Kezdőoldal » Ezotéria » Egyéb kérdések » Most akkor van túlvilág, vagy...

Most akkor van túlvilág, vagy a lélek újjászűletik? Hol élűnk majd tovább?

Figyelt kérdés
2017. ápr. 20. 22:38
1 2 3
 21/29 Nagyfater ***** válasza:

Ugyanott élünk tovább, ahol a születésünk előtt éltünk - azaz sehol.


Eddigi ismereteink szerint az ember az egyetlen élőlény, amelyik TUDJA, hogy meg fog halni. (Vannak állatok, amelyek megérzik a közelgő halált, de az más). Ez a tudat az embert ősidők óta nem hagyja nyugton; képtelen beletörődni, hogy egyszer majd megsemmisül, és fél is tőle. Ezért alkot különböző elméleteket túlvilágról, újjászületésről egy másik testben, stb. Néhány vallás rá is játszik erre a félelemre, és a túlvilági örömök hamis ígéretével zsarolja és befolyásolja a hívőket; más vallások ugyanakkor a természet körforgásának tanaival az elmúlás elfogadására biztat.


Az úgynevezett halál közeli élmény nem más, mint az orvostudomány fejlődésének eredménye: ma már olyan állapotból is vissza tudnak hozni betegeket, amely állapot korábban már a halál beálltának számított. Ebben az átmeneti állapotban a tudat még éppen úgy nem állt le teljesen, mint ahogy a biológiai folyamatok se. Az, hogy szinte mindenki ugyanazokról az "élményekről" számol be, csak azt bizonyítja, hogy ez az állapot is ugyanolyan pontossággal leírható ma már, mint bármilyen más testi-lelki állapot.


Akik nem hiszik el, hogy véglegesen megsemmisülünk, azoktól megkérdezem: szerintük egy elhunyt csecsemő, akinek még nincs kialakult tudata, személyisége, az mégis mit csinál majd abban az állítólagos túlvilágban?....

2017. ápr. 26. 08:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/29 anonim ***** válasza:
Tovább élnek a génjeid a lemenőidben. Ennyi.
2017. ápr. 26. 10:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/29 Szeder Katalin ***** válasza:
"Vezess, vezess új útra, Lucifer!"
2017. ápr. 27. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/29 Szeder Katalin ***** válasza:

"Eddigi ismereteink szerint az ember az egyetlen élőlény, amelyik TUDJA, hogy meg fog halni. (Vannak állatok, amelyek megérzik a közelgő halált, de az más). Ez a tudat az embert ősidők óta nem hagyja nyugton; képtelen beletörődni, hogy egyszer majd megsemmisül, és fél is tőle. Ezért alkot különböző elméleteket túlvilágról, újjászületésről egy másik testben, stb. Néhány vallás rá is játszik erre a félelemre, és a túlvilági örömök hamis ígéretével zsarolja és befolyásolja a hívőket; más vallások ugyanakkor a természet körforgásának tanaival az elmúlás elfogadására biztat.


Az úgynevezett halál közeli élmény nem más, mint az orvostudomány fejlődésének eredménye: ma már olyan állapotból is vissza tudnak hozni betegeket, amely állapot korábban már a halál beálltának számított. Ebben az átmeneti állapotban a tudat még éppen úgy nem állt le teljesen, mint ahogy a biológiai folyamatok se. Az, hogy szinte mindenki ugyanazokról az "élményekről" számol be, csak azt bizonyítja, hogy ez az állapot is ugyanolyan pontossággal leírható ma már, mint bármilyen más testi-lelki állapot.


Akik nem hiszik el, hogy véglegesen megsemmisülünk, azoktól megkérdezem: szerintük egy elhunyt csecsemő, akinek még nincs kialakult tudata, személyisége, az mégis mit csinál majd abban az állítólagos túlvilágban?...."


Sok ilyen Nagyfater kéne ebbe a zűrös fejű világba!

2017. ápr. 27. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/29 anonim ***** válasza:
És kevés Szeder Katalin...
2017. ápr. 27. 18:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/29 thoomas26 ***** válasza:

Nagyfater és Szeder Katalin

Sok halál közeli élményt átélő beszámol utólag olyan észlelésekről, melyet bizonyíthatóan nem szerezhetett a fizikai érzékszerveivel és az utólag mégis hitelt érdemlően alátámasztható. Ezek olyan észlelések, melyhez a tudatnak el kellett hagynia, akár nagyobb távolságra is, a testet. Ez nem nevezhető olyan folyamatnak, ami még egyszerűen nem állt le.

Ezen élmények ráadásul nem a modern orvostudománynak köszönhetőek, ugyanilyenekről a több ezer éves tibeti halottas könyv is beszámol például. A modern tudománynak az köszönhető, hogy ma már sokkal többen tudnak erről beszámolni, hiszen sokkal többen tudnak visszatérni ebből az állapotból.


Egy csecsemő halálakor semmit nem jelent a még ki nem alakult személyisége, hiszen a halál pillanatában nem pusztán az távozik, hanem maga a lélek, aki viszi magával az elmúlt élet tapasztalatait, amennyit tud. A lélek pedig a test megfoganása utáni időkben már jelen van.

2017. ápr. 27. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/29 anonim válasza:

Ha nem lenne "túl", rá sem kérdezhetnél. A görög dualizmust az agykutatás, az antropológia eredményei is cáfolják. A hol? és a hogyan? első közelítésben másodlagos is. Hatalmas titok, óriási poén lesz mindünknek.

Sejtéseim vannak: a klinikai halál pillanatában volt halálközeli élményem. Freud Tamás európa-hírű agykutató következtetéseit is jó ismerni. Ismereteitek, élményeitek szerint szabadon elképzelhetitek,de egyszer totálisan megtudunk mindent. Ne féljetek, hisz csak egy küszöbön kell majd átlépnünk...

2017. ápr. 27. 23:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/29 Helyes válasz ***** válasza:

A kérdésfeltevés is sejteti miben hiszel.Neked is azt kell mondjam,mint a tolakodó benzinkutasoknak:NEM,NEM,NEM,NEM.

A lélek nem hal meg, halhatatlan.Nem születik újjá.Nem tömegcikk.Egyedi Istentől kapott részed,amely csak a tiéd,ne aggódj,senki nem veheti el tőled.Van túlvilág,dönthetsz,hova kerülsz.Dönts jól,és nem kell a haláltól félned többé.Persze lehet hinni a divatos reinkarnizékben,meg butthnézemaköldökömosztjobblesz-ekben.De ez eddig kin segített?Engem ki gyógyított meg ,és ki adott új esélyt?Ki adott családot és barátokat?Ki ad értelmet az életnek?Régi név,kit ki akarnak rekeszteni minden áron a tudatunkból is,mert tudják,hogy ő visz előre, a többi ajtó zsákutca.Régi könyv,de az üzenetéből erő árad .Keresheted az életed értelmét,vagy saját elképzelésednek kereshetsz itt lájkolókat.Mit akarsz?Döntsd el.És azt is,hogy hány évet akarsz hiába bolyongani?

2017. ápr. 28. 02:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/29 anonim ***** válasza:
Te most a Bibliáról beszélsz?
2017. ápr. 28. 07:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!