Melyek a legröhejesebb összeesküvés elméletek, amiben hisznek emberek?
2 - Jelenleg nem baj, de volt már a történelemben példa arra, hogy teljesen agyament ideológiák minden tudományos cáfolat ellenére hatalmat nyertek.
Egyébként, amikor évekkel ezelőtt kórházban voltam Szegeden, azért nem lehetett látogatót fogadni, mert megelőzhető betegségek nagy mértékben kezdtek el terjedni az oltástagadók miatt.
Szóval őszintén szólva én látok benne hátrányt, hogy az emberek nem képesek logikusan gondolkodni.
A chemtrail.
A levegőből permetezik a mérget, millió dolláros speciális repülőgépekből, milliókért kiképzett és megfizetett pilótákkal, a kormányok tudtával, akik a pilótákkal együtt tartják a szájukat, megintcsak milliókért.
Ehelyett elég lenne az állami vízműveken keresztül az ivóvízbe keverni a cuccot. Arról már ne is beszéljünk, hogy az agytröszt azzal nem kalkulál, hogy mivel nem célzott a támadás, pusztulnak a mérnökök, orvosok, tűzoltók, katonák, informatikusok, mezőgazdasági és ipari szakemberek, stb. Más szóval rizikós, hogy visszakonspirálják magukat a kőkorszakba a gonoszok.
4-es, ha az ivóvíz rendszerbe keverik a cuccot, akkor azt még kikerülheted, de a közös légtér esetén erre már nincs lehetőséged, hiszen lélegezned ugyebár muszáj.
Az jó felvetés, hogy a "csúnya gonoszak" így magukat is megmérgezik, viszont senki nem lát a színfalak mögé. Simán rendelkezhetnek olyan technológiával, amellyel semlegesíthetik ez a fajta negatív hatást. Az életet meghosszabbító technikák pl. szintén működhetnek, hiszen a háttérerők prominens képviselői 95- éves átlagéletkorral haláloznak el.
A különböző negatív, spirituális technikák használata is valós lehet, hiszen több fronton folyik a "harc" és a "rossz fiúk" tudatosabbak és tájékozottabbak az itt felbukkanó átlagos kérdezőknél. :)
Aki szerint a chemtrail kitaláció akkor miért van sok repülő kezelő paneljére bekötve az indítógomb?
#7
Tisztán látszik, hogy a "Chemtrail" felirat alatt más árnyalatú szürke a kezelőpanel. Szerkesztett kép. Majd biztos kiírják maguk ellen a bizonyítékot.
Ne bolonduljunk már meg teljesen. Olyan nincs, hogy tömeggyilkosságot követnek el globálisan több százezer bűnsegéddel, és senki nem beszél ki a csapatból.
"Aki szerint a chemtrail kitaláció akkor miért van sok repülő kezelő paneljére bekötve az indítógomb?"
Ráadásul ott van a kar is, amivel ki lehet katapultálni a segédpilótát, ha túl sokat látott.
Én imádom a rejtélyeket még akkor is, ha baromság. Szeretem a nyomozós, konteos filmeket. Így sokat olvasok össze. Most így válogatás nélkül írok párat amit sok évtized alatt összeolvastam
-a zebrákat csíkosra festik. Barnán születnek
-hiányzik 1000 év a történelemben. Az ókor után az újkor jött egyből.
-A Római Birodalom fiatalabb mint tanítják. A középkor később volt. a római birodalom úgy 300 éve szünt meg
-A Föld egy börtönbolygó. A selejtes fajokat, és bűnös lelkeket, akik javíthatatlanok ide száműzik. Ezért nem veszik fel velünk börtöntőltelékekkel a kapcsolatot idegenek
-Evolúció nincsen. A fajokat ide tervezték idegenek
-Régen a Földön óriások éltek
-Óriások építették Baalbek köveit, a piramisokat és ezek az óriások építették olyan nagyra az ókori templomokat, ezért nagy a bejáratuk
-Nehézfémekkel permeteznek hogy megmurdeljunk
-2030-ra lesz egy great reset, amiben eltörtlik a pénzt, magánvagyonk, mindenkibe chipet tesznek és abban lesznek feltöltve a TB adatok, vagyonod, igazolványod és minden bűnügyi nyilvántartásod
-Az LMBTQ-t azért a fehér országokban vezetik be, hogy elgyengítse az embereket és ne szüljenek és ne legyen képes a fehér ember harcolni a migránslázadásokkal szemben. Le akarnak cserélni minket
-A migrációt azért erőltetik, hogy a vad afrikai, ázsiaiak kicsináljanak minket. Ők utálják a transzokat és ha elegen bejönnek megcsinálnak minket
-Az illuminatinak nem jó a fehér ember, mert csak demokráciában tudunk élni. Fellázadunk a diktatúra ellen. A feketék és ázsiaiak viszont csak diktatúrában tudnak élni, így lakosságcserét akarnak
-A hipergazdag hoolywuudi,USA pénzügyi elit pedofil, gyerekeket esznek lásd q mozgalom
-Mindenki hülye a Földön, aki még nem, az is az lesz
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!