Szellemet akarok idézni. Egyáltalán megidézhető-e a názáreti Jézus Krisztus szelleme?

3.1 A Szentírás véleménye az okkultizmusról [5,5]

A mózesi törvények a leghatározottabban tiltottak minden okkult praktikát:

Ha bevonulsz arra a földre, amelyet az Úr, a te Istened ad neked, ne tanuld el az ottani népektõl az utálatos dolgokat.

Ne akadjon közted senki, aki fiát vagy lányát arra készteti, hogy tûzön menjen át; aki jövendõmondásra, varázslásra, csillagjóslásra vagy boszorkányságra adja magát; aki bûbájosságot ûz, szellemet vagy lelket kérdez; aki halottat idéz. Mert aki ilyet tesz, utálat tárgya az Úr szemében; az Úr, a te Istened emiatt az utálat miatt ûzi el ezeket a népeket elõled.

Légy egészen hû az Úrhoz, a te Istenedhez.

Ha ezek a népek, amelyeket elûzöl, hallgatnak is a jövendõmondókra meg a varázslókra, neked az Úr, a te Istened ezt nem engedi meg. Neked prófétát támaszt az Úr körödbõl, testvéreid közül, mint engem, õrá hallgassatok.

MTörv 18,9-15

Világos tehát: Isten prófétáira kell hallgatni, mert az a hiteles. Minden jövendõmondás, bûbájosság, szellem- és halottidézés és varázslás a leghatározottabban tilos.

Álljon itt egy példa az Újszövetségbõl is: miután Jézusban nem hívõ emberek pórul jártak, mert ördögöt próbáltak ûzni Jézus nevét mágikus varázsszóként használva, a következõk történtek:

Errõl minden efezusi zsidó és görög tudomást szerzett. Nagy félelem fogta el õket, és magasztalták Urunk Jézus nevét.

Sok hívõ is elõállt, beismerték és elmondták saját mesterkedéseiket. A bûbájosok közül sokan könyveiket is elhozták, és mindenki szeme láttára elégették õket. Ezek értékét ötvenezer ezüstre lehetett becsülni.

Így az Úr szava egyre terjedt, s nagymértékben megszilárdult.

ApCsel 19,17-20

A bûbájosok könyveinek elégetése, az okkult mesterkedések elvetése volt az egyik fontos induló mozzanat Efezus megtérésében. Ha a mai, templomba járó emberek elégetnék okkult könyveiket (horoszkópok, spiritiszta könyvek, agykontroll- és hasonló tanok könyveit), vagy még inkább meg se vennék õket, hanem a rájuk szánt pénzt, idõt és belsõ odafordulást Isten és az embertársak irányába fordítanák, hatalmas fellendülés következne be a hitéletben.

Az okkult dolgok még akkor sem férnek össze a kereszténységgel, ha látszólag azt támogatják. Ezt példázza a következõ bibliai rész:

Egyszer, ahogy az imádkozóhely felé tartottunk, találkoztunk egy jós szellemtõl megszállt leánnyal, aki jóslásaival nagy hasznot hajtott gazdáinak. Pál után és miutánunk szaladt, és így kiáltozott: "Ezek az emberek a fölséges Isten szolgái, s az üdvösség útját hirdetik nektek." Ezt több napon át megismételte. Pál már bosszankodott miatta, hátrafordult és rászólt a lélekre: "Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, menj ki belõle!" Ki is ment akkor mindjárt.

ApCsel 16,16-18

Miért tette ezt Pál? Hisz igazat mondott a jós szellemtõl megszállt lány. Az alapvetõ ok, hogy az okkultizmus és a kereszténység semmiképp nem keverhetõ, konkrét érvek pedig a következõk lehetnek. Ha Pál hagyja, hogy egy megszállott dicsérje õket, az zavart kelthet az emberekben. Egyrészt, az okkult dolgokat elvetõk azt hihetnék, hogy ``Ez a Pál is csak egy újfajta varázsló, hisz ez a közismert jósnõ is támogatja, anélkül, hogy megváltozna.'' Az okkultizmussal megfertõzött emberek viszont igazolva látnák magukat, hogy jó dolog jövendõmondással foglalkozni. A jövendõmondó pedig beférkõzhetne a keresztények közé, ahol azután már nem feltétlen mondana igazat, és zavart kelthetne belülrõl.

