Hogy lehet, hogy amikor jót akarok, mindig a visszájára sül el? Ennyire negatív lennék?
Pár éve elkezdtem teniszt nézni, és egy idő után lett egy kedvenc játékosom. Ahogy elkezdtem neki szurkolni, szinte azonnal lesérült, de úgy, hogy műteni is kellett.
Utána lett egy másik kedvencem, szintén elkezdtem szurkolni neki, és olyan mélyrepülésbe kezdett, hogy lassan már a legjobb 50-ből is kiesik.
Most elkezdtem egy harmadiknak szurkolni, azóta ő se tud meccset nyerni.
Ezt már nem tudom a véletlen számlájára írni, főleg, hogy én vagyok a közös osztó. De hogy lehet ez?
Nem negatív vagy, ne izgulj. Az emberi agy úgy van bedrótozva, hogy csak a nem várt (többnyire negatív) eseményeket, történéseket jegyzi meg. Mert túlélés szempontjából csak ezeknek van jelentőségük, a tervezett és sikeresen végigvitt projekteknek nincs. Ezért utóbbival nem is terheli a memóriát. Megtörtént, sikerült, kész, elsiklunk fölötte. Ha viszont valamelyik tervünk kívánságunk akaratunk kudarcba fullad, azt elraktározza, mert a túlélésünk múlhat rajta, hogy legközelebb ne kövessük el ugyanazt a hibát.
Ezzel csak az a baj, hogy egy idő után könnyen úgy érezhetjük, hogy nekünk semmi sem sikerül, hogy körülöttünk csupa negatív dolog történik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!