Szerelmi kötés miatt lehet ez?
Sziasztok. Van egy srác akivel régen együtt voltam. Kb. 10 éve. Azóta volt már, hogy találkoztunk, de semmi nem történt. Nos a lényeg, hogy az idő hiába telik, mai napig ugyan úgy megdobogtatja a szívemet. Valami oknál fogva sokszor előfordult az is, hogy hónapokig nem beszéltünk és egyszer csak rám ír. Nem tudom, hogy akar e tőlem valamit. Nekem mai napig nagyon szép emlék. Az első nagy szerelmem volt.
El kezdtem gondolkodni azon, hogy annak idején szinte gyerek fejjel lehet, hogy ki próbáltam ezt a szerelmi kötést.. (Utánna olvastam és elég sok jele van annak, hogy lehet működött..)
Lehet, hogy ez miatt nem tudjuk egymást elfelejteni? Lehet ez miatt érzem azt, hogy még mai napig is a szívemben hordozom?
Esetleg tippek, hogy lehetne ezt feloldani?
30-as! Mindenhol.
Én ismerek olyat, aki 1-2 sör után kocsiba szállt és egy óvatlan gyalogos lépett ki elé. Egyértelmű, hogy a balesetet abban a valós szituációban nem az ittas sofőr okozta, hanem az óvatlan gyalogos. A gyalogos meghalt, a vele lévő kisgyermeke sértetlenűl megúszta a balesetet.
De azt nem mondanám, hogy az ittas sofőr bolgogan élte volna tovább az életét, hiszen börtönbe került végül. Még egy rehabilitációra is önként elment, hogy leszámoljon az alkohol függőségével.
Az ittas söfőr ennek az eseménynek hatására viszont megtért. nem menekült a felelősségre vonás elől, sőt példaértékűvé vált az ügye.
Én azt láttam, hogy Isten a baleset után egyértelműen az ittas soför volt, aki nem azért ment a börtönbe, mert ittasan hibát vétett volna, hanem mert ittas volt, amikor balesetezett.
Rám a sofőr ismerősöm története mély hatást gyakorolt. Az életemet köszönhetem neki. Persze ez nyilván sovány vigasz a gyermeknek, akinek a figyelmetlen szülője elment, mert kisétált az ittas sofőr elé a takarásból.
Azt viszont pontosan tudom, hogy az ittas sofőr minden volt csak nem boldog. De ha már így alakult a történetét felvállalva mentett meg néhány figyelmetlen gyalogost. És néhány addig ittas vezetőt a börtöntől.
Addig a napig velem is elfordult, hogy ittasan vezettem. Most pedig nem iszom.
Azért nem érted a logikát, mert te is és én is ember vagy. Mi emberek nem látjuk a mi lett volna ha verziókat, csupán azt, ami megtörtént. De még utólag a megtörtént dolgokról is kiderül, hogy egészen rosszul láttuk őket. Isten pedig nem csak a múltat, de a lehetséges jövőket is pontosan látja. Azért mert ő Isten.
Ő munkálkodik a háttérben ha hiszel benne, ha nem. Ha hiszel benne, akkor megláthatod a munkásságát és elkezded felfogni, hogy nem minden negatív történés hoz negatív eredményt.
Isten azt mondja: Ezer év múlva felrobbantok egy hegyet és mindenki elpusztul, aki a közelébe lesz. De csak azokat engedi a közelébe, akik leszármazottjai még nagyobb kárt okoznának. Ez Pompey.
Azt hiszed, talán az én életemben nem történtek személyes tragédiák. De, történtek. De azt is megláthattam, hogy Isten mindig adott egy másik lehetőséget. Ám én indultam el önző célból rossz úton és annak következtében lett személyes tragédiám.
Egy út van, és az Krisztus, amely örök életbe visz. Annak az útnak a végén pedig kereszthalállal lehet célba érni. De csak egy kereszthalál kellett a cél ajtajának kinyitásához. Az pedig Krisztusi kereszthalál volt.
Nekünk pedig megadatott, hogy becipeljük a keresztünket a célba, át a kinyitott ajtón.
Tragikus, de erős üzenet az, amit átadok. És nem a félelemről szól, hanem a hitről és a reményről. Mert minden döntésünk elindít egy folyamatot a világban. És az a folyamat mindig vissza is hat ránk. Az összefüggéseit nem láthatjuk. De azt igen, hogy önzetlen cselekedeteink pozitívan az önző, öncélú cselekedeteink pedig negatívan hatnak ránk.
Bár azt írtam korábban, amit írtam a rról, hofgy mindenki maga kötögetheti vagy oldogathatja a kötéseit, hiszen erre mindenkinek megvan a hatalma. Ez igaz is. De mindennek következménye van. Ismeretlen ajtók ezek. Én pedig Istent kutatva az ismerős ajtót választom. Mert annak a következménye jó, pozitív.
Van aki a tudomány útján halad. Nem ítélem el. De én a hit útján haladok.
Amúgy meg gyengéim a zöld szemű lányok.
31: nyilván van olyan eset amikor nem a részeg sofőr hibája de egy kérdés:
Ha isten ennyire befolyásos akkor ő robbantotta ki ezt a háborút mellettünk.Miért jó ez neki?Mi haszna van belőle, hogy kisgyerekeket ölnek és családapákat, terhes nőket?
Mert ugye isten mindenhol ott van.
29 - Tök, hogy Istennel arra van ideje, hogy téged szedessen ki az árokból, de nekem azért lenne egy kérdésem.