A Sátán igaz állításokkal is dolgozik néha. Egyrészt van úgy, hogy egy igazság nyilvánosságra hozatalának még nem jött el az ideje, pillanatnyilag csak zavart keltene. Ilyen eseteket többször említ az Evangélium, amikor Jézus nem engedi, hogy az általa kiûzött gonosz lelkek elmondhassák, hogy Õ Isten fia. (Pl. Lk 4,41 ) Másrészt az igaz állításokkal csak behízelegni akarja magát a Gonosz, hogy azután végrehajthassa romboló szándékát. Ezért semmit nem jelent, hogy egy-egy jóslat beválik, egy-egy megidézett szellem igazat mond. Hazudni, félrevezetni majd csak akkor fog, ha már megbíznak benne.

A Szentírás állásfoglalása egyértelmû: valaki vagy keresztény vagy gyakorolja az okkult dolgokat. Választani kell, középút nincs.

Az ``okkult'' szó jelentése: ``rejtett''. Az okkultizmus ennek megfelelõen rejtett dolgokkal foglalkozik. Ez alatt olyan tudást, tanokat értünk, melyek el vannak zárva a természetes emberi megismerés elõl, és Isten sem nyilatkoztatta ki õket az embereknek.

Már ebbõl látszik, hogy az okkultizmus és a kereszténység nem fér össze egymással. A kereszténység szerint ugyanis Isten megadta a képességet és a hatalmat, hogy az Õ terveinek megfelelõen megismerjük és birtokba vegyük az anyagvilágot (Ter 1,28-29 ). Szeretõ Atyánk mindent megadott nekünk, ami hasznunkra válik: szép és megismerhetõ Világegyetembe helyezett minket, adott megismerõképességet, logikát, emlékezetet, hogy feltárhassuk titkait. A nem anyagi dolgokkal kapcsolatosan pedig egyrészrõl lelket lehelt az emberbe, a saját képére alakított minket, így az ember nemcsak testbõl áll, hanem van lelke is, mely nem mulandó, és amely képes felfogni a szellemi dolgokat. Miután az õsbûn eltávolított minket Istentõl, kinyilatkoztatásban közölt mindent az emberekkel, amit fontosnak tartott, hogy tudjuk. ``Sokszor és sokféle módon szólt Isten hajdan az atyákhoz, ezekben a végsõ napokban Fiában szólt hozzánk'' (Zsid 1,1-2 ). A Szentlélek Pünkösdkor az egész Egyházra kiáradt, és azóta vezeti azon emberek életét, akik rábízzák magukat. Van tehát személyes tanácsadónk is, aki vezet, eszünkbe juttat mindent, ami fontos, és akihez bizalommal, bármikor fordulhatunk.

Az okkultizmus ezzel szemben nem a természetes emberi megismerés eszközeit használja és nem is Istenhez, az õ Szentlelkéhez fordul kérdéseivel, hanem mindenféle más irányba. Tipikus példa erre a spiritizmus vagy szellemidézés: rejtett dolgokat különféle szellemektõl igyekeznek megtudni az ezzel foglalkozó emberek. Elgondolkoztató, vajon milyen szellemlények szólnak ekkor a ``médiumhoz''? Tudjuk ugyanis, hogy a szellemek közt vannak rosszak is, ahogy azt a Szentírás számtalan helyen világosan írja. Jó-e, ha megtudunk olyan dolgokat, melyeknek megismeréséhez Isten nem adott képességet és nem is nyilatkoztatja ki nekünk? Nem lehet, hogy Istennek, szeretõ Atyánknak alapos oka van arra, hogy elrejt elõlünk bizonyos dolgokat? Vagy némely rejtett dolgot nem is Õ rejtett el elõlünk, hanem csapdának tette oda valaki, hogy a túl kíváncsian kutakodó ember rátaláljon?

A kisgyereknek saját érdekében tiltják meg szülei, hogy a lakásban bizonyos dolgokhoz ``hozzámatasson''. Minden jó szándéka, kedves kíváncsiskodása ellenére veszélybe kerül, ha ``rejtett dolgokat'' kutat, például kifeszegeti a konnektort vagy felmászik a szekrénytetõre. A szülõk ki is jelölik neki, hol szabad nyugodtan játszania, és ha bizonytalan valamiben, a jól nevelt gyerek megkérdezi: ``Mi az?'', ``Megfoghatom?'', és elfogadja az esetleges elutasító választ. Nagy baj, ha a maga feje után megy, de még nagyobb, ha ismeretlentõl kérdezi meg, mit tehet és mit nem. Egy gonosz ember, aki ellensége a szülõknek ugyanis mondhatja: ``Csak nyugodtan piszkáld a konnektort, semmi bajod nem lesz. A TV-nek se lesz baja, ha bedugják! Sõt, új tapasztalatokra tehetsz szert, melyektõl irigy szüleid eltiltottak.''

