Az érzelmi telepátiát lehet tudatos üzenésre használni?

Én magam többször is megtapasztaltam a telepátiát. Az exemmel, és egy barátnőmmel is (vele annyira, hogy konkrétan emiatt boszinak hívjuk egymást :D). Oda-vissza, kölcsönösen. De amiért konkrétan a kérdést feltettem, az az, hogy volt valaki... Akkor találkoztam vele először, de úgy éreztem ezer éve ismerem. Nem éreztem idegennek. Gyorsan egymásra hangolódtunk. Nagyon gyorsan nagyon megkedveltem őt. Ez nálam rendkívül ritka, konkrétan csak vele történt meg. Nehezen barátkozom. Persze meg szoktam azért olykor próbálni, de kevés barátságaim többsége is, még ha hosszabb távú volt is, felszínes maradt. De neki azonnal kiadtam magam, minden félelem nélkül. Annyira... természetes volt, mikor vele voltam, a társasága. És tényleg érdekelt minket a másik, odafigyeltünk egymásra, tényleg figyeltünk, nem csak felszínesen érdeklődtünk, ha értitek mire gondolok. A környezetünk is észrevette. Az akkori barátnőm, aki által megismertem, észrevette ő milyen fontos nekem, és bár soha nem mondta ki, de szerintem bántotta, hogy vele nem ilyen a kapcsolatom.

Mikor még beszéltünk is tapasztaltam mennyire mélyen megértem őt, milyen tisztán érzem. Többször is voltam biztos benne, hogy bizonyos alkalmakkor, bizonyos dolgokkal kapcsolatban ugyanazt érezzük. Talán azért, mert rokonlélek. Ebben nem vagyok teljesen biztos. Valaki azt mondta talán ő az ikerlelkem, de ezt most nem szeretném idekeverni.

Azt viszont igen, hogy aznap, mikor az utolsó "normális" beszélgetés történt köztünk, semmi arra utaló dolog nem hangzott el, hogy baj lenne... De előtte már azzal a félelemmel ébredtem, hogy el fogom veszíteni őt. Kedves volt. Azt írta hiányzom neki. Hogy várja a találkozást. Szóval dumcsiztunk. Én közben egyre feszültebb lettem. A végén már ideges. Aztán nem írt. Tudtam, hogy baj van, bár az eszem azt súgta és a remény, hogy este úgyis írni fog, hiszen ezt beszéltük meg. Mégis a sírás kerülgetett. Mikor előkerült, kiderült, hogy tényleg baj történt. Talán nem hangzik komoly dolognak, de a párja rendkívül féltékeny, tiltja a számára nem szimpatikus barátaitól, akik szerinte rossz hatással vannak rá stb., ellenőrzi őt... Engem pedig egy ilyen haver által ismert meg, ráadásul nő vagyok. Ezért eltitkolta előle a kapcsolatunkat, de ő aznap rajtakapta, hogy írt nekem. Mikor jelentkezett, elmondta, hogy mi történt, és arra kért ha ír nekem, hazudjak neki. Kérdezni próbáltam, de azt mondta majd reggel beszélünk, és ezzel letiltott. Féltem, hogy nem így lesz, bár reméltem. Nem írt reggel. A barátnőm azt mondta ne aggódjak, mérgében földhözvágta a telefonját, de majd mikor tud, biztosan jelentkezni fog. A haverja, aki az akkori barátnőm párja volt is biztatott. Hogy kedvel, hogy szeret engem... hogy miket mondott. Szinte már meg is nyugodtam, de bő egy héttel azután a nap után ok nélkül ideges voltam. Reszkettem, annyiira. Mondtam is, valakivel valami baj lehet! A barátnőm azt mondta csak nem rá gondolok? Én nem gondoltam senkire. Majd folytatta, hogy ő most nagyon kivan, zizi, bolond, ideges, nem lehet vele beszélni. Közben, talán gyanakodva, figyelt engem. Én pedig közöltem én ezt honnan tudtam volna, hiszen nem beszél velem! Láttam, hogy nyugtázza, hogy tényleg igazam van, és még döbbentebben nézett rám. Szóval mint kiderült, őt éreztem. Úgy, hogy nem volt köztünk egyéb kapcsolat. A barátnőm csak igazolta, hogy róla, erről lehet szó. Másnap szintén így éreztem.

