik, és ahogyan megteremtett minket is úgy rögtön a sátánt is megteremtette, mert ahol nincs Isten ott a sátán van, de mi választjuk ki, hogy kihez szeretnénk kerülni."
Isten defíniciójából adódóan mindenhol van. Mindenható. A Sátánban is benne van.
# 11/13 Te hazudsz. Fizikust még nem is láttál csak TV-ben, hogyan nyilatkozhatnál rólunk ?:P
""Testkilépés és asztrálutazni is képes"
Hogyne. Mióta van a Lipótban wifi?"
Az a baj, hogy így állsz hozzá !
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!