Melyik Istenben/Sátánban csalódtál és melyik, segített rajtad?

Minden dolog amivel Isten vádolható, Sátán is vádolható.

Amikor viszont az emberek betegesen és irracionálisan a gyűlületben és önmaguk imádatában hisznek, az társas kapcsolat szempontjából nem éppen előnyös.

Természetesen Istenre szavaznék, ha szavaznék. (de csak egy szerető, bölcs, igazságos Istenre, aki nem a hatalma miatt hanem az egyénisége miatt nyerte el az imádatot.).

Sátánnt is Istennek tekintik.

Az addig oké hogy több Isten is van (Pl:Toth) de lehetne még sorolni, de több Sátán nincs!

Az igaz Isten nem a hited miatt, a világnézeted miatt, vagy a szexuális orientációd miatt fog megítélni.

Nem vár el tőled irracionális szertartásokat, emberi kitalált dogmák rögeszmés követését, bálványok építését.

Nem nézi sem a fajod, sem a nemzetiséged, sem a családod vagy neved. Nincsenek földi helytartói, szent papjai stb.

Az igaz Isten sohasem fog segíteni vagy büntetni, hiszen szabad akaratot adott, amivel szabadon élhetsz a földi élet nevű játékban. Ha beavatkozna, önmagát hazudtolná meg!

Ha segítséget vársz, önmagadban keresd. Csak neked van elég erőd arra, hogy igazán segíteni tudj magadon. És ezzel nem zárom ki a spirituális megközelítését a dolgoknak, éppen ellenkezőleg.

Lehet hogy a hiten kívül nincs más egyértelmű jel. De mi van akkor, ha más megközelítést veszünk, és magát a világot tekintjük jelnek? Ha a nagyon alacsony valószínűségek helyére egy tervszerű mozgatóerőt helyettesítünk, ami nem nagyon kis eséllyel bekövetkező véletlen, hanem a szükséges helyen létrehozott tudatos cselekedet? Egy ilyen szempontból nincs szükség hitre, mégis feltételezhető egy világszellem létezése. Nem avatkozik be az apró-cseprő dolgokba, de a világ folyásában, mint egyetlen egészben állandóan jelen van. Ezen feltételek alapján tényleg nincs szükség közvetítőkre közte, és köztünk, és tényleg nem ítéli meg a cselekedeteket. A sátáni eszme már sokkal emberibb, részletekben megragadóbb. A sátánizmus céljai sokkal kicsinyesebbek, nem az egészet, csak az egyénre vonatkozó részt nézik. Sokkal emberközelibb, emberibb.

Visszatérve a kérdésre, sohasem tudtam igazán hinni semmiben. Elméletekkel próbálok bizonyítani, és amíg túl nem haladom az így elért nézetet, addig azt valóságnak tekintem-még ha nem is teljes valóságnak. Pont ebből adódik, hogy csalódni sem tudok, mert nincs érzelmi kötődésem a témához.