Ha valaki abban hisz, hogy a halál után semmi sincs, akkor miért nem úgy éli a napjait mintha az lenne az utolsó?

Honnan tudod, hogy kinek mi "az élet habzsolása"?

Ha úgy tennél, ahogy leírod/elképzeled, nem sokáig tehetnéd, mert hamar oda kerülnél, ahova nem kivánkozol.

Amint már írták: az élethez a te elképzelésed szerinti habzsolásához rengeteg pénz kéne, ha törvénytelenül szerzed meg, csak a rabkenyeret habzsolhatod!

"Ha valaki abban hisz, hogy a halál után semmi sincs, akkor miért nem úgy éli a napjait mintha az lenne az utolsó?Ha én úgy gondolnám, hogy nem lesz semmi a halál után akkor kb semmi sem érdekelne. Habzsolnám az életet."

ilyen életfelfogással még mindig seggvakaró barlanglakók lennénk. Tudod sok mindennel el lehet tölteni azt a jó esetben 60-70 életévet. Tanulással. Az helyett, hogy azon sopánkodsz van-e élet a halál után vagy sem, inkább valami hasznos, maradandó dolog alkotására szánhatnád. Ami a jelen és utókort jobbáteszi. Hadj nyomot magad után, hogy ne egy naplopó, semmirekellőként emlékezzen rád az utókor.

Kérdező, feltételezem, hogy nincs gyereked. (Vagy ha van, akkor az további érdekes kérdéseket vet fel.) Az ember egy társas lény, ami azt jelenti, hogy az élete célja nem csak a saját boldogulás, hanem a környezet építése, a család segítése. Amiről te beszélsz, az a színtiszta egoizmus. Lehet úgy is élni, csak nem értem, miért lenne ez az alap célja egy embernek.

Ha lesz családod, majd megérted.

Én nem olvastam végig a kommenteket, de úgy érzem, hogy kicsit jobban át kéne gondolnod ezt a kérdést...

Mert, én pl. hiszek abban, hogy vár valami ez után is. És tudod mit? Épp ezért habzsolom az életet itt. Ha azt hinném, hogy csak ez az egy agyagi világ létezik a számomra, akkor bizony úgy élnék, hogy hagyjak magam mögött valamit, valami szépet, és maradandód. Annyit tanulnék, amennyit csak bírnék, mert hisz, csak ez az egy életem van arra, hogy azt a rengeteg tudást magamba tegyem. Csak ez az egy életem lenne arra, hogy másokkal ismerkedjek, hogy családod alapítsak, meg ilyenek.

De így tudom, hogy "időm" még van, ergó hova siessek? Így ráérek úgy élni az itteni életem, ahogy az adja magát. Nem sietek sehova, nem akarok elérni semmit, nem akarok megtanulni semmit. Nem akarok megélni, átélni, látni, hallani, tapasztalni semmit. Amit meg kell itt, azt meg fogom, akkor és ott, ahol kell. Addig is azzal törődöm, hogy a pillanat szépségeit megleljem, mi a rák más dolga lenne az embernek?