Ti hisztek a vonzás törvényében, és a pozitív gondolkodás erejében?
Nem. A gondolkodás meg csak minket befolyásol.
Szépnek, cukinak, jó fejnek, vagy határozottnak kell lenni.
Lucifer-666, kedvesem, részben igazad van, és egy másik válaszolónak is. Elmondom szerintem miért.
Az én véleményem: tárgyakat nem lehet bevonzani, és mások akaratát sem lehet ezzel befolyásolni. A gondolatok rezgése, és az univerzumtól való kérés sem helytálló szerintem. Sok dolog, amivel próbálják eladhatóvá tenni, szimpla humbug. Meg kell látni a lényegét a túlmisztifikálás mögött.
Ha például arra gondolunk, hogy valami nem sikerülhet, akkor hajlamosak vagyunk nem élni az adott jó dolog bekövetkezéséhez vezető lehetőségekkel, pont, mert nem hiszünk benne, vagy pont, hogy hiszünk egy rossz dolog bekövetkezésének lehetőségében, és akaratlanul is úgy cselekszünk, hogy "bevonzzuk" az adott dolgot. És a pesszimista emberek sem keltenek jó beyomást másokban, ezáltal eltaszíthatunk magunktól olyan embereket, akikkel kapcsolatra vágyunk.
Viszont ha hiszünk magunkban, magabiztosak vagyunk, és megtanulunk pozitívan gondolkodni, akkor könnyebben ismerjülk fel a céljainkhoz vezető lehetőségeket, és bátrabban is élünk velük. A pozitív kisugárzásunk pedig szimpatikusabbá tesz minket mások számára, ami megkönnyítheti a kapcsolatteremtést. Ha elhisszük, hogy képesek\méltók vagyunk valamire, és igenis sikerülni fog, az már félsiker.
Szerintem velősen ez a lényeg a sallang mögött. Én úgy tapasztalom, ez valóban működik.
Vélemény?
Hát ez így túl- és belemagyarázás. Már foglakoztam spirituális dolgokkal. Fiatalabb koromban írtam kívánságlistát, ez is a vonzás törvényére hajaz. Leírtam mi mindenre vágyom, teljesen beleéltem magamat, aztán a papírt elégettem és a kívánságokat elképzeltem amint felszállnak hogy amikor itt az ideje teljesüljenek. Nos telt az idő évek is, míg olyan 6 év múlva eszembe jutott a lista. És ledermedten idéztem vissza mit is kívántam, minden valóra vált. Külföldön élés ,saját házban, párommal jómódban ami elég ahhoz h megalapozd a jövődet és boldogan élj. Számomra még most is hihetetlen mennyi szerencse ért minket,pedig fiatal koromban rámjárt a rúd nehéz életem volt, már gyerekkoromban is ...
Volt még más is ami nem véletlen, mert abban nem hiszek. Minden energia. Mindenhol az vesz körül. Én ebben hiszek, ha negatív vagy akkor bevonzol a negatív energia által rossz dolgokat, kudarcot, bosszúságot ,stresszes szituációkat... ha pozitív vagy, akkor sok jó dolog fog veled történni, és vonzod a pozitív lehetőségek tárházát és persze aztán rajtad áll meg is fogod az alkalmat vagy nem, élsz vele vagy sem.
Más: Echkart Tolle könyvét kiolvastam de vhogy nem akartam elengedni bosszús, savanyú "énemet" aki folyton agyalt és fáradhatatlanul gondolkozott, stresszelt, idegbajoskodott...visszaeső voltam ,hiába ért sok szerencse egy idő után természetes lesz és elkezdessz lecsúszni és negatív lenni, ha engeded. Egyszer csak betelt a pohár. Elkezdtem a jelenben élni Tolle tanítását követni ,lenni és nem gondolkozni. Megállítottam a sok gondolatáramot ami eleinte nagyon nehéz szinte lehetetlen, de ha kitartó vagy sikerülni fog átvenni egy időre legalábbis a hatalmat felette. Elkezdtem jelen lenni, figyelni, embereket mindent ami körbevesz, ahogy megcsillan a napfény ,ahogy fúj a szél,ahogy mások beszélgetnek stb így jelen tudsz maradni és nem kezdesz bele a jövő tervezésébe vagy a múltban való merengésbe. És elkezdett átjárni ebben a gondolatmentes "világban" egy erős hálaérzés, béke, nyugalom, olyan mélyen hogy sírhatnékom támadt. Nos így éltem mindennapjaimat és elkezdett az életem felpörögni pozitív irányban. Egy kollegám folyton nyaggatott (nem lehet véletlen),hogy miért nem jelentkezek már egy munkamegbeszélésre egy bizonyos állásra. De nem volt elég önbizalmam hozzá, és robotoltam tovább az akkori munkahelyemen, de a kollegám nem hagyott nyugton, csak nyaggatott hogy miért nem megyek csak egy időpontot kérni. Elmentem, nem egyszer tesztre /3 havonta kétszer/, míg végül felmondtam , és hívtam is az illetékest hogy megint mennék tesztírásra. Megvolt az időpont erre kaptam tőle egy hívást ,hogy van számomra egy jobb lehetőség amire még tesztet sem kell írnom és még megbeszélés sem kell mert másnap már kezdek is pont egy üres hely van és ő rám gondolt. Pont velem történt ez meg? Külföldön? Azóta újabb és újabb lehetőségek bukkannak fel,pont úgy ahogy elképzelem... A hála a legnagyobb erejű pozitív energia kezdd csak el, ha azt gondolod hogy ez hülyeség ,csak kezdd el. Ha nincs semmid/ezt gondolod/ kezdd el azzal ,hogy hálás vagy hogy van két kezed,hogy látsz,,hogy nem vagy néma. Mindent köszönj meg ami neked megadatott és próbálj meg jelen lenni.
#6: igen. Ez a pozitív gondolkodás. Ez így működik.
A Vonzás Törvénye csak egy ehhez hozzáköltött, eladható, misztikus baromság. A pozitív gondolkodás hasznának magyarázatához nem kell semmiféle ezortikus dolog, csak teljesen hétköznapi és egyszerű lélektan. Csak ilyen egyszerű és unalmas dolgokat nem lehet eladni. Ezért ügyes bácsik költöttek hozzá némi üres félremagyarázást kozmikus erőkről, hogy a paraszt megvegye.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!