Mennyire lehet hinni neki? Tényleg létezik valami a halál után?
Semennyire.
Mindenre van Tudományos magyarázat.
Olvass inkább Tudományt , azok legalább igaz dolgokról írnak és nem úgy mint ezek az Ezós humbukkok. Én életem során soha semmi igazat nem halottam az Ezós,Spirituális dolgokkal kapcsolatban, mind csak kitalációk.
A Tudomány álláspontja szerint semmi sincs a halál után és ez a legvalószínűbb.
Nem néztem meg, de ha a halálközeli élményekről beszélsz, abból elég sokra van magyarázat.
Párszor már leírtuk itt.
Magyarázat van, csak kielégítő és teljes magyarázat van-e?
Elég sokat kutattam a halálközeli és testenkívüli élményeket, valamint az ezzel kapcsolatos tudományos kutatásokkal is foglalkoztam. A konklúzióm az, hogy az esetek valósak, elfogadható magyarázatot pedig a jelenleg elfogadott (materialista) tudományos nézeteken belül nem lehet rájuk találni.
(Egyesnek: ha a tudománynak mindenre volna magyarázata, megállna a fejlődésben.)
Még annyi: a halálközeli élmények szubjektívek, bár közös vonások vannak bennük.
A negatív HKÉ-ek nagyon ritkák, alapvetően az összes pozitív. A videót már régen láttam, és a sokszáz beszámoló közül talán egy-két hasonlóval találkoztam.
Valóban mindenre
van tudományos magyarázat:
"A Marson az alacsony légnyomás és hőmérséklet miatt nem létezhet víz folyékony állapotban."
Forrás:
Csillagászati tankönyv kezdőknek és haladóknak
Szerkesztették:
Kereszturi Ákos és
Tepliczky István (elektronikus változat)
Magyar Csillagászati Egyesület"
Nem kell mindent tudományosan megmagyarázni. Vannak olyan dolgok a földön, amire nincs magyarázat, és nem is lesz.
Viszont a haláltól félnek az emberek, mert ismeretlen, hogy mi van utána.
"Tudományosan soha nem lesz gyógymódja a ráknak, csak áltatnak minket pénzéhségből."
BUTA VAGY!
Már most van sok fajtára, ill. erősen készül néhány általános módszer is.
"Nem kell mindent tudományosan megmagyarázni. Vannak olyan dolgok a földön, amire nincs magyarázat, és nem is lesz."
Na, ez így nem igaz.
Valóban van néhány dolog, amire nem kell erőltetni a tudományos magyarázatot - pl. a művészet.
Lehetne tudományosan magyarázni, csak nagyon nehéz lenne, nagyon drága, és felesleges.
Aztán van sok minden más, amire majd lesz tudományos magyarázat.
Nézd meg pl. hogy az ókorban mit tudtak magyarázni, és miről gondolták, hogy soha nem lesz rá magyarázat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!