Hogy fejleszthetném a mágikus adottságaim? (nem a 0-ról mert van pár képességem, lent)
Én egyszer helyre pontosan megálmodtam a kutyusunk halálát, 2 hónap múlva hazahoztunk egy németjuhász-rotwejler keveréket(egy napja volt hátra) az körberohangászott és elkapta a pici kutyát, szerencsére a orvos megmentette és felépült.
Akkor egyszer apukámmal próbáltam gondolatot olvasni.
És egy/két perc után , már szinte üvöltött a fejemben egy hang, a szó amire gondolt. Aztán megkérdeztem, hogy erre gondolt-e és igazam lett. Másodszorra nemsikerült, gondolom mert már erőltettük.
Volt még, hogy anyukámnak nagyon rossz kedve volt (ekkor még kisebb voltam) és bejött a szobámba ledőlni. Én ott ültem mellette és egy idő után elkezdtem elképzelni, hogy "energiát" adok át neki. 10 perc után fülig érő szájjal még mindig a sötétben megkérdeztem, hogy jobban van-e és hogy érzett-e valamit és meglepődve mondta, hogy tényleg így volt, és hogy sokkal jobban van.
Az aurákról is elmélkedtem sokat és elkezdtem gondolkozni rajtuk sokat. Ezeket színekben láttam és ezekhez jelentéseket párosítottam.(sárga-boldogság)Hétről héte újabb színeket próbáltam ki és végül már elég jól is működtek, arra amire akartam őket használni.Ezzel egy időben volt egy kövem, amit mindig gondoztam. Később mikor csak a tenyerembe raktam, elkezdett bizsergetni, szinte égetni, de nem úgy, mint a tűz, hanem kellemesen és pozitívan.
Azóta önhipnózissal foglalkoztam, de újra elkezdtem ezeket az adottságokat megismerni.
Ha találok valami használhatót akkor majd küldök linket.
És ha szabad tudnom nemed?korod?és tudsz-e angolul?
16/fiú és tudok angolul
Kezdj el energiákkal foglalkozni.
Bevezetésképp egy Reiki I-es egy jó oktatónál mindenképp előre visz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!