Történt veletek életek során valami paranormális dolog?

Mióta álmában megfulladt a nyelvét lenyelve a nyelvrákis szomszéd a tv még áramtalanitva (kihuzva a konektorbol) is bekapcsolt majd rögtön ki éjjel2-3 között.

Elöször betojtam meg anyám is de párom csal akkor amikor a tv ki volt huzva.

Nem tudom miért volt ez. 2évvel késöbb a halála után (2016 december 11-én hunyt el)

2018 december 15-én megadta magát a tv 21év szolgálat után.

Az uj tv már nem teszi ezt.

Akkor lennék biztos h nem vmi felfoghatatlan ha tényleg csak áram alatt tette volna ugyan akkor a tv.

Bár ha valaki tudja h egy 2000években kudobott Sanyo fénycsöves tv képes ilyrnre akkor nyugtasson meg

1vagyok

1995-ös sanyo tv

#1:

Talán esetleg meg kéne kérdezni valami szakit, hogy ez mitől lehetett, hátha tud rá megfelelő magyarázatot adni.

Hogy ezek paranormális jelenségek voltak, vagy nem, nem tudom. Némelyikre biztos akad magyarázat. Mindenesetre nekem elég parásak voltak, szóval leírom, ami hirtelen eszembe jut :)

A legtöbb dolog amire emlékszem, anyámék házában történt. Én 5 évesen költöztem oda, két tesóm már ott született. Gyerekként sosem beszéltünk erről, de én is, ők is kezdetektől pánikszerűen rohantunk be az előszobából, miután lekapcsoltuk a villanyt. 30 éves vagyok, de még mai napig bennem a reflex. Egyszerűen olyan érzése van ott az embernek, mintha valami folyton figyelné. Nemrég tesóm szóba hozta, ugyanezt az érzést írta le.

Egyszer felriadtam éjszaka, láttam egy ilyen ködös-szürkés szellemszerű alakot átlebegni a szobán a plafon magasságában. Eltűnt a falban. Éjszakánként néha zörejek hallatszódtak a padlásról, mintha ágak csapkodták volna a falat kb., a bibi, hogy se a ház körül se odafent nem volt semmi ilyesmi.

Egy időben tesómmal aludtam egy szobában, egyszer csak jajveszékelve felébredt és sírni kezdett, hogy valaki a fülébe súgta, hogy "elmúlt az első óra". Ránéztem az órára: 1:01. Aznap már nem aludtunk. Sokszor éreztem feszélyezve magam egyedül a szobában. Egy este ilyen fura érzéssel ágyaztam és felnyávogott a polcon a hátam mögött egy ilyen mekis robotmacska vagy mi. Egy kis mágneses hallal lehetett megszólaltani, ami nem volt a közelében sem. Kiszaladtam - basszus most is libabőrös vagyok az emlékre -, anyuval töltöttem az estét. Reggel visszaosontam. A kapcsoló "off" állásban volt... kihajítottam rögtön, de a mai napig kísért ez az emlék.

Amíg öcsém kicsi volt, nem mert éjszaka egyedül kimenni vécére - meglepő, mi? :D -, anyuval aludt egy szobában, általában őt verte fel. Egyik hajnalban arra keltem fel, hogy nyikorog a szobájuk ajtaja de nem hallom őket kijönni. Jó tesó lévén az első gondolatom az volt, hogy öcsém nem tudta anyut felébreszteni és nem mer kijönni. Átmentem, de úgy tűnt, alszanak. Oké, biztos huzat, ablak becsuk, ajtó becsuk, vissza a szobámba. Megint hallottam, hogy nyílik az ajtó. Itt látszik, hogy nem vagyok ilyen majrés természetfeletti-hívő, mert megint az öcsémre gyanakodtam, átmentem, halkan szólítgattam de semmi. Ajtót megint becsuktam - most már kicsit feszültebben -, vissza a szobámba. Megint kinyílt... Valahogy ezúttal nem éreztem rá késztetést, hogy odamenjek.

Pár hónappal azután, hogy szegény apukám meghalt és elhamvasztattuk, hajnali filmezés közben kopogást hallottam a nappaliban a kis szekrény felől, ahol az urnája volt. Esküszöm nem tudtam eldönteni, hogy örüljek, vagy kirohanjak a világból. Ezután viszont míg el nem költöztem, nem volt újabb "élményem". Talán ő vigyázott ránk, ki tudja :)

A következő érdekesség már anyósoméknál ért. Hajnalban arra ébredtem, hogy három ilyen furán fénylő kék gömb-féle forog a fejem fölött és emelkedik egyre feljebb. Annyira rettegtem, hogy meg se bírtam mozdulni, csak követtem a tekintetemmel, amíg el nem tűntek a plafonon át. Ezután vagy öt év kellett, mire el mertem aludni a tévé nélkül is :D

Úgy két éve, már a saját lakásunkban láttam újra szellemalakot átlebegni a szobán, szintén plafon magasságában. Reggel arra keltünk, hogy ki van rakva a gyászjelentés a közvetlen szomszédunkról szegényről. Azóta a macskáim nem hajlandóak a lakása felé menni a folyosón, pedig régen a kedvenc napozóhelyük az ajtaja előtt volt.

