Ez is alvási paralízis, vagy egyszerűen rémálom?
Nem egyszer esett már meg, hogy rosszat álmodtam és felébredtem belőle, de rájöttem, hogy a felébredés sem valós, még akkor is álmodom. A múlt éjjel is ez történt, valószínűleg az ébredés is csak álom volt. Nem bírtam a szemem kinyitni, húzott vissza magával az álom, pedig nem akartam, mert féltem, hogy megint rosszat fogok álmodni. Küzdöttem, de végül hagytam, majd azt éreztem, mintha valami lefogna, átkarolna szorosan, közben mintha ráültek volna a mellkasomra. Próbáltam a páromnak segítségért kiáltani, nyögdécseltem is valamit, majd nagy nehezen felé fordultam, kértem, hogy kapcsolja fel a lámpát, felkapcsolta, de még akkor is sötét volt és gúnyosan rám nevetett. Átfordultam, hogy akkor felkapcsoljam a sajátomat, és azt hiszem akkor ébredtem fel valójában.
Szóval ez amolyan álomban álom lehetett, vagy paralízisből zuhanhattam vissza álomba?
Próbáltam azt is. Amikor jött a pánik, a kutyáimra gondoltam, mert imádom őket és megnyugtat a kedves pofijuk, de valamiért eloszlott a kép, mint a köd és helyébe nyomultak a sötét árnyak. :-)
Valamelyik éjjel egyébként meg azt álmodtam, hogy megöltük a kutyáinkat. Tudom, nagy baj az agybaj :-D
Tudom, hogy nyugtalan vagyok és sok dolog nyomaszt, ezeken kéne túllépnem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!