Partnerkapcsolatban, vagy egyedül élve gyorsabb a spirituális fejlődés?

Szerintem egyedül el lehet jutni egy elég magas szintre, viszont onnan csak párkapcsolatban van tovább.

Másrészt, ahogy elnézem magamat egyedülállóként, és a barátnőmet tartós párkapcsolatban elsőként, azt látom, hogy mindketten fejlődünk, hasonló ütemben, csak másképp.

Szükséges szerintem ezért egyedül és kapcsolatban is fejlődni.

Hasonló beállítottságú partner gyorsabb fejlődésre ösztönözheti az embert, a témában szkeptikus társ viszont ugyanolyan mértékben gátolhatja is az előrehaladást.

A cél mindenképpen az lenne, hogy végül önmagunkban váljunk teljessé, így én az egyedüli fejlődésre szavazok.

Ha jobban belegondolok, a nagy bölcsek is egyedül "világosodtak meg".

Ennek oka az lehet, hogy a spiritualitás egy belső, személyes út és a fejlődésedhez szükséges lépéseket csak te tudod megtenni.

Egy családtag, vagy partner mindig elfogult veled szemben és adott esetben nem biztos, hogy tisztán látja azt, hogy mire is lenne szükséged. Előfordulhat, hogy alá kell szállnod lelked mélyére, hogy megtaláld egy rossz érzés, vagy félelem gyökerét, ezt pedig csak te tudod megtenni.

Mindazonáltal, a partnered is rávilágíthat olyan hibáidra, amelyek fölött talán nagyvonalúan elsiklottál.

A párodért való aggódás, a szexuális vágy, de még a rá gondolás is elvonja az energiákat a magasabbrendűtől, úgyhogy egyértelműen az egyedüllét. Nem csak a pár nélküliség, a teljes magány.

Szinte minden vallás az aszkézist tartja a kiteljesedés útjának.