Voltatok már úgy, hogy kértetek egy jelet az Istentől, hogy létezik-e vagy nem, és a második másodpercben meg is adta?
Leírom, hogy történt: a Kossuth Rádiót hallgattam, magam alatt voltam, és arra gondoltam, hogy bárcsak adna egy jelet, hogy létezik, és a másik másodpercben bemondták, hogy: "Most következik a Kalevala: Teremtéstörténet c. műsor".
Egy másik eset: a tv-t néztem és ugyanerre gondoltam, hogy bárcsak kapnék egy jelet. Arra gondoltam, hogy ha a következő percben kimondják azt a szót, hogy Isten, akkor az egy jel. A Szombat esti láz kezdődött és sorolták a neveket, mire oda értek, hogy Istenes Bence.
Nem akartam a fülemnek hallani.
Kérem azokat, hogy írjanak, akikkel már történt hasonló eset!
Még régebben(konfirmáció előtt), nagyon vágytam arra a békére, ami anyukámnak megvolt(ő megtért már), meg amiről beszél a Biblia. Imádkoztam, olvastam a Bibliát...direkt olyan részeket kerestem, ami arról szól, hogy mennyire hatalmas az Ő szeretete, békéje, milyen jó a gyermekének lenni. De nem tudtam elhinni, h nekem szól, hiába adtam át magam neki sokszor imádságban.
Aztán hallottam egy zeneszámot, amibe egy igét is énekeltek, és az is erről a békéről szólt...nagyon vágytam rá, h én is ezt érezzem, és akkor mondtam Istennek, hogy én ezt akarom és kész. Már rengeteget imádkoztam ezért, most már tényleg az Övé akarok lenni. Mondtam, hogy nagyon szeretném, hogy ha ez az ige rám is vonatkozna. És pár nap múlva, konfin, pont ezt az igét kaptam, ami a dalban volt. :) És ezzel együtt azt a békét is megkaptam :)
Aztán..lehet, h hülyén hangzik, de mikor faktot kellett választani, volt egy tárgy, amiről tényleg nem tudtam eldönteni, hogy járjak-e belőle faktra mert mást is bejelöltem...eljött az utolsó este, másnap kellett végleg eldönteni, hogy mikre fogunk járni. Egy kalapba beletettem 6 cetlit...3: ne járj és 3:járj felirattal... Imádkoztam, h én ezt tényleg nem tudom eldönteni, mutassa meg, h járjak-e... tesóm összerázta, megkeverte a papírokat, én meg húztam 3-at. Mindegyiken a "járj" felirat volt. :D és nagyon örülök neki, most is olyat tanulok, amihez nagyon kell :)
Hirtelen ez a kettő jutott eszembe, bár én nem szoktam sokszor jelet kérni, de ha még eszembe jut, írok :)
Megmondom őszintén, nagyon meghatott a konfirmálós történeted. Úgy látszik, akkor vannak, akik nem hiába kérik, hogy mutasson jelet.
Vannak azonban szerencsésebbek, akiknek viszont nem kell semmifajta jel. Jól gondolom?
Sokszor tapasztalunk meg szinkronicitást az életünkben. Lehet ez jel, útmutatás, bizonyíték, nem lineáris ok-okozati összefüggés, hiba a mátrixban, mindenki másképp gondolja.
Az univerzum valóban egy egységes egész, amit mi hajlamosak vagyunk részeire bontva vizsgálni és értelmezni, másképp valószínűleg nem is értenénk meg. Talán majd egyszer megértjük a nagy összefüggéseit is, és ezzel megoldódik a szinkronicitás kérdése.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!