Miért van, hogy valakinél működik a karma, valakinél meg nem?
Azért, mert benned "megszólalt a LELKIISMERETED HANGJA", a másiknál még nem.
A lelkiismeret hangja, az bennünk mindig az Isten Hangja!
Jézus nem azért szeret bennünket, mert jók lennénk, hanem azért, mert Ő Jézus a JÓ! :)
Ide idézem Jézus az abortusszal kapcsolatos tanítását:
"JÓVÁ TEHETŐ AZ ABORTUSZ?
Gyermekáldást többször megszakítottam emberi szempontok miatt. Hogyan lehet ezt jóvá tenni?
Gyermekem!
Az általad említett rossz, mely lelki sebeket ejtett rajtad, azáltal kezd gyógyulni, ha jobban kezdesz hinni és bízni Bennem! Ez, ha igaz, akkor feltétlenül megmutatkozik abban, hogy több áldozatot vállalsz, tehát szíved szeretetét az Én szívem szeretetével erősítve segítesz ott, ahol éppen adódik, megbocsátasz azoknak, akik bántanak téged vagy másokat, mivel tudod, hogy Én is szívemre öleltelek.
Nem azért tettem ezt, mert jóságod indított volna erre, hanem azért, mert Én jó vagyok. Így a már benned élő jóságom is képes szeretettel viszonozni mindazokat a szeretetlenségeket, amelyeket el kell szenvedned életedben.
Tehát nem jóvátenned kell vétkeidet, hanem elő kell segítened lelki sebeid gyógyulását. A jóvátételt bízd Rám! Nekem nagyon fontos vagy te! Nekem nem mindegy az, hogy veled mi történik!
Ezért mondom, hogy Én mindent jóváteszek, de te tégy meg mindent azért, hogy meggyógyulj. Ez a minden pedig a hitednek, bizalmadnak a gyakorlati életedben történt megnyilvánulása által lehetséges csupán. Ezt nem tudom átvállalni tőled.
Akiket nem vállaltál, azoknak életét kezemben tartom, és az Én oldalamról nézve ők nem maguk miatt, hanem miattad vállaltak téged. Mivel te ezt megszakítottad, ők más lehetőségek elé kerültek, és nem jártak rosszabbul, mintha te vállaltad volna őket.
Te viszont, bizonyos terheltségeket elmulasztottál a karmikus sorsvonaladon feloldani, s ennek szenveded most következményeit. Neked most tudnod kell, hogy amire te nem vagy képes, arra Én benned képes vagyok. De csak akkor, ha te azt, amire képes vagy, meg is teszed.
Tanítványaimat több esetben is megdorgáltam kishitűségük miatt. Ezt csak azért tehettem, mert rajtuk múlott, hogy kishitűek maradnak, vagy sem. Veled is így vagyok most. Tőled függ, hogy növekszik benned a hit és a bizalom Irántam, vagy sem.
Gyógyulni csak akkor és annyiban fogsz, vagy inkább így mondom: gyógyítani csak akkor és annyiban tudlak, amikor és amennyiben áldozatos szeretet-szolgálatokat vállalsz, amikor és amennyiben túllépsz a sértődékenységen, s tudsz megbocsátani másoknak. Itt a MÁSOK alatt nemcsak azokat értem, akik téged bántanak, hanem mindazokat, akik bárki ellen vétettek. Tehát, ha látod a tévében, ha olvasod az újságban, ha hallod a rádióban, hogy mennyi és milyen gonoszságokat követnek el emberek a földön, akkor szívedben törekedned kell nekik is megbocsátanod! Így válsz ÁLLAPOTSZERŰEN irgalmassá! Így gyógyulsz!
Ne félj Tőlem! Szeress Engem azáltal, hogy áldozatos szeretetszolgálatokat vállalsz embertársaidért az Én benned élő szívem szeretetének erejével.
Megáldalak a HIT ÉS A BIZALOM LELKÉVEL!
Jézus; A HANG-könyv 807
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!