Egy este az egyik macska fújni kezdett a másikra, de mint aki megőrült. Nem értettük mi van vele, nem bírtuk leállítani, szabályosan kergette kifele a bejárati ajtóhoz, bekuporgott szerencsétlen az ajtóhoz a sarokba előle. Akkor leesett a kaputelefon, majdnem eltalálta a macskát, de meg se rezzent. 8 év alatt sem előtte, sem utána soha nem történt ilyesmi, stabilan rögzül a helyére az a vacak. Akkor megnyugodott a másik is és visszaeresztette a szobába. Csak én nem voltam nyugodt :D Aznap este nem nagyon mertem kimenni pisilni...

Ó, jaj kimaradt a kedvencem, pedig az már nem is parás volt, hanem olyan "perlekedős" :)

Nem sokkal azután, hogy ideköltöztünk, mosogatógépet szereltettem be és mivel már gyakorlatilag egyáltalán nem is használtuk az edényszárító tálcát, feltettem a konyhaszekrény tetejére, "hátha kell még" felkiáltással. Pár naponta leesett onnan. Leesett. Pedig nem a szekrény legszélére tettem. Egyszer csak nagy csattanás a konyhából, macskák rohannak ki és szaglásszák a földön heverő csurgatót. Többször is előfordult, volt már, hogy egyenesen megkérdeztem a szellemem, hogy miért nem tetszik neki, de választ soha nem kaptam, csak mindig elhajította tiltakozásképpen a cuccot. A végén meguntam és kidobtam. Hál' Istennek azóta nem történt hasonló, pedig használtam már tárolónak máshoz is a konyhaszekrény tetejét.

Nekem is van egy nagyon érdekes sztorim, ami pontosan úgy történt ahogy most leírom... 90 es években fiatalon minden hétvégén jókat buliztunk, megvolt a törzshelyünk... amikor elég sokat ittunk akkor általában hazafelé vezető utat levágtuk a temetőn keresztül, mert a végén csak egy falon kellett átmászni és már szinte otthon is voltunk, nyertünk fél kilométert vele. Egyik alkalommal egyik haverom erősen ittas állapotban ráesett egy sírra, mi először észre sem vettük ő ott fetrengett kb egy két percig mire észleltük, hogy mi történt, ő azt nyöszörögte, hogy nem tud felállni, mi azt hittük hogy megsérült. Aztán felszedtük a sírról, de a furcsa az volt, hogy alig bírtuk felemelni hárman, pedig egy 50 kilós srácról volt szó, úgy éreztük mintha valami lefelé húzná. Világosan emlékszem arra a sírra a mai napig, ami amúgy elég régi volt, csak egy név volt ráírva, Lukács István.

A következő ilyen alkalommal, amikor ismét átvágtunk a temetőn, ennek a sírnak a közelében jártunk , és az egyik fának az oldalán állt egy sejtelmes, homályos, de jól kivehető férfialak , de!! csak a feje és a felsőtest látszott ( lábai nem voltak), az arcvonásaita is pontosan emlékszem meg arra, hogy régi , kopott kockás inget viselt, enyhén borostás volt, és régi fajta kalapszerűség volt a fején.

Amikor megláttuk ,mert mind a hárman észrevettük, akkor csak annyit szólt, hogy "Lukács vagyok!"

Gondolhatjátok, onnan ordítva futottunk gyakorlatilag hazáig, évekig a temető közelébe se mertünk menni.

Aztán néhány évvel később az akkor már nagyon idős öreg apámat egy álmese kapcsán elkezdtem kérdezgetni, hogy ismert-e valami öreg Lukácsot, bla- bla- bla. Kiderült, hogy öregapám ismerte, bányász volt, viszonylag fiatalon halt meg mégpedig azóta is rejtélyes módon, ugyanis elütötte a vonat és levágta a lábait!!!

Aztán jó néhány évvel később rávettem magam késő délután, hogy ismét kimegyek a temetőbe, pontosan ahhoz a sírhoz. Amint közeledtem a sírhoz egyszerűen elkezdett futkározni rajtam a hideg, 25 fokban tiszta libabőr voltam, és az egész testemben bizsergést éreztem... azóta sem mertem odamenni többet.