Miért álmodok így? Többi lent. Hosszú
Pár napja álmodtam, hogy egy tónál voltam, volt ott egy lány, nagyon kedves volt, azt mondta, hogy a neve Luna, és az valamilyen nyelven holdat jelent. Eddig minden oké. Aztán bementünk a ház ba, ahol ő lakott, és adott egy piros nyakláncot, aztán az életemről volt szó, mert mindent tudott rólam. Másnap ennek a folytatása, de akkkor ott volt a huga is Molli. Jól elbeszélgettünk, és ebben az a furcsa, hogy mindig folytatódott az álmom. Így ment ez kb. egy hétig, aztán azt mondta, hogy lehet hogy itt nem találkozunk többet, de máshol igen. Másnap, nem voltak ott a lányok, helyettük két velem egy idős fiú volt ott és átadtak nekem egy levelet, amit Luna írt. Röviden annyit írt, hogy bízzak a fiúkban, meg Stb. Stb. Magánügy! Aztán szemügyre vettem a két fiút. Az egyik szőke hajú, és kék szemű, Loise (félig angol) és a másik pedig James, nagyon-nagyon cuki, helyes, és azok a barna szemek! Szóval totál beleszerettem. Később nem csak a kócos, fekete haja miatt, hanem mert nagyon jó fej. Velük kerestük Lunáékat, és hát... ahogy beleszerettem ő is belém szeretett. Egyszer amikor kettesben voltunk, bevallotta, és megkérdezte, hogy járnék-e vele még ha álmunkban is. Én persze, hogy igent mondtam. Megbeszéltük, hogy a való életben is megkeressük egymást. Megjegyeztük az e-mail címét egymásnak, és írtunk. Ténleg létezik, nagyon jó fej. Rárajzoltam a kezemre egy szivet, benne James felirattal. Az egész osztálynak elmondtam a történetet, mert megkérdezték, és most mindenki hülyének tart, mert azt a részt nem tudják, hogy valóban létezik.
Na, de az a kérdésem, hogy miért álmodom ezt, és miért folytatódik mindig ott, ahol vége volt. És hogy álmodtam egy olyan személlyel, akit nem is ismerek? Az egészet nem értem.
Kedves Kérdező!
Szeretném,ha tudnád,hogy a nagy írók jelentős része álmai alapján írt könyveivel vált híressé.Álmod,egy kiválló szerelmesregény alapja lehet.Írésod alabján úgy ítélem,egy színes személyiség vagy.Kezdj el írni,s talán azok,akik"hülyének tartanak"ma,holnap sárgulni fognak az irígységtől.
Egyébként az álmod jelentéséről:
A tó,embereket,Luna,és Molli lényed két lényeges jellemzőjét jelzi.Loise,és James,egészséges vágyid megtestesítői.(VIGYÁZZ!Az álombeli férfi nem azonos,az ő szerepét átvevő netes "sráccal"!Súlyos csalódásnak teszed ki magad,ha ezt másként éled meg!Sok esetben ilyenkor az álmok hercege,egy ronda nő,s amikor rájönnek a becsapottak,nemi identitásuk teljesen összezavarodik!)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!