Ti hisztek a biológiai órában?
Ennek semmi köze az ezotériához. Akik rendszeres napi beosztás szerint élnek, már évszázadok óta tudják.
Ezért nehéz az első egy-két nap azoknak, akik váltott műszakban dolgoznak, mert a biológiai órájuk nem áll át rögtön a más időpontban történő lefekvésre-felkelésre.
Másodiknak írom, kérdezőnek is szól.
Volt egy érdekes kísérlet. Önkénteseket elzárták a külvilágtól. Teljesen. Semmi külső inger nem érhette őket. Filmeket nézhették tévén, ehettek, ihattak, olvashattak, de semmi külső inger nem érte őket.
Az első egykét napon semmi különösebb nem történt. De a vége felé már teljesen össze-vissza éltek. Délután reggeliztek, s rá nemsokkal ebédeltek. Majd másfél napig semmi. Volt, amikor két napot aludtak, más alkalommal egy felet. S a feszkó is nőtt, mert nem mindenki egyformán csúszott el. Az egyik aludt volna, amikor a másik tornázott. Ez éhes volt, amaz órákat üldögélt a slózin.
S egy adott időpontban beszóltak hangszórón. Jó napot kívánok, most 15 óra 35 perc. Holnap vége a kísérletnek. Ébresztő 8.00-kor.
És egycsapásra minden a helyére került. Este lefeküdtek, reggel nyolckor felkeltek pontosan.
Hát a két fogalom ugyanazt takarja, bár Google tényleg kidobott valami ezós marhaságot.
#4:
Ez nem egy atomóra, hogy olyan pontos legyen. Ha nincs mihez viszonyítani, akkor nyilvánvalóan egyre nagyobb lesz a hiba.
Például én is megszoktam, hogy mindig nyolcra állítottam az ébresztőt, most már magamtól is felkelek, de nem pontban akkor, mindig van egy jó pár perces eltérés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!