Bizonyára ismerõs mindez. Ismerõs lehet a Biblia elejérõl, az elsõ emberpár bûnbe esésének történetébõl. A Sátán által ígért ``szemetek felnyílik, és olyanok lesztek, mint az Isten'' ígéretbõl csak az valósult meg, hogy ``felnyílt a szemük, és észrevették, hogy mezítelenek''. (Ter 3,4-7 ). A tiltott tudás megszerzése semmilyen jó eredményt nem hozott.

De felismerhetjük azt a hozzáállást is, ami még templomba járó embereket jósnõhöz hajt: ``Tudni akarom a jövõmet!''. Vagy azt, amikor valaki mágikus-babonás cselekedetekkel akarja szerencséjét, anyagi jólétét biztosítani. Pedig ezeket a dolgokat Isten határozottan megtiltotta a Szentírásban.

A szellemidézéssel foglalkozó emberek azt állítják: bizonyos gyakorlatok elvégzésével a szellemvilág egyes tagjait tudják megkérdezni, és ez által jutnak számukra fontos információkhoz pl. a jövõre vonatkozóan.

Az elvégzendõ gyakorlatok igen sokfélék lehetnek. Egy részük különféle segédeszközöket használ, melyeket gondosan kell elkészíteni és kezelni. Ilyen lehet pl. egy megfelelõ asztal, melyre a résztvevõk kezüket helyezik és az asztal bizonyos billegése által jönnek az üzenetek (asztaltáncoltatás) vagy egy inga, melynek lengései jeleznek valamit. Közös ezekben az eszközökben, hogy mindegyiket igen kis erõk mozgásra bírják, így egyrészt fennállhat a csalás (akár a nem tudatos önámítás) lehetõsége is, de inkább azért van szükség ezekre az eszközökre, mert csatornát teremtenek a szellemi és az anyagvilág között: a szellemi lény kis hatását erõsítik fel jól érzékelhetõ szintre. Normál körülmények között ugyanis a szellemi lények egyáltalán nem, vagy csak nagyon kismértékben hatnak az anyagra, de ha pl. egy billegõ asztal körüli emberek szellemileg kitárulkoznak, az õ kézremegésük kicsi befolyásolásával már billegésre késztethetõ az asztal, és így jól felismerhetõek lesznek az üzenetek. Maguk az emberek esetleg észre sem veszik, hogy valójában az õ kezük okozza a mozgást, mert amikor várakozó lelkülettel odaültek az asztalhoz és elfogadták, hogy itt szellemek fognak válaszolni nekik, kaput nyitottak arra, hogy õket a szellemvilág befolyása alá vonja és kezük remegését már nem az õ tudatuk vezérli. Ilyenkor döbbenten (és sajnos örömmel) tapasztalják, hogy ``Mozog az asztal, pedig nem is mi mozgatjuk!''

Természetesen nem állítjuk, hogy minden esetben biztosan ez történik, de annyi bizonyos: a kis erõhatásra elmozduló tárgyak szinte minden esetben szükségesek a kezdõ spiritisztáknak, mert másképp nem hat rájuk a szellemvilág. A csalásokat leszámítva erre nyilván azért van szükség, mert másképp észrevehetetlen lenne a szellemlények hatása.

A ``haladó'' szellemidézõknél, ``médiumoknál'' más a helyzet. Nekik már nincs feltétlen szükségük segédeszközre, legfeljebb az összejövetel (``szeánsz'') elején, hogy ráhangolódjanak a szellemvilágra. Ez a ráhangolódás is sokféleképp történhet: lehet az elõbb említett asztaltáncoltatás, varázsszavak elmondása, zene vagy fényhatások megtapasztalása, kábítószerfogyasztás, rituális tánc (pl. a sámánoknál). A ráhangolódás után a médium közvetlen csatornája, szócsöve lesz ``valakinek'', aki válaszolgat a szellemvilágból. Ezek a válaszok lehetnek szóbeliek, ekkor a médiummal közvetlenül lehet beszélgetni, és õ a ``szellem'' nevében válaszolgat, de lehetnek egyéb jelenségek is, mint pl. csak egy adott médium jelenlétében jelentkezõ kopogó hang. Az is elõfordul, hogy a médium ún. automatikus írással rögzíti a szellemvilágból érkezõ üzeneteket, azaz csak írja, amit ``diktálnak'' neki, sokszor félig öntudatlan állapotban, azaz írás közben maga sem tudja mit ír, csak ha utólag elolvassa.

