Ti hogyan dolgoznátok fel, hogy a lelki társatok örökre elment és már sosem fog megszületni?

Valószínűleg első körben leszállnék a döglött lóról, és önvizsgálatot tartanék.

1. Mit is nevezünk lelki társnak? -tenném fel magamnak a kérdést. Biztos, hogy nem csak valakit feltettem egy piedesztálra, h csodálhassam?

2. Alkalmas vagyok-e arra, h tovább fejlődjek, h egy magasabb szinten egy másik lelki társat találjak magamnak?

3. Ha már hiszek a reinkarnációban, akkor miért tartom elképzelhetetlennek, h ő vmilyen formában visszatérjen? Tán megvilágosodott? Megvilágosodottak is térhetnek vissza, őket bódhiszattvának nevezzük.

4. Ha már hiszek a reinkarnációban, nem arra kellene gyúrnom, h ráismerjek egy következő életemben a most szeretett és eltávozott személyre?

Persze ha a lelki társam megvilágosodottként távozna a Nirvánába, nagyon boldog lennék, mert tudom, ő feloldódott abban, amiben mindig is fel akart.

egyes vagyok

Tudd, h a köztetetek lévő szeretetkapcsolat fogva tudja tartani őt, a köztes létben az átkelést kimondottan megnehezíti a számára. Nem hinném, h meg akarod nehezíteni a dolgát. Elhiszem, h fáj a hiánya, de a tudatos gyászmunka segíteni fog.

egyes és hármas vagyok

Bocsáss meg, kedves Kérdező, félre értettelek. Nem segíthet neked a tudatos gyászmunka -ezt javasoltam a második hozzászólásomban-, mert te még teljesen be vagy ragadva az önsajnálatba. Nézd el nekem, h olyasmit javasoltam, ami meghaladja képességeidet. Túlbecsültelek.

Szép estét!