Sosem imátkoztam eddig. Ma reggel viszont mégis, erre furcsa dolog történt. Mi ez? (többi lent)
Figyelt kérdés
Szóval van egy dolog amit nagyon szeretnék. Sosem imátkozok ám ma reggel valami rávett erte a dologra. Igazából nemtudom kihez (milyen Istenhez). A lényeg ahogy elkezdtem az ágyam mellett. Ekkor hirtelen meghallottam az asztalomon heverő(régóta nem járó) karórám jellegzetes kattogását. Ekkor meglepődtem, de nem annyira mint mikor végeztem ezzel az "imával/fohásszal" és az óra megállt. Ezt hallva ti mire gondoltok? Véletlen lenne? Vagy mitől lehet? Mit jelenthet?
Köszönöm. Az értetlenkedők/kötekedők kíméljék meg az ujjukat a kopástól.
2018. ápr. 17. 23:19
21/23 szenes43 



válasza:





A Teremtő Istenhez imádkozz reggel és kérd meg hogy segítsen a nap folyamán a kitűzött célodat elérni. Este pedig imádban köszönd meg hogy baj nélkül sikerült megvalósítanod a tervedet.Semmi misztifikációt nem kell belekeverned ahhoz hogy visszaigazolást nyerj. Imáid ha őszintén mondod és nem csak szokásból ledarálod,meghallgatásra találnak.
22/23 anonim válasza:
Ez a téma nem vendéglő, nem üzleti kiszolgálás, nem web-áruház.
Ha csak ezért imádkoznál, alantas entitások beláthatatlan következményekkel járó jelentkezésére számíthatsz.
Olvass ezirányú irodalmat, tájékozódj!
23/23 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat. Ha bejött volna ez a dolog tuti megtérek. Persze ígyis elgondolkozok. Azért egymás után 2x.. az nem lehet semmi. Nem merem ismét megpróbálni.
2018. ápr. 20. 16:20
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!