Mi történik energetikailag, amikor az ember "erőt vesz magán"?

Hanyagold az energia szó használatát, az írásodból elég bugyutának tűnik.

A helyzetben, amiről beszélsz, csak a hozzáállás változik.

Üdv!

Ha energia oldalról akarod megközelíteni, nem fogsz eredményre jutni. Egyrészt azért, mert mint fentebb is írták, az energia mást jelent. A másik pedig azért, mert ha saját magad találsz ki valami spirituális energiát, mint a lelki erő szinonimáját, akkor arra jutsz, hogy a fogalom kezelhetetlen, mert te találtad ki, és úgy viselkedik, ahogy akarod. Szóval talán hagyjuk ezt, és ereszkedjünk le a porba.

Amikor az ember meg akar tenni valamit, annak legtöbbször a tudattalan az eredete. A tudattalan dolgozza fel a fiziológiai szükségleteinket és vágyainkat, de mivel tudatos lények vagyunk, a cselekvési tervnek és a cselekvés végrehajtásának a tudatban kell megtörténnie. A tudattalan vágyakat közvetít a tudat felé, ezen a szűrőn átmehet (akár a tudat becsapásával, lásd marketing stratégia), vagy visszapattanhat (lásd: tanult erkölcs). Lelki erőt akkor érezhetünk, ha a tudattalan vágya és a racionális tudat által feltérképezett realitás nem zárja ki egymást, lényegében ez a remény. A reménytelenség az, amikor a tudatod vissza löki a tudattalan vágyakat, mert az érdemi cselekvésre nem lát módot.

Az irányt meg is lehet fordítani: a tudat hathat a tudattalanra, gyerekkorban így alakul ki az erkölcs (tanult információ beépül a tudattalanba, kvázi az ösztönökkel egy szintre), de felnőtt korban már nagyon nehéz. Vannak például kötelességeink, amiket szívesen teszünk, vagy nem. Előbbi esetben érezzük a lelki erőt, mert a tudattalanunk nem viaskodik. Ha viaskodik, akkor gyakran kibúvót keresünk (a kibúvó keresés a tudat becsapása), vagy ha nem sikerül, akkor elvégezzük, de egyre csökken a motivációnk, egyre nagyobb erőt kell kifejtenünk, hogy a cselekvésre rávegyük magunkat. A cselekvéssel a tudattalanunk elégedetlen, ezért folyamatosan próbálja "lebeszélni" a tudatunkat. A tudatunk valamiért szükségesnek véli, ezért mégis próbálja ignorálni a tudattalant. Egy bonyolult idegrendszeri számolgatás az egész, ahol neuronok erősítik vagy gyengítik, vagy kioltják egymás jelét.

A tudattalanunkat nagyrészt örököljük, és olyan amilyen, a tudatunk pedig változik, de tökéletlen, hiányos, ezért különböző embereknek különböző dolgok okoznak lelki dilemmákat. Amikor a két terület meg tud egyezni, akkor nincs akadálya annak, hogy a szervezet erőforrásait a cselekvésre összpontosítsd, egyébként a cselekvés ütközik nehézségbe, bár az erőforrások azért ettől függetlenül rendelkezésre állnak.

A technika az okosság, a bölcsesség (tárgyi tudás), a belátóképesség és a problémamegoldó készség fejlesztésére a tanulás.

A tudat ugyanis csak ezek alapján mérlegeli a cselekvési terveinek lehetséges kimenetelét, ez alapján hagyhatja jóvá, vagy utasíthatja el azokat. Az az ember reménytelen, aki úgy gondolja (tudatosan), hogy a megfogalmazódott vágyainak az elérésére nincs módja, nincs megfelelő cselekvési terve, ami alapján elérhetné a célt (nem véletlen, hogy a sikerélmények magabiztossá, a kudarcok óvatossá és reménytelenné teszik az embert, ez ugyanis visszajelzés a saját cselekvési terveinek hatékonyságát illetően). Amint a tudása bővül, és olyan információra tesz szert, ami alapján sikerrel kecsegtető cselekvési tervet tud felépíteni, már megjelenik a remény. Például fény derülhet arra, hogy tévesen gondolta valamiről, hogy lehetetlen. Vagy megváltoznak a körülmények. Vagy új módszerekről, megközelítésekről szerez tudomást.