Elhunyt szerettetek jelenlétét szoktátok érezni?

A nagymamám egyszer csinált vacsit. Fincsi volt.

Egyszer 50 filléresek hullottak a semmiből. Aztán beindult egy tűzoltóautó, amiben nem volt elem.

Egyszer az orrom alá fingott a már 26 éve elhunyt nagyim.

Volt. A legjobb barátommal sokat beszélgettünk filmekről régen és arról is, hogy szerintünk a halállal csak a test pusztul el. Egyszer említett egy filmet, de én nem is nagyon figyeltem, elfelejtettem a címét is. Miután meghalt, videókat néztem és egy zenéhez abból a filmből volt bevágva egy jelenet, amiről ő mesélt (Születés- én vagyok Sean). Aztán sokszor, mikor beszélgettünk, ment egy kedvenc zenéje, de annak sem tudtam a címét. Egyik nap valamelyik ismerősöm kirakat az ő ismerőse, egy nagyon fiatal srác halálhírét. Kíváncsi voltam, miért halt meg, rámentem az oldalára és semmi más nem volt ott, csak az a szám megfosztva, ami az én barátom egyik kedvence is volt. A halálhíre után közvetlenül láttam egy bizonyos állatot (valóságost), és ezelőtt a zene előtt is ugyanolyat, séta közben, és ő jutott róla eszembe. Aztán egyik éjjel szintén rá gondoltam és fél tettem magamban a kérdést, hogy ő vajon milyennek látott engem, mit szeretett bennem és akkor is bejött egy ősrégi szám("kék bársony viselt, de a szeme kékebb volt, mint a bársony") - és valóban, egy időben mindig kék bársony pulcsi volt rajtam mikor beszéltünk. Aztán néha csukott ajtók, ablakok mellett a szobában érzek hűs fuvallatot a csuklómnál, bokámnál. Persze lehet, hogy bemagyarázom, hogy rosszak a nyílászárók, nyilván mindent meg lehet magyarázni... Nem tudom, én úgy érzem, néha itt van, sem ő, sem én nem tudtuk teljesen lezárni a kettőnk közti dolgokat.

Meditáció közben gyakran megjelenik elhunyt nagyikám. Egy másik rokon üzent valamit, de egyelôre nem jött be (kb. 1,5-2 hónapja).