Nem szoktam emlékezni az álmaimra. Hogyan tudnék mindig emlékezni az álmaimra?

Csak élj úgy, hogy lehetőleg minden pillanatodban teljesen jelen vagy. Ez leginkább akkor történik meg, ha tudatosan tekintesz mindenre, ami körülvesz. Érthetően ez annyit tesz, hogy egy nyugodt, elengedett, mindenfelé szétáradó figyelemmel szemléled magad és a történéseket, ott és akkor, ahol éppen vagy. Tehát lehetőleg nem merengsz múlton, jövőn, és térben máshol levő dolgokon, főleg nem aggodalommal vagy félelemmel tele. Természetesen kell az emlékezés, és kell a tervezés, mint ahogy kell máshova is gondolni az adott pillanaton is helyzeten túl. Csak messze nem annyit, amennyit szoktunk.

Tehát élj úgy, hogy megéled a pillanatot, minden szó mögött hallod a madarakat, autókat, a flexét épp leégetni készülő szomszédot, mindent, ami csak körülvesz. A mozgások egyidejűsége, a zajok, az illatok, a hő, a pillanatnyi teendők, minden egyszerre létezik veled ott. Csak engedd rájuk a tudatosságodat. Semmi nem kell ehhez, életünk első pár évében ez volt a természetes állapotunk. Ahogy szavaink lettek a dolgokra, egyre inkább képesek lettünk belefeledkezni egyetlen tevékenységbe, és mire felnőttünk, megszoktuk, hogy ez a normális, a szétáradó figyelem a maga Yoda-szerű nyugalmával pedig egyfajta hibbant valaminek tekintendő. Nincs ezzel semmi baj, nem ez volna, ha nem így kéne lennie.

Szerencsére választhatsz, és kellemes mellékhatásként megszokásból már álmodban is "mély átélő" leszel, ami valljuk be, elég frankó. Sok-sok kellemes mellékhatása van még, felsorolni is lehetetlen. A teendő pedig csak a szándék és a próbálkozás igazából. Eleinte csak azt próbálja az ember "megvalósítani" hogy egy pár másodpercre leálljon, szabályosan dobja el magától a múltját, jövőjét, és ismét engedje magát rácsodálkozni erre a rengeteg igazi csodára. Persze ez mind utólagos szószövögetés, ami abban a pillanatban történik, az tényleg csak egyszerű átélése annak, ami van, semmi több. Történetesen kellemes nagyon. Annyira, hogy aki megtapasztalta felnőtt fejjel is, az épp a felnőtt feje miatt szeretné visszaadni szavakkal. A helyzet az, hogy nemigen van egyszerűbb annál, hogy "élek". Ez meditációban megtapasztalható nagyon mélyen és időtlenül. Amikor a régi, gyermeki rácsodálkozásfélével tekintesz dolgokra, akkor pedig tudatában leszel, milyen szépen kivirágzott körülötted az élet: még a beton is azért lehet, mert az mindenütt az történik, hogy az élet éli életét.

Természetesen kikényszeríteni nem lehet, hogy emlékezz az álmaidra, de van egyszerűbbnek tűnő (igazából sokkal kuszább) módja: szokásoddá teszed, hogy nem vagy hajlandó se azt hinni, hogy ébren vagy, se azt, hogy álmodsz. Mindig kell valami bizonyíték. Először is "Mi volt tegnap? És ma reggel?" - ez jó teszt, jó rászokni kicsit. Természetesen nappal. Átszivárog az álomba, és magadhoz tudsz térni, lehetséges így "képben lenni", miközben egy álomtörténet kellős közepén ügyködsz a többiekkel. Olyankor aztán indul a móka...