Szerinted, hogyha létezne Isten komolyan az lenne a legnagyobb problémája, hogy téged szedessen ki az árokból? Nem kell olyan messzire menni, nézd meg, hogy mi van Ukrajnában. Szerinted, hogyha létezne bármilyen isten akkor hagyná azt ami ott megy, és inkább menne kiszedni az árokból? Nevetséges!
Nézzétek. Ha egy balesetet elkövetek ott vétlenűl, ahol elsőbbségem van , még ha halálos baleset is, nem megyek börtönbe, vétlen sofőr vagyok.
De ha ugyanabban a balesetben alkoholt fogyasztottam, megyek a börtönbe.
Ennyi, ez a törvény Magyarországon. Zéro tolerancia.
A másik meg Isten Ukrajnában. Szabad akarat van. Itt Amerika a felbujtó és még sajnálatát is kifejezte, hogy anno rávette az ukránokat az atom visszaadására. Azt kérditek, hol van isten? Ott van Ukrajnában. Mindenáron kimentené onnan az ártatlanokat, de Zelenszij nem hagyja őket , inkább besorozza őket és célpontot csinál az egész országából.
Van amikor lépni kell, van amikor engedni kell és van amikor maradni kell.
Hol van Isten? Ott, ahol mindig is volt: Mindenhol.
Van aki imádkozik ott is és választ is kap. Csak nem hiszi el, hogy Isten válasza az, hogy menjen el minél messzebbre abból az országból. nem hiszi el, hogy Isten válasza az, hogy adja meg magát az orosznak. Nem hiszi el, hogy Ukrajna halálos veszéllyé vált az emberi kapzsiság miatt. Helyette ottmarad és most gyászolja a gyermekét, akit lebombáztak a sulijával együtt.
Azt hiszitek Istenről, hogy csodatevő Dzsin talán és minden kívánságot teljesít? ti egy csodatevő Dzsint akartok látni nem pedig Istent. Menjetek mesekönyveket olvasni. mert a Biblia sem ezt ábrázolja. Hanem azt, hogy hogyan kommunikál Isten. Azt tanítja meg, hogy hogyan védd magad. Nem az anyagi védelmet tanítja, hanem azt, hogy engedelmeskedj az intő szóra, a figyelmeztetésre.
De ne féljetek, az orosz is bűnös, az ukrán is bőnös, Európa, Amerika és minden ország bűnös, aki támogatja a háborúskodást. Mi magyarok reméljük, hogy jó oldalon állunk. A béke oldala az csak jó oldal.
Engem Isten kimentetett az árokból. De amikor ezt megelőzően majdnem öngyilkos lettem, akkor megmutatta, hogy van miért élnem. Én halgattam az intő szóra. Megtettem a saját életemben, amit kért, amiről azt feltételezem, hogy meg kellett tennem a saját és szeretteim biztonsága érdekében. Pedig nem kis árat fizettem, de beláttam, hogy szükséges, hogy a gyermekeim biztonságban lehessenek és a lehető legnagyszerűbb életük lehessen. Én önként adtam fel mindent, amit szerettem. Utólag kiderült, hogy jó döntést hoztam.
Persze, könnyű Istent nem észre venni egy háborús övezetben. De úgy vélem már 1014 óta elég nyilvánvaló volt, hogy ez a háború be fog következni. Adott haladékot isten az Ukránoknak. Sokan megértették és eljöttek. Aztán a coviddal extra haladékot adott.
Azt hiszitek, hogy a putriba mentek, akik elmentek, pedig nem így van. haza mentek. Akik pedig ott maradtak, mert képtelenek felfogni, ahogy Isten kommunikál hozzájuk, azok ott maradtak. Nyakukon a háború, de még mindig menekülhetnének közülük is sokan. Van aki megértette , és ma is menekültként megérkezik akár Magyarországra, de van aki makacsul marad.
Isten leszarja azt, aki az anyagiakhoz ragaszkodik. Mert isten profilja nem az anyagiakban van, hanem a lelki dolgokban.
De mit magyarázkodom itt nektek? menjen Ukrajnába, aki nem hiszi el és győződjön meg róla maga. a szülők ölték meg saját ártatlan gyermekeiket, mert homokba dugták a fejüket.
Nem Isten a gonosz, hanem az ember. És közel sem biztos, hogy Putyin gonoszabb Zelenszijnél. De nem az én tisztem az ítélkezés.
A bibliában minden válasz megvan a háborús időkben. És én nem gyakran olvastam, hogy Isten azt parancsolta volna bárkinek is, hogy menjen és álljon be katonának. Nem, azt mondta, ha ilyen veszély volt az egyszeri embernek, hogy menjen el x helyre. A Királyoknak volt, hogy mondta, hogy szedjen össze sereget, de a kisembernek sosem mondta, hogy ha jön a háború menjen oda.
Isten azt mondja, aki fegyvert ragad fegyver által fog elveszni.
Sőt a 2. világháborúban is ott volt Isten. Még filmet is csináltak belőle "Fegyvertelen Katona" néven.
Erről a csávoról szól: [link]
A lényeg, hogy csórikám fegyvertelenül ment a háborúba és túlélte, sőt megmentett 75-100 életet.
Azt tudom, hogy ha Magyarországon lenne ilyesmi helyzet elsők között mennék el ebből az országból, mert a békén kívűl mást nem igen ad meg nekem. Ha már az sem lenne, ugyan minek kellene maradni?
Ha pedig valahogy mégis csak be tudnának sorozni, jobb, ha fegyvertelenül igyekszem túlélni és életet menteni, mint gyilkosként meghalni ugyanott.
Mert mindenre van egy jó megoldása Istennek. Csak sokan nem akarják meglátni és elhinni, hogy néha a kevesebb több.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!