Ebben a kategóriában miért vannak olyanok, akik csak gúnyolódnak a kérdésen vagy odaírják, hogy ilyen nincs. Aki nem hisz ezekben a dolgokban, miért látogatja ezt a kategóriát?
Kicsit kutatgatnál a témában és stb megnyilvánulásod a témában kedves IxereD-Alien nevű felhasználó látja, mennyire nem vagy otthon a saját "világodban".
Ajánlom a figyelmedbe mondjuk Tesla iratait, kutatásait. Remélem ha van eszed, akkor utána nézel és meglepetten fogod észre venni mit is vett észre az öreg.
Bár ő rajta kívül, számos tudós van aki tudja, létezik valami hatalmasabb energia mely összefogja mind a világegyetemet, mind az embert, csak vallási és egyéb okokra hivatkozván senki sem foglal állást, hogy ez Isten vagy mondjuk egy általuk elnevezett energia izé, ha definiálhatom ezt így.
Szeretem, amikor olyan emberek nyilvánulnak meg és úgy, hogy az számukra iszonyat kínos és eléggé mutatja milyen szinten is állnak.
Ők még nem értik mi az, amit ebben a kategóriában megbeszélnek az emberek, úgy mint lélek, Isten, mágia, sorolhatnám. Lelki fejlődés szerint még nem tartanak itt. Hogy ez rossz lenne? Nem, éppen ellenkezőleg, majd egyszer ha észbe kapnak eljutnak erre a szintre is. Ez normális, mindenki a maga módján, a maga tempójában, egyéni individuumként kiválva a Forrásból halad előre a maga fejlődési tempójában. Mire ő ide ér, ahol most vagyunk, addigra mi már messze járunk, de örömmel fogadjuk majd közénk az út végén, és majd ő lesz az aki bocsánatot fog kérni s mi ezt elfogadjuk és megértjük.
A kérdésedre válaszolván, azt vettem észre, az embereket nem érdekli ez, mivel módszeresen tönkre van téve ez a téma, és az idők folyamán annyi sarlatán és egyéb ember tette ezt a témát anyagi javának forrásává, hogy az valami eszeveszetten fájdalmas, ezáltal az emberekben él ez, tudják ez hülyeség és nem foglalkoznak vele. De látszik is, mennyi elveszett ember van... mind egy nem ez a lényeg. Ők ezt a témát élvezeti cikknek tartják és egyfajta öröm forrásnak, milyen jó másokat ezzel nevetségessé tenni, mégis ellentétben ő velük, azon személyek akik ezzel foglalkoznak vagy foglalkoztak az életük során a tudatosságuk következtében nem nevették ki a tudatlan embert, hanem arra a megállapításra jutottak, majd lesznek ők is ezen a szinten, csak idő kérdése, mégis ki nevet ki kit? Igen, eléggé vicces az arány, könnyebb kinevetni valakit, mint hogy sem elfogadjuk az álláspontját és merjük azt mondani, szerintem ez másképp van. Ha az az ember aki az örömét abban látja, hogy másokat tesz nevetségessé, akkor láthatjuk hol van az ő tudat szintje. Egy spirituális ember soha nem fog senki sem kinevetni, hanem ennyit mond: Rendben ez a te véleményed, ez az enyém, tartsuk ezt tisztában. Elfogadjuk egymást pocskondiázás nélkül, de ez amit itt írnak az emberek eléggé ... nem mondok jelzőt. Magam sem megyek át másik kategóriába és elkezdem módszeresen aláásni a kérdéseket és a válaszokat. Egyszerűen - habár már így is sokat írtam - tényleg meg kell ezektől kérdezni mégis miért csinálod ezt? mégis azt mondja a kedves illető, nekünk van 60as IQ-k, holott az ő válasza vagy válaszuk - nem szeretnék bíráskodni - eléggé von némi kivetnivalót. Nem kötelező ebben hinni vagy tudni vagy bízni, de tiszteletben kellene tudni tartani a másik véleményét, persze nem tanítottak meg mindenkit viselkedni a másikkal szemben, de mégis önmagamra ismerek és azt merem kimondani, szerintem ez nincs és kész, ezek után nem foglalkozom vele. Egyértelmű, de ezen emberek, ebben lelik örömüket mert máshol nem kapnak semmit sem. Ez van, nekünk el kell őket fogadni, ignorálni vagy ami jól esik, vagy mint ahogy tettem, pedig nem szokásom, nyílt vitát kezdeményezni.
Kedves Huo Xianren, veled nem is óhajtok vitába szállni, túl sok válaszod olvastam mely pontosan lefedte az adott kérdésre írt választ és még az én válaszomat, véleményemet is hol részben hol egészben.
