Paul McCartney meghalt 1966-ban, és azóta valaki helyettesíti őt?
Számomra hihető. Követem a plasticmacca blogot, és sok minden meggyőzött, ami ott olvasható.
Én tizenéve nagy Beatles-rajongó voltam, akkor csak az jött le, hogy Paul milyen más tekintettel jelenik meg a Bors őrmester lemezen és azt követően. Annak tudtam be, hogy drogozott az együttes, azért látom őt más, arrogánsabb embernek. Jóval később olvastam erről a teóriáról, és számomra hiteles. Aztán Heather Mills is nyilatkozta, hogy valamit tud "Paul"-ról, amit nem mondhat el.
Ezzel együtt úgy gondolom, hogy "Paul" halála után fog kiderülni az igazság, ha egyáltalán kiderül. Talán akkor Ringo mer nyilatkozni valamit, mint egyetlen élő Beatle.
Elvis nem halt meg, csak hazautazott!
Paul McCartneyt pedig egy robot helyettesíti, mert ő is hazautazott.
Paul McCartney valóban elhunyt egy végzetes autóbalesetben éppen túrné közben és mivel rengeteg pénz, millió dollárok voltak már akkor a Beatlesben, így nem engedhették meg, hogy leálljanak a felénél. Behozták a hasonmásverseny győztesét a skót rendőrt, aki jutalmul hogy eljátszotta Pault megkapta az életét, pénzét.
A hasonmása 15 centivel magasabb mint a liverpooli srác, ezenkívűl rengeteg másban eltér tőle az arcuk is teljesen különböző [link] Szakértők megvizsgálták az esetet (pszichológusok, patológusok, hang-íráselemzők és arra a meglepő eredményre jutottak, hogy az 1966 utáni MCcartney teljesen más ember Után lehet nézni [link]
"és mivel rengeteg pénz, millió dollárok voltak már akkor a Beatlesben, így nem engedhették meg, hogy leálljanak a felénél"
- Gondolom, ezért álltak le pár hónappal később a turnézással...
És miért kellett volna leállniuk? A Pink Floyd, az AC/DC, Rolling Stones, a Who stb. mind kibírta, ha tagjuk meghalt / kivált. A Beatlesnek miért ne ment volna?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!