Megjegyzendõ, hogy a médiumok estében komolyan fennáll a tudatos csalás lehetõsége, mivel a sok pénzhez juthatnak ``produkciójukkal''. A múlt században pl. élt egy lány testvérpár, akik híres médiumok voltak, mert jelenlétükben minden alkalommal ``kopogtató szellemek'' válaszolgattak. Sokan vizsgálták is a jelenséget, és semmiféle magyarázatot nem láttak (pl. nem volt mozdítható fadarab vagy egyéb, kopogásra alkalmas eszköz az asztal alján). Sok évnyi tevékenység után azonban maguk a médiumok ismerték be: kis koruk óta gyakorolták a lábujjal kopogást, amiben igen megerõsödött a nagy lábujjuk, és ezzel tudtak kopogni anélkül, hogy testük más része egy kicsit is megmozdult volna. Bár ebben az esetben csalásról volt szó, tevékenységük így is elég káros volt: egyrészt az emberek becsapásával szereztek pénzt és hírnevet maguknak, másrészt sokakat vittek a spiritizmus irányába, és feltehetõen sok ember részben az õ hatásukra került spiritiszta körökbe, ahol azután valóban szellemlényekkel vette fel a kapcsolatot.

A médiumok nagy része azonban azt vallja: valóban a szellemvilággal áll kapcsolatban, és bizonyos esetekben olyan információkat mondanak el, melyeket emberi ésszel nem tudhattak meg sehonnan sem. (Elveszett tárgyak helye, jövõbeli események, stb.) A kereszténység álláspontja is az, hogy lehetséges szellemlényekkel felvenni a kapcsolatot, de ez nem megengedett. (Lásd a 3.1. és 3.2. fejezeteket a [*]. oldaltól kezdõdõen.)

A spiritizmus hívei megkísérelnek kereszténynek tûnõ elemeket is belevinni tanításukba, például szeretik megemlíteni, hogy a Szentírásban is le van írva egy konkrét halottidézési eset. Ez azonban csak zavarkeltés. Valóban található egy ilyen rész a Szentírásban, méghozzá Sámuel elsõ könyvének 28. fejezetében (1Sám 28,1-25 , terjedelme miatt nem közöljük itt), de ha elolvassuk ezt, csak megerõsödik bennünk, hogy nincs értelme halottidézéséhez fordulni. Hiszen ki fordul itt ehhez az eszközhöz? Az a Saul, akit Isten a választott nép elsõ királyává tett, de bûnei eltávolították Istentõl. Amíg Istennek tetszõ módon élt, bátran legyõzte az ellenséges seregeket még nagy túlerejüktõl sem ijedt meg, most azonban rettegve vár egy csatát. Mivel az Úr, akinek korábban nem fogadta meg szavát, nem segít neki tanáccsal, halottidézõhöz fordul. A szeánszon kapott hír igaznak bizonyul, de Saul nem ér vele semmit, csak félelme fokozódik, és másnap meg is hal a csatában. Íme a tipikus példa: a rossz lelkiismeretû ember, aki fél a jövõtõl és elégedetlen azzal, amit az Úrtól kap, a spiritizmushoz fordul segítségért, de csak rettegése nõ és Istentõl elszakadt állapotban fejezi be életét másnap.

Másik zavarkeltési mód, hogy némelyek azt állítják: õk nem idéznek meg gonosz szellemeket, csak jókat, sõt, halott szenteket vagy egyenesen Jézust. Ekkor hivatkozni szoktak arra is, hogy Jézus egyszer Mózessel és Illéssel beszélgetett (Mt 17,1-8 ), vagy a kereszténység kétezer éve alatt számtalanszor bekövetkezett ``jelenésekre'', amikor Jézus, szûz Mária vagy más szentek jelentek meg valakinek és hiteles információkat adtak át. Elég azonban megnézni a ``megidézés'' és ``jelenés'' szavak közti különbséget, hogy lássuk: nem azonos dologról van szó. A megidézésekor az ember, a médium a cselekvõ fél, aki kezdeményezi a kapcsolatot, a jelenéskor pedig a megjelenõ személy kezdeményez. Nem fogadhatjuk el, hogy Jézust vagy valamelyik szentet bizonyos gyakorlatok elvégzésével ``elõ lehet rángatni'', kényszeríteni lehet a megjelenésre. A Szentírás több helyen biztat arra, hogy kérdéseinkkel és kéréseinkkel bátran forduljunk Istenhez, és mi magunk (az irat szerzõi) is tanúsíthatjuk, hogy az ima csendjében sokszor válaszol is Isten az õhozzá fordulónak. Ez azonban nem mindig történik meg, Istent nem tudjuk kényszeríteni a válaszadásra, különösen nem arra, hogy jelenjen meg nekünk Jézus vagy mondjuk szent Antal. Aki azt állítja, hogy a szellemek megidézésére használt technikákból merítve olyan gyakorlatokat dolgozott ki, mellyel érzékelhetõ válaszra készteti Istent vagy valamely halott szentet, biztosan hatalmas tévedésben van.

