Nostradamus harmadik Antikrisztusa az ISIS (Iszlám Állam) lenne? Ez lenne a 27 (25) éves háború? (1999-2026 vagy 2024)
„Az Antikrisztus hamarosan megsemmisíti a hármakat, háborúja 27 éven át fog tartani. Az eretnekek halált szenvednek, fogságba esnek, száműztetnek. Vér, emberi hulla, vörös víz és jég borítja a földet.” (VII/77)
A jövendölés szerint a harmadik Antikrisztus nem egy személy lesz, hanem egy életforma.
„Az istenek tudatják majd az emberekkel, hogy nagy háborút fognak okozni: előtte mentes lesz az ég fegyverektől és rakétáktól; a legnagyobb kárt a bal felé eső szenvedi.” (I/91)
Az idézet azt jelenti, hogy béke után háború várható, amelyet a balra eső fog elveszíteni. „Sűrűn lakott területek lakhatatlanná válnak, nagy nézeteltérés dúl földszerzés miatt: józanságra képtelenek kezére jutnak országok, azután halál és viszály sújtja a nagy fivéreket.” (II/95)
más fordításban:
"Az 1999. esztendőben, annak is a hetedik hónapjában,
Az égből alászáll a terror nagy királya.
Megszületik általa a mongolok nagy királya.
Előtte és utána vígan arat majd háborújában a halál"
Egyértelmű tehát, hogy az 1999 augusztus 11-én bekövetkező napfogyatkozásra gondol a Mester. Egy másik előjelet is említ Nostradamus, amely így hangzik:
"az 50. szélességi fokról színre lép valaki,
aki megújítja majd az egész keresztény egyházat"
Az 50. szélességi fokon található éppen Krakkó, ahonnan II. János Pál pápa származik !! Hogy ki fogja legyőzni az Antikrisztust ? A következő versében ezt így fejti ki:
"Eljő a Szentlélek a szélesség 48. fokáról,
nagy népvándorlás lesz általa,
elűzi az Antikrisztus iszonyát,
ez utóbbi meg háborút indít a
Szentatya és a keresztény egyház ellen"
Földrajzilag Le Mans, Orleans, vagy Bécs jöhet szóba, ha a nagyobb városokat nézzük.
"A harmadik Antikrisztus nagyon hamar megsemmisül majd,
Háborúja huszonhét véres éven át fog majd tartani:
Az eretnekek mind meghalnak, a foglyokat száműzik,
Az emberi test vérétől vörölő víz fogad mindenkit a földeken"
Nostradamus a klasszikus görög szemlélet szerint Szaturnuszt az aranykor uralkodójának tekintette. Ezt felhasználva jutottak arra a következtetésre a versfejtők, hogy Nostradamus szerint a harmadik Antikrisztus 25 éven át tartó uralma után tehát az aranykorhoz fogunk visszatérni, melynek kezdeti időpontja: 2024 lesz.
Nostradamus - ahogy Hitlert is - a harmadik Antikrisztust is nevén nevezte. Műveiben "Mabus"-ként említi, és sokan úgy gondolják, hogy a Távol-Keletről, vagy Észak-Afrikából jön majd.
Az ISIS vezetője jelenleg Abu Bakr al-Baghdadi, családtörténetében felbukkan, hogy Mohamed próféta egyik törzsének leszármazottja – enélkül nem is lehet senki iszlám vallási vezető. Ő maga az iraki Szamarra környéki al-Bu Badri törzs tagja – őket egyébként a történészek is Mohamed leszármazottaiként tartják nyilván, eredeti nevén Ibrahim Awwad Ibrahim Ali al-Badri al Samarrai. Nem említik Mabusként sehol. Mondjuk Hitlert is Histernek írta, szóval bármilyen szójáték előfordulhat.
Nos akkor...
Ha az Ezotéria kategóriában írtad volna ki, akkor már régen válogathatnál a színes-szagos varázslatos válaszok között.
De mivel a tudományok kategóriát választottad, elégedj meg a rideg valósággal:
A tudomány nem "hisz" a jóslatokban.
Egyébként sem hisz semmiben, a tudomány kizárólag a megmérhető, megismételhető, tanulmányozható dolgokkal foglalkozik, amelyek feldolgozhatóak, és törvényszerűségekbe foglalhatóak. Nostradamus jóslatai NEM ILYENEK, ezért a tudomány nem foglalkozik ezekkel.
Egyébként akik csak tanulmányozták eddig ezeket a jóslatokat, egytől egyig azt mondják, hogy túlságosan homályos és szimbolikus az egész, emiatt konkrét dolgokat nem lehet előre vetíteni belőlük. Utólag persze sok mindent bele lehet magyarázni a szövegbe, nagyon sok utalásra mondják, hogy (utólag) már tudják, hogy mi az értelme, mit jelent.
De előre megmondani a jövő eseményeit még senkinek sem sikerült. Még Nostradamusnak sem.
Pedro
"Földrajzilag Le Mans, Orleans, vagy Bécs jöhet szóba, ha a nagyobb városokat nézzük."
Csak a vicc kedvéért: Donyeck és Luhanszk városai is éppen a 48-ik északi szélesség mentén fekszenek.
Ha Hitlert Histernek nevezte a "Mester", és ez úgymond bizonyíték, akkor eljátszadozhatunk pl. Hiller István nevével is :D
Nostradamus harmadik Antikrisztusa.
Pontosítok neked: A vízszintek fognak először megemelkedni, ezt hatalmas háború fogja követni, amitől az emberiség hatalmas hányada odavész.
(már át került az ezo kategóriába)
Nem értem miért vagytok úgy oda a haramdik világháborúért, annyit dolgoztunk rajta, hogy elmaradjon és elvileg sikerrel jártunk. Úgyhogy ne erőltessétek már... Köszi!
"Ha Hitlert Histernek nevezte a "Mester", és ez úgymond bizonyíték, akkor eljátszadozhatunk pl. Hiller István nevével is :D"
Hiller István is beillene antikrisztusnak
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!