Mi van a halál után?

Horror (csak ha akkor olvasd el, ha bírod).

Izzadt, aszott és üszkös, bőrbeteg és szájszagú öregemberekhez fognak dobni egy érdes, jeges, szilánkokkal teli szűk lábasba, amiben a savas, gennyes nedvek fortyognak; itt tapossák/eszik egymást a rothadó, bűzös maradványok (illetve csak szopogatják, mert nincs mivel enni). Amikor csillapodna a fájdalom, férgek, rovarok lepik el a tetemeket. Olyankor a halálhörgés, őrjöngés és őrült visítás helyett csak fogcsikorgatást és rettegéssel átitatott sírást lehet hallani, mert tudják, hogy megérkeztek a móunok, a sötét őrzök. Minden órában egyesével elragadnak a mumifikált tetemek közül egyet. Ők élőhalottak. Ilyenkor néma csend lesz és csak a halál suhan el köztük. Bár bőrüket perzseli a tűz, a jeges emlékektől elcsuklik minden hang és megfagy minden könnycsepp. Ekkor a móun kaszájával belevág az áldozat szívébe, akinek összeroppan a kátrányban erjedő lelke. Egy pillanatra megszűnik minden fizikai fájdalom (hiába nyúzta meg magát valaki, hogy meneküljön). Mint a villám tépi szét a szívet és az emberi tudatot, a keserű emlékek és a kopár magány. A bűnök, bűntudat nyomorúságában találja magát a földön ficánkoló áldozat. A napokig tartó egyhangú sötét után engedik, hogy az ember újból kezdjen megsejteni valamit a szeretetből, abból ami neki nem jutott, amit eldobott, amit elvesztett, amit elárulta őt. Van akivel elhitetik néhányszor, hogy vége és minden csak álom volt, de csak azért teszik hogy újból érezze az árulást, azt amit örökre kitéptek belőle. A legtöbben ilyenkor újból kocsonyásra darálják magukat, mert így próbálják meg enyhíteni azt a belső érzést, ami szétmarja a lelküket. De a faájdalom nem múlik, az ordítás pedig örök és el nem múló.

Elég nagy marhaságokat írtam neked, csak érzékeltetni szeretném veled, hogy ez a pokolnak a 0,00666% része.

Úgy hogy ne akarj ott lenni.