Szerelmi kötés miatt lehet ez?
Sziasztok. Van egy srác akivel régen együtt voltam. Kb. 10 éve. Azóta volt már, hogy találkoztunk, de semmi nem történt. Nos a lényeg, hogy az idő hiába telik, mai napig ugyan úgy megdobogtatja a szívemet. Valami oknál fogva sokszor előfordult az is, hogy hónapokig nem beszéltünk és egyszer csak rám ír. Nem tudom, hogy akar e tőlem valamit. Nekem mai napig nagyon szép emlék. Az első nagy szerelmem volt.
El kezdtem gondolkodni azon, hogy annak idején szinte gyerek fejjel lehet, hogy ki próbáltam ezt a szerelmi kötést.. (Utánna olvastam és elég sok jele van annak, hogy lehet működött..)
Lehet, hogy ez miatt nem tudjuk egymást elfelejteni? Lehet ez miatt érzem azt, hogy még mai napig is a szívemben hordozom?
Esetleg tippek, hogy lehetne ezt feloldani?
Esetleg egy Miatyánk után lehetne kérni Istent, hogy oldja fel.
Ez pont egy olyan kérés, amit szívesen megtesz Krisztus urunk Odaátról. Sőt, specialitása ez neki.
Minden ember hozzáértő, ha hiszi, hogy amit csinál, annak következménye lesz. Csak néhányan úgy állítják be ezt a dolgot, hogy ezt csak "hozzáértő" emberek képesek megcsinálni.
Miért? Mert biznisz az élet Baby!
Ha pedig rajtam múlik, egy ilyen se keressen egy forintot sem, mert amit ezek a csodatevők, jósok tesznek, azt bárki utánuk tudja csinálni. Csak hit kérdése. A boszorkányok ezekből élnek és egyetlen hazugságuk, hogy ezt csak hozzáértő képes megcsinálni. Igaz, amit művelnek, de minden ember hozzá értő, ha hisz abban, hogy amit tesz, az a logika ellenére olyan hatást vált ki, aminek látszólag semmi köze a fizikai valósághoz.
Te magad is fel tudod oldani a kötést. Ennek legegyszerűbb módja pedig egy ima. (Üzenet Istennek) Csak hidd, hogy amit kérsz, az meg is adatik.
Ennyi a történet.
Ne hagyjátok, hogy félrevezessenek azok, akik a "jót" pénzért művelik. Ők ebből élnek. Nem érdekük, hogy rájöjjön bárki arra, hogy ezt te is meg tudod tenni. Higgy, kérj és megkapod!
Sőt, nagyobb dolgokat is meg tudsz oldani egy egyszerű fadarabbal és egy csepp véreddel, mint ezek akik pénzért teszik mindeszt.
Mától mindenki fehér boszorkány, aki erre ráeszmél és hisz benne.
De azért higgyetek Jézusban és az Atyában is, aki őt küldte, na meg a sátán létét is fogadjátok el. Mert így kerek a történet. Vannak más entitások is Odaátról, jók is és rosszak is. Most hatalmat adtam nektek, hogy kérjetek és kapjatok.
De látni őket nem fogjátok, sem hallani, hanem megtapasztaljátok, hogy amit kértetek, az meg adatik még akkor is ha egyszerű éppen otthon megtalálható anyagokkal dolgoztok.
Higgyetek! Isten kinyitotta ezt a kaput, de ezek a béres banyák el szeretnék hitetni, hogy csak nekik van hatalmuk bemenni azokon az ajtókon, amik mindenki előtt nyitva állnak.
Ez pedig a másik példája: Dögöljön meg talán a szomszéd tehene is 6-os?
csupán azért, mert te nem hiszel abban, amit nem lehet látni, aminek nincs színe, se szaga, sőt megérinteni vagy megízlelni sem lehetséges, akkor már nem is létezik? Te talán nem lélegzel?
Pedig a levegő is ilyen. Nem is egy összetevője van.
Odaírod minden hasonló kérdéshez, hogy nem létezik, hülyeség, marhaság.
Elképesztő.
Pedig amit felfogunk a világból az érzékeinkkel eltörpül amellett, amit nem vagyunk képesek felfogni.
Olyan ez, mint a biciklizés. Fogalmunk sincs róla, hogy tulajdonképpen hogyan működik, pedig majdnem mindenki tud bicajozni.
Ha valakinek nincs hite, az egyedül van. Másokat is olyanná akar tenni, mint őmaga. Hogy ne legyen olyan egyedül a hitetlenségében. Ne higgyetek nekik. Mert akinek hite van, az már sosem lesz egyedül.
De olyan 8-as. Mert vannak, akik nem tudnak biciklizni, sosem tanultak meg vagy egyéb okokból kifolyólag már nem képesek egy hagyományos bringával közlekedni.
A levegőt is csak közvetett módon érzékeljük. Meg a hiányának hatásából az emberre következtethetünk arra, hogy létezik. De amúgy a tüdönkkel folyamatosan lélegezzük.
A szívedet sem érzékeled, pedig az a test motorja. Tudod, hogy van mert van róla információd. De ha nem lenne erről ismeret, akkor miből sejtenéd, hogy van és mi a funkciója? Sehonnan.
Isten is létezik, Krisztus is létezik, sátán is létezik, szellemek, entitások, meg hasonlók is léteznek.
Sőt, létezik a szerelem is. Az pedig idővel el tud halványulni, sőt átmehet utálatba is. Ez is olyan, mint a kedvenc ételed. Addig kedvenced lehet, amíg ritkán jutsz hozzá. De ha hónapokig csak azon élhetnél, akkor már nem lenne a kedvenc ételed. Viszont, ha nem ennél belőle évekig, akkor egyszer csak elkezdene hiányozni.
Így van az, hogy a Kérdező feltette a kérdést. Meg még számtalan ehez hasonló kérdés létezik. A válaszok pedig rendre ugyanazok. De ez a kérdés mégis csak más, hiszen ez a Kérdező is más, mint ahogyan a többi is.
Kérdező! Élvezd az életet!
Egy kis segítség hozzá:
"Élvezd
Hisz ugyanúgy mindenki téveszt
Tapasztalatod majd később pont ezért lesz
Ne vedd magad komolyan, okosítás hiába van
Az én világomban vakot vezet a világtalan
Élvezd
Hogyha rontottál tanulhatsz belőle
Ilyenkor nincs más hátra, mint előre
A rosszat jó követ, nem lesz folyton nehézség
Nem baj, ha nem sportolsz, lehet fél egészség"
forrás: https://www.youtube.com/watch?v=UrGS9EARHRc&list=RDEMZj6YQ9R..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!