Egyet értek veled, eddig csak 2 emberét olvastam, és ott a felek mind két vita végén megállapodtak, ez értelmetlen és valaki ebben, valaki abban hisz, ezt tiszteletben kell tartani.
Amit itt megy, ahogy mondtad, önnön szórakoztatás és direkt savazás aminek értelme nincs, de szórakoztatónak vélik. Nem értem, miért oly nehéz meghagyni az embert a saját dolgában, majd az élet amúgy is eldönti mi lesz vele, mégis sokan szeretik a bírót játszani és mások felett ítélkezni.
"Márpedig az itteni "szkeptikusok" nem észérvekkel, hanem sértegetéssel, és lenézéssel dolgoznak."
Azért a legtöbb szkeptikus akit itt láttam észérvekkel kezdte, csak rájött hogy gyöngyöt szór a disznók elé. Amíg egyesek - csak hogy a leggyakoribb érvelési és logikai hibákat említsem - nem értik hogy a szubjektív tapasztalat miért nem bizonyító erejű és világképük annyira meseszerű hogy szerintük amire nincs cáfolat az létezik, addig nehéz egy szkeptikusnak bármit is úgy mondania hogy megértsék.
Miből gondolod, hogy amit a szkeptikus szór az gyöngy, akik elé szórja, azok meg disznók? A szkeptikusok ugyanúgy szubjektív szemszögből látják a világot, mint az ezotériában hívők, csak az ő nézőpontjuk más. Az ezoterikusok az ezotéria különböző területeire hivatkoznak(nem feltétlenül helytállóan), a szkeptikusok pedig egy sor olyan dologra, amit ők maguk nem feltétlen értenek, de mivel a tudományos világ alapoz a tételre, elfogadják-kvázi elhiszik. Mindkét oldal véleményekre, és hitre építkezik, csak az egyik oldal hitnek nevezi, míg a másik oldal észérvnek. Sok dologgal nem értek egyet az itteni "ezotériával" kapcsolatban, és rengeteg dolog van a tudományos tételek között, ami érdekel, sőt, szándékosan utánajárok, mert leköt, és magyaráz olyasmit, ami az ezotériának nem tárgyköre. Sok tétel kiegészíti az ezotériát, sok pedig majd a jövőben egészítheti ki, ha az ismeretleneket is megtalálják a témát kutatók. Emiatt viszont látom, hogy egyik oldal sem téved mindenben, de teljesen egyik szemszög sem lehet igaz, mert mindkettőben rengeteg ismeretlen van.Teljesen mindegy, melyik nézőpontot vallja valaki, sohasem lesz teljesen biztos az igazában. Aki az, az önmagát álltatja. Ugyanakkor az ezotériából nem nagyon láttam átjárni senkit a tudományba, hogy sértegesse, vagy meghazudtolja az ottaniakat, pedig az ezósok is ugyanúgy bizonyítottnak érzik az igazukat, mint a tudományos nézeteket pártolók. Az hogy a szkeptikusok átjárnak ide, nem tudható be jó szándéknak, mert eleve felsőbbrendűségük tudatában írnak, hogy ők most akkor majd helyre pofozzák a babonás népet. De milyen alapon, és okkal teszik ezt? Ment már át vallásos, vagy ezós a tudományba, hogy a sok materialistát ossza? Hiába érvelsz azzal, hogy de hát a szkeptikusoknak van igaza, mert a szkeptikusok is csak hiszik, hogy igazuk van, ahogy a vallásosok, az ezósok, és mindenki más is. Ha úgy érzi egy szkeptikus, hogy igaza van, hát keresse azok társaságát, akik egyetértenek vele. Ha egy ezotéria rovatba megy, hogy ott ossza a népet, az egyszerű kötekedés, bármilyen néven nevezze is.
Ezzel persze nem védem azokat, akik abszolút marhaságokat állítanak, és még pénzt is kérnek ezért. Ők simán csak kihasználják a szerencsétleneket, akikbe már így is elegen belerúgtak, egyel több már nem oszt, nem szoroz. Viszont tudomásom szerint ez az oldal nonprofit, a reklámozást moderátorok figyelik, aki itt van az simán csak kíváncsi, és ingyen kérdezhet,és ingyen kap választ. Így nincs belőle senkinek kára, maximum haszna se. Amennyire meg tudtam ítélni, és azért eléggé odafigyelek, ha olvasok, a szkeptikusok simán csak élvezik a feszültségkeltést. Ha kérik őket, hogy lehetőleg ne méltassák a kérdést, csak még inkább teszik. Ez semmi esetre sem gyöngyszórás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!