Szerintetek milyen lenne a világ 100 ezer milliárd év múlva, ha lenne még akkor élet?
Egyébként komolyra fordítva a szót nyilvánvalóan semmi biztosat nem lehet erre mondani, de azért leírok 1-2 gondolatot, ami eszembe jut.
Először is szerintem badarság, hogy az emberiség kiírtaná saját magát. Ezt legfeljebb csak hinni szeretnék egyesek. Hogy miért gondolom így, azt hosszú lenne kifejteni, de például mondjuk azért, mert a környezetszennyezés lassú folyamat, és nem visszafordíthatatlan, és ha pár atombombát ledobnának, akkor sem tűnne el minden ember a Földről, és még csak nem is lenne újra őskor.
Másrészt ma még azt sem tudják megmondani az okosak, hogy lehetséges-e az ember számára a csillagközi utazás (nem hogy a galaxisok közti).
Olyan elméleltet is hallottam már, hogy valahol a nagyon távoli jövőben az ember képes lesz majd bizonyos eszközökkel akkora erőt kifejteni, hogy égitesteket, akár galaxisokat mozgasson és tartson "közel" egymáshoz.
És persze azzal is számolni kell, hogy akár a közeljövőben, a génsebészet segítségével sokkal jobb (és esetleg eltérő) tulajdonságokkal rendelkező emberek is létrehozhatók lesznek.
No persze mint azt ahogy már mások is leírták, mivel gyorsulva tágul a világegyetem, állítólag pár milliárd (asszem 30-at szoktak mondani) év múlva teljesen kihűl a világegyetem, illetve annyira távol lesznek egymástól az égitestek, hogy a részecskéik is szétesnek majd, így az élet megmaradása sem lesz lehetséges.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!