Mit gondoltok, van benne igazság? Most bukkantam rá a neten.
Jézus és Isten tényleg nem földi - hiszen egy teljesen másik bolygóról, akár univerzumból is származhatnak!
A vallás megalkotója nem mások, mint az űrlények!
Ők találták ki az egész történetet, hogy értelmet adjanak az általuk irányított emberi fajnak, mert az igazságot nem tudták volna feldolgozni.
A kereszt az Ő jelképük. Ez a videó is alátámasztja, hogy ilyenkor minket figyeltek, miként reagálunk 2000+ évvel ezelőtt megalkotott hazugságra.
https://www.youtube.com/watch?v=7HoePUz3Wb8
A föld bolygó ennél régebb óta van. A dinók és az az előtti fajok, utánuk lévők nem tudtak ennyire kifejlődni.
És mi lesz a világvége?
A világnak soha nem lesz vége. Csak az emberiségnek ,mégpedig tőlük. Félnek, hogy túlfejlődjük az Ő technológiájukat, ezért learatnak minket.
Igaz, igaz :)
Én sem hiszem el, nincs bizonyíték, annál több ellenérv, csak kíváncsi vagyok a véleményetekre :)
Ha már idegenek, akkor azt valószínűsítem, hogy akkor jártak itt, amikor az ember még nagyon a fejlődése elején tartott. Az emlékek beépültek az eredetmondákba, emiatt nagy az összecsengés a különböző népek teremtéstörténetei, sőt, vallási tézisei között.
Azt nem hiszem, hogy egy olyan "űrlény", amely képes ideutazni akár csillagközi távolságokon, akár dimenziókapukon át, féljen az emberiség jelenlegi technológiájától. A mentalitásától már félhetne, de nagyjából azon a szinten, ahogy a méhész nem nyúl védőruha nélkül a kaptárba.
Masodik valaszolo kerdesere a valaszom.
"Akkor meg nem tudtuk feldolgozni"
Akkor meg nem ismertuk az aramot, akkor meg nem tudtunk irni olvasni,
Stb stb stb. Genetikai uton oroklodik az informacio. Stimm?
Kezdjuk egy ideje felfogni reszleteiben azt amit akkor meg keptelenek voltunk. Mivel kulonbozo kulturak es mentalitasok vannak jelen, igy kulonbozo mesek szulettek a lenyeg kulonbozo reszleteirol.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!