Az lehetséges, hogy megéreztem az összes eddigi párom nevét?
Nem vagyok vallásos, se nem hiszek a jóslásokban meg semmi ilyesmi. Szkeptikus vagyok minden ilyen ezoterikus dologgal kapcsolatban.
Viszont minden párom nevét előre tudtam eddig. Még nem ismertem őket, csak úgy beugrott a semmiből.
Ez 2 eset volt eddig, illetve van egy név ami nagyon régóta valahogy bennem van és most lehetséges, hogy pont úgy hívják a srácot akivel levelezek.
Tuti, hogy nem ez alapján keresek párt, úgyhogy azt kizárnám. :D
Szóval volt már valakivel hasonló? Vagy létezik erre valamilyen értelmes magyarázat?
9-es ez kicsit inkább dejavu amit leírtál az elején nem?
10-es hát ez így viccesen hangzik :D nem, hanem hogy éltem az életem, csináltam a dolgom, ahogy szoktam és egyik pillanatban csak úgy a semmiből beugrott egy név, és furcsa volt, hogy ez most honnan vagy miért jut eszembe és pár napig még úgy eszemben is volt, mert nem tudtam hova tenni. Aztán rá egy hónapra bejelölt valaki, vagy találkoztam valakivel, aki aztán elkezdett udvarolni. Tehát nem én kerestem az illetőket és nem kapok naponta száz levelet különböző nevű pasiktól.
Jááj. Te most tudományos választ vársz a megérzésre? :d
Jóóó, megkapod, kapaszkodj meg :)
Ugye ismerős neked a húrelmélet, amikoris csináltak kísérleteket, na, nem a bioszban, amit kértél, de a fizikában! :) Ismered azt a kísérletet, amit én csak nagyjából tudok elmondani, de szemléltetésnek pont elég lesz (?),nevezetesen: A fény az üvegfalról (azt hiszem van itt valami víz is), HAMARABB visszatükröződött, mint ahogy BELÉPETT az adott közegbe. Ezt magyarázd meg!!!
Tökéletes magyarázata ez számomra arra, hogy a megérzésed, lehet a tojás, és nem a tyúk (hogy a biológiát is behozzam kedvedért).
Lehet, hogy az esemény volt előbb, és a megérzésed csak utána! Ki tudja!
De vannak egyezségek lelkek között, hogy találkoznak e földi életben. Lehet, hogy a tudatalattidból felhoztad ezeket a neveket. Ez egy teória, ha tudományos szakágat kívánsz hozzá, ám legyen például a jóga. :))
Kérdező, tudom hogy van humorérzéked, én számítanék rá. Ám nem komolytalankodásnak szánom ám!
A megérzésed sok minden lehet, nem vagyok szakember, de írok:
-az asztráltested előre szaladt a jövőbe és leszedte az infót
-de szerezhetted a közös tudatból is
Akárhogyan.
Én honnan tudjam te pontosan mit tettél? :))))
A megérzések olyan tapasztalatokból, és ezáltal szerzett információkból fakadnak, melyek nem tudatosak. Az elménk ilyen rejtett információkból von le következtetést, pl. egy adott szituáció lehetséges kimenetelét. Mindenféle ezós közös tudat stb. feltételezése nélkül ez a legésszerűbb magyarázat, bár ez nem tudom hogyan vonatkoztatható nevekre.
Nálam ez kicsit más, én néha Attilákra szoktam "előre" ráismerni. Hogy ő annyira Attila... és tényleg! :D :D Vagy valakiről, aki egy bizonyos módon viselkedik, egy bizonyos kisugárzása van, kiderül, hogy ez a neve, ilyenkor jön a "tudhattam volna" érzés. A kettő kb. fele-fele arányban. Az exem is így hívják, ez egyedül nála nem játszott. Bár ahogy megláttuk egymást, szinte rögtön be is mutatkozott, nem igazán agyaltam abban a rövidke időben hogyan is hívhatják. Tudom, ez más.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!