Valójában veszélyesen elbizakodottak azok az emberek, akik azt hiszik, uralmuk van a szellemvilág felett, és azt idéznek meg, akit akarnak. Hisz ez irányban nincs természetes érzékszervünk és az isteni kinyilatkoztatás sem ad támpontokat. (Pontosabban ad: azt, hogy ez az egész terület elkerülendõ.) Érdemes most újra elolvasni a Katekizmus állásfoglalását ([*]. oldal, 3.2. fejezet), amibõl itt csak egy mondatot írunk le újra: ``A mágia és a varázslás valamennyi fajtája, melyek által úgy tesznek, mintha hatalmuk lenne az okkult hatalmak fölött, mintha szolgálatukra tudnák kényszeríteni õket és természetfölötti hatalomhoz jutnának általa felebarátjuk fölött - még ha az egészségét akarnák is visszaadni -, súlyosan ellenkeznek a vallásosság erényével.''

Szent Pál világosan figyelmeztet arra, hogy a Sátán igyekszik becsapni az embereket, másként feltûnve az emberek elõtt, mint igazi valója:

... a Sátán is a világosság angyalának tetteti magát. Nem nagy dolog tehát, ha a szolgái is az igazság szolgáinak akarnak látszani.

2Kor 11,14-15

Végezetül még egy fontos dolgot kell megemlíteni. A médiumokat a szellemvilággal való érintkezés az esetek többségében nagyon kifárasztja, a résztvevõkön sokszor az értelmetlen félelem és depresszió uralkodik el, esetleg nem is feltétlenül a szeánszon, hanem utána. Elõbbirõl a spiritiszta könyvek egyértelmûen beszámolnak, utóbbira pedig saját ismeretségi körünkbõl is tudunk példát mondani.

Egy magyar fõiskolán néhány diák és tanár spiritiszta kört alakított, javarészt a puszta kíváncsiságtól vezérelve. A szeánszok asztaltáncoltatással kezdõdtek, majd amikor ebben gyakorlatot szereztek, kérték a szellemlényeket, lépjenek be valamelyikükbe, hogy az médiummá váljon. Ez meg is történt, és ezután az egyik tagon (aki személyesen ismert közösségünkbõl valaki) depresszió és szinte állandó félelem uralkodott el, pl. csak felkapcsolt lámpa mellett tudott aludni, mert a sötétségtõl rettegett. Ez tipikus történet, több hasonló van részletesebben leírva pl. Gál Péter atya könyvében. (Lásd az irodalomjegyzéket.) Mindezek a dolgok egyértelmûen mutatják, hogy a spiritiszta szeánszokon miféle erõk mûködnek, így valóban kerülendõ mindenféle szellemidézés.

Kedves Olvasó! Semmilyen körülmények közt ne vegyél részt spiritiszta összejövetelen, még akkor sem, ha hagynák a szervezõk, hogy meghúzódj a háttérben és csak figyelj! A Szentírás és a Katolikus Egyház tanítása egyaránt a leghatározottabban tiltja ezt, mert meg akar védeni a rossz szellemi befolyástól. Semmi olyat nem lehet megtudni egy szeánszon, amire szükséged lenne hogy tudd, csak veszélynek teszed ki magadat. Ha kérdésed van bármivel kapcsolatban, és a választ nem találod meg önmagad, imában felteheted Istennek vagy megkereshetsz nagyobb tudású keresztény embereket, megpróbálhatsz hiteles keresztény könyvekben utánaolvasni. Sok kipróbált, biztos forrásra támaszkodhatsz tehát. Nincs szükség arra, hogy veszélynek tedd ki magad felesleges kíváncsiskodással.