Bármi idézése (? )
Van itt olyan aki már idézett démont, szellemet, repülő spagettiszörnyet, kisÖRⱭögöket?
Aki már idézett meg, illetve tapasztalta a következményeit? Megmozdul a függöny, bekapcsol a TV, kikapcsol a hajszárító?
Bevallom őszintén, nem nagyon hiszek ezekben a dolgokban, tehát ha van ilyen személy, akkor az igazolná, hטּgy létezik túlvilági élet?
H∆ ez létezik, akkor a túlvilági lények miért akarnának "rosszat"? Ők meghaltak, inkább próbálnának segíteni az élőknek, ők már úgyse nagyon fognak tudni élni. :-D
Voltam már szellemidézésen, de semmi nem történt. Illetve néhány butuska magára hozta a frászt, és már-már isteni jeleket kezdtek keresni mindenben, ami történik, mások pedig hogy meggyőzzék a szkeptikusokat a sötét szobában az asztalon kopogni kezdtek, stb.
De tegnap képzeld megmozdult a függöny! Igaz bukóra volt nyitva az ablak, és egy kis szellő volt. Sőt a hajszárító is fura hangokat adott ki! Miután bekapta a hajam, bár egyszer a rossz konnektornál is próbálkoztam, és ott is köhögött.
Aki pedig azt hiszi, hogy szellem van nála, már be fogja képzelni minden zajba, történésbe a szellemtevékenységet. Még a legtermészetesebb dolgokba is.
Mindenre van reális magyarázat, csak van aki nem akarja megtalálni.
A túlvilág létezését te is igazolhatod magadnak. Tedd fel magadnak a kérdést: Nekem van lelkem?....válasz amit te jónak érzel...aztán a következő kérdésed ez lesz : Mi a fenéért kérdezek én itt ekkora baromságokat ?
Sok szerencsét a jó válaszhoz, mert az első kérdésre csak egy válasz van :)))
az első kérdésre a válasz egy nem túl határozott 'nem'
a második kérdésre pedig a válasz, a nem túl határozottság miatt
Meg tudod magad határozni úgy is hogy becsukod a szemed? Szerintem menni fog. Ha kizárod minden érzékszervedet, akor is menni fog, ha a testtudatot kizárod, ( ezt nem lehet egészséges embernél éber állapotban, csak mondjuk ha lebénultál), menni fog. Ha kiveszik az agyad, ledarálják, és visszateszik a helyére...meglepő de menni fog...végeztek ilyen kísérletet egereken a 60-as években. Szóval ha nincs tested, attól TE még létezel, emlékezel( az egerek még az agyuk szeletelése, sőt darálása után is emlékeztek arra amit tanultak korábban ), és nagyjából ugyan az is vagy, mintha lenne tested. ( a külömbség a testtudat léte, ill a testből eredő infók befolyásoló szerepe, látás, hallás tapintás stb, plusz szervekből jövő infók, érzetek, érzelmek)
Az ami TE vagy, az mindíg van, volt és lesz is. Pontosan az orvosok, a kutatók sem értik, hogy ez hogy működik, de egyre inkább erre vezetnek az eredmények. A mesterséges test létrehozását pl már nem tartják megvalósíthatatlannak, pusztán technikai akadályai vannak. A tudatot át lehet helyezni egy másik helyre ( tárhelyre ha úgy tetszik), ilyen kísérlet is volt, és ha jól emlékszem sikeres is volt, emberrel még nem próbálták érthető okokból. Ez a lélek. De biztos vagyok benne, hogy ha előítélet, előre formált vélemény nélkül teszed fel a kérdést magadnak, akkor megkapod a jó választ. :)
Szia!
Én eccer 213 oldalt ídéztem a 225-ből a doktorimban.
Ez szerintem elég jó idézési rekord.
Schmitt Pali
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!