Ha vártam volna... Talán jelentkezik, miután a dolgok rendeződtek volna. Ez már sosem fog kiderülni. Nagyon ki voltam idegileg, és ostobaságot csináltam. A mostani barátnőm győzköd róla, hogy így volt helyes, de sovány vigasz, mert ezzel elveszítettem őt.. elmondtam a párjának az igazat, aki őrjöngött. Minden további esélyemet elveszítettem ekkor arra, hogy visszakapjam őt. Majd belebetegedtem. Hülyén viselkedtem. Butaságokat csináltam, de csak mert teljesen összetörtem. A párja pedig mivel rajtam nem talált fogást, a barátnőmön és a párján, akit nem kedvel töltötte ki a mérgét, szét akarta szedni őket. Ez a kettő, vagyis három végül éket vert közém és a barátnőm közé. Én nem akartam őt a rosszba vinni, se a kapcsolatának ártani, de megtörtént akaratomon kívül, és ebben a helyzetben, mikor eleve pengeélen táncolt a barátságunk, ő és a párja könnyedén tönkretették a barátságunkat, ezzel meg is szüntetve a(z én) problémá(ma)t. Talán mások azt gondolják, de tudom, hogy ő nem akart bántani engem. Persze ezzel bántott engem. Hisz igen, én is bántottam. Bántottuk egymást. Én azért, mert rettegtem, hogy elvesztem, és önsorsrontás lett a vége. Ő pedig magába zárkózott, magábafordult, és minden erejével igyekezett kizárni engem, minél jobban elszeparálni magát tőlem. Én tudom miért tette. De ez nem változtat azon, hogy tökéletesen sikerült.

A harmadik eset hónapokkal később történt. Persze közben én sokat gondoltam rá, és néha, ritkán úgy éreztem, hogy épp neki is eszébe jutottam. De ezt nem tudom. Azt viszont igen, hogy egy nap a párom kérdezgetni kezdett, hogy kibékülnék-e vele. Elméletben. Ha ő akarna. Nem először kérdezte ezt, viszont ekkor úgy kb. egy hónapja nem volt már ez téma. Pontosan aznap hívott fel ismeretlen számról az ő párja is, és arról faggatott azóta találkoztunk-e, mondjam meg őszintén. Természetesen megmondtam az igazat, hogy nem. Viszont furcsa volt ez az egybeesés. Mindketten pontosan arra gondoltak! Nem tudom miből is következtettek erre, de mindketten megérezhettek rajtunk valamit. Hogy még érdekelhet minket a másik. Részemről ez igaz is. Részéről fogalmam sincs. A párom azt is mondta, teljesen megváltoztam, mióta találkoztam vele.

Így is túlragoztam. A negyedik eset amit említenék, hogy bő 3 hónapja szakítottam a párommal. Néhány napra rá, ki tudja mitől vezérelve, kíváncsiságból megkukkantottam a közösségi oldalukat. A lány oldalán arra utaló posztokat találtam, hogy nagyjából abban az időben ők is összeveszhettek.

Pár héttel később összefutottam a régi barátnőmmel, és bár nem kérdeztem róluk, azt mondta, hogy nem boldog a lánnyal.

Persze más alkalmak is voltak. Egyszer álmodtam vele. Aztán másnap egyszercsak elkapott az utca közepén a szívdobogás. Arra gondoltam vele lehet valami, és aggódtam érte. Egy fészről amit még nem tiltott megkérdeztem jól van-e. Azt is elmondtam miért kérdezem. Egy hétre rá kb. válasz nélkül letiltott. Amire kicsit számítattam is, de ami a különös volt benne, hogy az álomban említett valami olyat, hogy kedden lesz az esküvője. Esküvőről ugyan nem tudok, de mikor tiltott le? Hát igen, pontosan azutáni kedden. A (mostani) barátnőmnek konkrétan leesett az álla, mikor ezt elmondtam neki.

Több eset is volt, de talán ezek a legjelentősebbek. A többi alkalommal nem tudom történt-e vele valami, mit csinált, hogyan érzett, mikor úgy véltem őt éreztem meg, vagy mikor vele álmodtam.

Ő nem tudom mennyire érzékeny az ilyesmire, és valaha, akár ennek tudta nélkül érzékelte-e én hogyan érzek, ha valami történt velem, érezte-e azt, hogy eszébe jutottam, álmodott-e velem. Akár valami különöset... Mint én.

De ha feltételezem, hogy esetleg tapasztalhat ilyet... Akkor az járt az eszemben, hogy ez maradhatott az utolsó kapocs köztünk. És talán meg kellene próbálkoznom azzal, hogy valami módon üzenjek neki vele.

A mágia is megfordult a fejemben, de arra jutottam, hogy soha nem kényszeríteném semmire, amit ő nem akar. Abból különben is csak rossz szokott származni végül. Nem fosztanám őt meg a szabad akaratától. Viszont ha valahogy üzenni próbálnék neki, az még nem az. Az olyan, mint egy kérés, amiről szabadon dönthet teljesíti-e. Tudom ez nem sok. De akármi is történt a múltban, ő fontos maradt nekem, minden ellenére, és őszintén kedvelem, szeretem őt, és hiányzik.

Nem tudom tudtok-e segíteni. Viszont talán ha időt szántatok rá, hogy ezt elolvassátok, akkor megértitek ez a kérdés miért is fontos nekem.