Halálunk után, ha van "élet", akkor ott nem hiányoznak a szeretteink?

Megszülettünk a földre, nem emlékszünk mi volt előtte.

Meghalunk. Szerintem akkor sem fogunk emlékezni mi volt az életünkben.

Ne felj;),egyszerüen csak bizz a letezesben,Istenben!!!Halalunk utan biztos,hogy elöbb vagy utobb talalkozunk szeretteinkkel.Persze hogy mennyi idöre,azt nem lehet megmondani,mert ott teljesen mas az idö es ter erzekelese.

Kis erdekesseg:mindazokkal,akikkel mostani eletünkben szoros kapcsolatunk van-legyen az anya,apa,testver,ferj,legjobb baratnö stb-elözö eletünkben is volt velük dolgunk,illetve a kesöbbiekben is lesz.Tehat a talalkozas minden sikon megismetli önmagat,nemcsak halal utan;).

"Halálunk után, ha van "élet", akkor ..."

Akkor most gondolj arra, hogy a születésed előtt is volt életed..., talán akkor is szerettél valakit/valakiket... most mégsem hiányzik, vagy épp velük vagy együtt.

Én abban hiszek, hogy ha elmegyünk innen, akkor egyfajta értékelése következik az életünknek, ahol áttekintjük miért is jöttünk ide, és hogy sikerült-e elérni azt a célt, vagy ha nem, akkor mit kellett volna másképpen csinálni, ilyenek...

Majd ezután megtervezzük a következő életet, kiválasztjuk a leendő szüleinket, körülményeket, ahol majd ismét tanulhatunk valamit az Életről, a Valóságról, lehetnek új barátaink, szerelmeink és ellenségeink.

A felejtésre azért van szükség, hogy a múlt életek emléke ne zavarjon a következőben, például, ha valakivel rosszban voltál, máskor lehettek jó barátok és egész más oldaláról ismerheted meg.

Hogy ugyanazokkal együtt lehetünk-e ismét?

Lehet, ha meg lehet "várni" két fizikai létezés között a többieket. És ők is szeretnének velünk lenni.

De az is lehet, hogy ha egy nagyobb rálátást kapunk az életünkre, akkor utána ez is megváltozik valamennyire, hogy legközelebb kikkel szeretnénk együtt lenni.

Persze mindez lehet hülyeség és valami egészen más vár ránk... ehh, idővel mindenki megtudja...

Vannak lélektársak, akik nem csak egy úton, hanem sok úton elkísérnek téged, együtt fejlődtök, segítitek egymást. Nem feltétlenül vér szerinti rokonok ezek, bár a legtöbbször valószínűleg igen, mert egy közelebbi, hosszabb távú a kapcsolat.

Vannak aztán olyanok is, akikkel csak futólag kerülsz össze, ő is lehet réges-régi "ismerősöd", de az adott életben/inkarnációban csak azért bukkan fel, hogy rátereljen egy útra, segítsen valamiben, stb.

Mivel "odaát" nincsen idő, valószínűleg értelmezhetetlen a hiányzás fogalma, bár erről aligha lehet közvetlen tapasztalata bárkinek. Amiről viszont mindenki beszámol, aki pl. halálközeli élményt él át, az, hogy a szeretet minősége egészen más, nincsen ilyen "idegen-érzés" mások felé, mint itt, ahol szigetként emelkedik ki a "szeretteid" köre a többi idegen ember közül.