Maja jóslattól rettegett a családirtó. Ti féltek a holnaptól?
A szakértő szerint ahogy közeledik a félelmetes dátum, úgy szaporodhatnak a pszichésen sérült emberek által elkövetett gyilkosságok és öngyilkosságok. Négy éve, 2008. október 18-án hajnalban a budai családirtóként elhíresült férfi felébredt, kést vett magához, s kislányát, Karinát (†3) tizennyolcszor megszúrta. Feleségével, Dórával (†36) is végzett.
A férfi naplójából kiderült, hogy a maja naptár szerinti világvégére kellett felkészülnie. Űrhajót akart építeni, amellyel a kiválasztott gyermekét a Szíriusz bolygóra kellett volna menekítenie. Mivel űrhajót nem tudott építeni, végzett szeretteivel. Azóta a férfi minden percben várhatja szabadulását, mert befejezettnek nyilvánították gyógykezelését.
A kriminálpszichológus szerint nem egyedi eset P. Károlyé és a dátum közeledtével számítani lehet hasonló esetekre.
– Az ilyen eseteket a szakma Pygmalion-jóslatoknak nevezi. A beteg elkezd bennük hinni, kényszerképzetévé válik, hogy nem tudja megvédeni a környezetében élőket, ezért inkább magával viszi őket a halálba – nyilatkozta Végh József kriminálpszichológus, aki szerint az internet gyorsasága is elősegíti a sorozatos tragédiákat.
A szakértő által említett tömeghisztéria már jelentkezett a világ több pontján. Az Egyesült Államokban az emberek felvásárolják a konzerveket és a gyertyákat, Franciaországban Bugarach falu hegyére zarándokolnak, mert állítólag ott túl lehet élni a csapást.
Itthon a szakember szerint megnőtt a pszichés panaszokkal szakemberekhez fordulók száma.




















Azt a francia hegyet már egy hónapja lezárták, január közepén engednek fel legközelebb embereket.
Ezzel most a fegyverárusok járnak a legjobban, Amerikában mindenki legalább 2 gépkarabélyt vett az ünnepekre. :D





Már kezdem azt hinni, hogy élelmes kereskedők vagy a dilibogyóipar terjeszti ezeket a világvége hisztériákat, mivel a bolond birkákra lehet a legjobb üzletet építeni, azokból meg jó sok van!
Ja, hogy holnap 21.-e ?Már?Igen nagyon félek, hogy karácsonyig mindennel kész leszek-e, még van egy csomó vásárolni való, nem a túlélőbunkerbe, hanem az ünnepre,én meg le vagyok maradva, mint a borravaló.ezer felé kapkodok, nem érek rá világvégével foglalkozni, de őszintén szólva nem is érdekel, nem hiszek ilyen marhaságokban.
Egyetlen dologtól félek, a rézfaszú bagolytól, de attól nagyon!




















Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!